Századok – 1967
Tanulmányok - Szekeres József: Az 1940. évi általános bányászsztrájk története 82
AZ 1940. ÉVI BANYASZSZTBÁJK 95 vonalvezetésének és passzivitásának. 1940 végére a szociáldemokrata párt elvesztette régi tömegei jórészét és a párt- valamint a szakszervezeti mozgalom tevékeny tagjai közül számosan olyan emberek soraiból kerültek ki, akik előzőleg az illegális kommunista párt, a KMP, a Kommunista Ifjúmunkások Szövetsége, a KIMSz vagy a Vörös Segély szervezeteihez, illetőleg a legális munkásszervezetek balszárnyához tartoztak. Ezek a forradalmi érzelmű munkások, híven a KMP utasításaihoz, a fasiszta előretörés éveiben is kitartottak a legális szervezetekben, a széthullás időszakában is igyekeztek építeni a szakszervezeteket és erősíteni a szociáldemokrata pártot. Más szóval, ügyesen kombinálták a legális és illegális politikai munkát. Az ilyen pártmunkások száma nem volt ugyan nagy, politikai képzettségük sem állott mindenkor a kellő magaslaton, mégis a munkástömegekre gyakorolt befolyásuk meghaladta létszámukat és hatásuk a nagy bányászsztrájk egyes szakaszaiban és számos bányavidéken világosan felismerhető volt. A peyerista beállítottságú szociáldemokrata pártvezetőség is felismerte a kommunisták és a balszárny fokozatos előtérbe nyomulását, de kénytelen volt azt hallgatólagosan tudomásul venni, mert a párthoz korábban csatlakozott tömegek a nacionalista-fasiszta előretörés hatására nagyrészükben passzívakká váltak, kisebb mértékben pedig csatlakoztak a jobboldali szervezetekhez.3 6 Az ellenforradalmi rendszer örömmel látta két évtizedes haladás-ellenes , propagandája és a nemzetközi események gyümölcseként a baloldali erők szervezeti szétzilálódását, s igyekezett ezt a számára kedvező folyamatot a maga részéről előmozdítani és gyorsítani. Ez az aknamunka szervesen beleillett a politikai vonalvezetésbe. A kormány felismerte, hogy az ellenforradalmi rendszer viszonyai között általában a szakszervezetek képezték a baloldali munkásmozgalmak kiinduló pontjait, bázisait, ezért nem utolsó sorban ezek felbomlasztására, tevékenységük megbénítására törekedett. Természetesen ezen a V területen sem idegenkedtek az antiszemita uszítás szélsőségesen demagóg eszközeinek alkalmazásától, a szakszervezeti pénzek politikai célokra való felhasználásának hazug híresztelésétől sem. A szociáldemokrata vezetők a párt legalitásának megőrzésére, a jobboldali-fasiszta erők fokozott nyomásának hatása alatt mindent megtettek, hogy „nemzetivé" formálják át a pártot és a szakszervezeteket és a nemzetköziségnek még a látszatát is igyekeztek gondosan elkerülni. Együtt örvendeztek az uralkodó osztállyal az országgyarapításoknak, szemethunyva azok súlyos következményei előtt. Törekvéseikben odáig mentek, hogy a szociáldemokrata pártot egy polgári ellenzéki párt színvonalára süllyesztették, amelytől a tetteket váró és az események hatására ingadozó munkástömegek elfordultak. Ugyanakkor az uralkodó osztályra nézve is veszélyes következményei támadtak a baloldali szervezetek elleni kíméletlen harc és állandó adminisztratív nyomás politikájának, mert a szociáldemokráciától elriasztott vagy kiábrándított munkás- és földmunkás tömegek nem a kormánypárt, hanem a rendkívül vegyes összetételű, német fasiszta mintájú demagógiával operáló és a későbbiekben egybeolvadó nyilaspártok felé orientálódtak. A bányászszakszervezet tagjainak száma is erősen visszaesett és a rendszeres tagdíjat fizetők még a 200-as létszámot sem érték el.3 7 A kormány a bányamunkások szakszervezetének visszaszorítására is tett lépéseket. 1938 36 PIA. Csendőrségi összesítő jelentés a baloldali mozgalmakról. 1939. máj. 19. 37 PIA. Bányászszakszervezet iratai. Tagdíjfizetési könyv 1939 —1941.
