Századok – 1967
Korreferátumok - Lackó Miklós: A legújabbkori történet kutatásának néhány kérdése 1208
A LEGÚJABBKORI TÖRTÉNET KUTATÁSÁNAK NÉHÁNY KÉRDÉSE 1211 jellemezte, hogy sikerült feltárni a korszak legfontosabb és a történészeknek leginkább a kezük ügyébe eső forrásait. Mivel valamelyest is tudományos részletességgel szinte semmi sem volt feltárva, minden téma újat hozott, szinte minden kutató viszonylag könnyen jutott új eredményekre. Ez azonban csak az első —gyakran nem is olyan mély —szántás volt; a továbbhaladás sokkal igényesebb feladatot jelent. Alapos kidolgozásra várnak a Horthy-korszak jellegével és uralmi rendszerének alakulásával kapcsolatos problémák. Ezt a kérdést azért emeljük ki, mert egyike azon problémáknak, amelyekben - bizonyos alapvonások egyöntetű megállapítása mellett — az eddigi munkákban gyakoriak az eltérések . Az ún. társadalomtörténeti kutatások (Balázs Béla, Lackó Miklós, Ránki György és mások munkái) bizonyos előrehaladása mellett kevés tudományos eredményt mutathatunk fel a legújabbkori eszmetörténet s a politikai gondolkodás története kidolgozása terén; azon a területen tehát, amely a leginkább érintkezik társadalmunk mai problémáival. Ez az elmaradás egyaránt fönnáll a korabeli retrográd irányzatok s a kommunista-szocialista irányzat vonatkozásában (a párttörténeti munkák se foglalkoznak kellő súllyal és mélységben a marxista ideológiai és politikai gondolkodás magyarországi történetével). 3. Az új, eddiginél bonyolultabb feladatok, de a már eddig elkészült munkák is felhívják a figyelmet a módszertani s a tudományos kutatók fejlődésével kapcsolatos kérdésekre. Ezek közül kettőt emelünk ki: a) A legújabbkori forráskritika problémáit. Ismeretes, hogy a korszak forrásanyaga sajátos kettősséget mutat: a ránk maradt elsődleges források mennyisége viszonylag kicsiny és hiányos, a másodlagos források viszont hallatlan bőségben állnak rendelkezésre. Ez a helyzet különösen fontossá teszi az alapos forráskritikai munkát. E téren azonban még sok a hiányosság, felületesség, a kevésbé tapasztalt kutatók hajlamosak kritikátlanul egyes „sokatigérő" másodlagos források bűvöletébe esni. b) A forráskritikai problémák összefüggnek a tudományos kutatók szakmai fejlődésének hiányosságaival. A kutatók tetemes része két szempontból is sajátos egyoldalúságban szenved: egyrészt csak saját szűkebb kutatási témakörében (gazdaságtörténet, politikatörténet, párttörténet) járatos, megalapozottabb gazdasági és eszmetörténeti ismeretekkel kevesen rendelkeznek. Másrészt csupán — a legtöbbször néhány évre terjedő — szűk korszakukban otthonosak. (Ez az egyoldalúság bizonyára kevésbé áll fenn az egyetemeken oktató történészek körében.) Az új, komplexebb feladatok, amikor nem arról lesz szó, hogy egy kutató pl. néhány év történetét dolgozza fel a kormánypolitika vagy a pártpolitika szempontjából, hanem igényesebb, átfogó témák kerülnek előtérbe, a kutatók túl szűk területre koncentrált beállítottsága és kutatási módszerei a fejlődés komoly akadályává válhatnak. Amit a legújabbkor történeti feltárásában elértünk, elsősorban azzal függnek össze, hogy az elmúlt évtizedben — ha sok szempontból még csak részlegesen és hiányosan is — sikerült meghonosítani a marxista történetszemléletet. E szemléleten belül különösen két szempont nagyjelentőségű -éppen azért, mert jórészt csak az utolsó évtizedben szereztünk érvényt nekik: a tények feltétlen tisztelete s a jelenségek osztály-szempontú vizsgálata. Ez utóbbit természetesen nem vulgarizáltán, eltorzított formájában értjük, hanem a maga összetettségében, szem előtt tartva az áttételek, közvetítések egész láncolatát. 7*
