Századok – 1967
A tudományos ülésszak - Ember Győző: A Magyar Történelmi Társulat száz éve 1140
1144 EMBER GYŐZŐ és 551 évdíjas tagja volt.1 0 1881-ben az alapító tagok száma már 21 l-re, az évdíjasoké 1630-ra emelkedett.1 1 Egyes családok és személyek kiadványok megjelentetésére, pályázatok kitűzésére ajánlottak fel nagyobb összegeket. Az Akadémia is támogatta társulatunkat, amelynek anyagi gondjai fennállásának első 25 évében nem voltak. A negyedszázados ünnepi közgyűlésen Szilágyi Sándor titkári jelentésében azt állapíthatta meg, hogy „sikereinknek két főfactora volt: a nemzet, mely éppen a kitűzött cél elérhetéséért támogatásával és rokonszenvével mozdította elő törekvéseinket, s az Akadémia, mely nemcsak szállást adott nekünk, hanem vállalatainkat anyagi támogatásban is részesíti".12 A társulat célját az 1867-i alapszabályok igy határozták meg: „a hazai történettudomány minden ágának művelése, megkedveltetése és iránta minél szélesbkörű érdekeltség ébresztése".1 3 A tudományos célkitűzés mellett, vele egyenlő jelentőséggel, ott találjuk tehát a társadalmi célkitűzést is. Társulatunk nemcsak a történettudomány művelését, hanem a társadalom történeti tudatának a kialakítását és fejlesztését is céljául tűzte ki. A történeti tudat fontosságát a társadalom életében társulatunk alapítói és első vezetői nyomatékosan hangsúlyozták. „Eszélyes, érett nemzet múltjából merít a jelenre oktatást, történetét veszi jövője kalauzául" — mondotta első elnökünk, gróf Mikó Imre, társulatunk 1868. évi közgyűlésén.1 4 „A nemzeti érzelemnek a történelem tudománya képezi leghatékonyabb dajkáját" — állapította meg Horváth Mihály társulatunk első közgyűlésén. „Minden nemzetnek — tette hozzá — legelső kötelességei közé tartozik a maga történelmének buzgó tanulmányozása."1 5 Ugyanők részletesebben is kifejtették elgondolásukat a társulat társadalmi, történeti tudatformáló szerepéről. Gróf Mikó Imre társulatunk alakuló közgyűlésén így beszélt erről: „Midőn a történetkedvelők egész seregét hozza érintkezésbe az ily egyesület az adatokat bíráló tudományos törekvésekkel: mind szélesebb-szélesebb körben terjed azon kritikai szellem, mely a nemzet tudósait a kor színvonalán álló művek írására, a nemzetet az ily művek megértésére, élvezésére képesíti, s a történelmi igazságok, a nemzet múltjában rejlő összes tanulságok közkincsekké tétele által a politikai érettség magas fokára emeli az egész nemzetet."16 Horváth Mihály is a társadalom „történeti érzék"-ének kialakítását és fejlesztését jelölte meg az első közgyűlésen, mint a társulatnak még a tudomány művelésénél is fontosabb célját. „A kormányok — mondotta — és egyes tudományos intézetek halomra gyűjthetik a történelmi kincseket: de mily korlátolt ezek haszna, ha csak néhány szaktudós kezein forognak s a társadalomba, a nemzet nagy tömegébe nem hatolnak be ! Csak két feltétel alatt lehet virágzó állapotban a nemzet történelmi irodalma: ha ti. a kútfő-gyűjtemények gazdagok, a nemzeti élet minden ágazataira kiterjedők, és — mi nem kevésbé lényeges — ha a nagyközönségben érdekeltség létezik azok iránt és élénk a 10 Századok, 1868. 134. 1. 11 Lukinich: i. m. 45. 1. 12 Idézett Emlékkönyv 23. 1. 13 Glatz id. tanulmánya. Századok, 1967. 264. 1. 14 Századok, 1868. 360. 1. — „Míívelt népnek semmi nem oly biztos tanácsadó, mint saját története" — fejtette ki ugyanezt a gondolatot a társulat 1869. évi közgyűlésén. Századok, 1869. 347. 1. 15 Thaly idézett tanulmánya. Századok, 1867. 5. 1. 16 Thaly idézett tanulmánya. Századok, 1867. 16. 1.
