Századok – 1967
A tudományos ülésszak - Ember Győző: A Magyar Történelmi Társulat száz éve 1140
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT SZÁZ ÉVE 1151-játszott. Az első generációt követő második már kellő felkészültséggel ült le a források közé, vette kezébe a tollat.4 1 * Még ha itt nem is bocsátkozunk a feudális és polgári történetírás szemléletének kritikájába — ez a historiográfia feladata elsősorban —, akkor sem hallgathatunk el néhány kritikai észrevételt a periódus egészére vonatkozólag. Már a negyedszázados évforduló ünnepén megállapította az akkori elnök, gróf Szécsen Antal, hogy a társulat „működésének első idejében a jelen kor történetétől majdnem teljesen eltekintett". Ügy vélte azonban, hogy ezt helyesen tette, mivel „a jelen kor történelme mindenhol közel áll a napi események föladataihoz, ellentéteihez és gyakran szenvedélyeihez is".4 2 Ezt a nézetet természetesen ma már nem tudjuk osztani, ez a felfogás azt tükrözte, hogy az akkori történettudomány nem akarta feltárni a súlyos társadalmi és nemzeti kérdések gyökereit. Horváth Mihály részletesen megjelölte, hogy a magyar történetnek melyek azok a „hézagai", amelyeket ki kell tölteni, melyek azok a fehér foltok, amelyeket el kell tüntetni. Az ő útmutatásán túlmenőleg azonban nem készült terv a „hézagok" kitöltésére, a fehér foltok eltüntetésére. Mint ahogyan nem tervszerűen kutatták a kincset a kaliforniai aranyásók sem. Ki mit talált jó szimata és szerencsés keze révén, azt közölte és dolgozta fel. így is rengeteg értékes adat került napvilágra a társulat folyóirataiban, köteteiben, a „hézagok" azonban továbbra is nyitottak maradtak, a fehér foltok nem színesedtek meg. Horváth Mihály arra figyelmeztette történészeinket, hogy a legkisebb adatokat se hanyagolják el. Azt azonban nem mondotta, hogy a nagy témákat kerüljék. Márpedig ezt tették. Az életrajzokon kívül, amelyek nagyrészt a politikai történet keretébe sorolhatók, a történelem egyéb ágaiban nagyszabású, a társadalom érdeklődését kiváltó művek társulatunk gondozásában nem születtek, egyébként is ritkaságnak számítottak.4 3 41 Társulatunk első negyedszázadának vezéralakjai — állapította meg Hóman Bálint társulati elnök 1937-ben — „felismerték a részletkutatás fontosságát, a monografikus feldolgozások szükségét, a forráskritikai szempontok és általában a tudományos módszer jelentőségét. Elmerültek a speciális kutatásban és ily vizsgálódásokra ösztönözték a környezetükbe került fiatalokat". „Előharcosaivá lettek a kor szellemének és a tudomány irányának megfelelő speciális kutatásnak ós módszeres munkának. Autodidakta létükre is nevelőivé és mestereivé lettek az első módszeresen képzett és rendszeres részletkutatómunkára nevelt magyar történettudós generációnak." Századok, 1937. 392. 1" 12 Idézett Emlékkönyv 9. 1. 43 „Történészeink — mondotta társulatunk elnöke, gróf Klebeisberg Kunó 1922-ben erről a periódusról — kezdtek kizárólag szaktársaik számára írni, a kiadott közlemények között túl sok volt az adalék, bizonyos félelem, bizonyos horror mutatkozott a főbenjáró, nagy kérdésekkel, a főeseményekkel való foglalkozástól, inkább harmadrangú részletkérdésekkel pepecseltek, nem voltak tekintettel a művészi compositio és előadás követelményeire, az újabb kort elhanyagolták, a legújabb kort pedig szinte kerülték. Mindezért a nagyközönség érdeklődése elfordult a történelemtől, a választott témák és azok feldolgozási módja nem tudták a közérdeklődést megragadni és lekötni." Századok, 1921—22. 610—611. 1. — Hóman Bálint is azt állapította meg társulatunk történetének második negyedszázadáról, hogy „a kutatás ós forrásközlés aprólékos szempontjai érvényesültek a magasabb tudományos szempontok rovására. A múlt század nyolcvanas éveiben felnövekedett történettudósnemzedék a tárgyilagos történeti igazság, a pozitív tények megállapítására törekvő részletkutatásban látta hivatását. Analitikus kritikával dolgozta fel kisebb korszakok, intézmények, személyek történetét, pontosan körülhatárolt szűkebb tárgykörben mozogtak forráskiadványai is." „Ilyképpen a Társulat munkássága hovatovább egészen apró részletkérdések tisztázásában, kisebb szövegek és szöveginterpretációk közlésében merült ki." Századok, 1937. 393—394. 1.
