Századok – 1967
Tanulmányok - Szekeres József: Az 1940. évi általános bányászsztrájk története 82
92 SZEKERES JÓZSEF A Rimamurány—Salgótarjáni Vasmű Rt. (Rima) bányavezetői már jobbindulatúaknak mutatkoztak munkásaikkal szemben és a katonai parancsnokok közvetlen igénybevétele nélkül, a bajaikkal, kéréseikkel hozzájuk forduló munkásaiknak „baráti" jótanácsokkal szolgáltak. Eke Ferenc sátai lakós, farkaslyuki bányában dolgozó vájár katonatisztek előtt jegyzőkönyvbe mondotta, hogy 1940 tavaszától kezdve három alkalommal is küldöttségben kérték a bányavezetőséget helyzetük javítására, de egy alkalommal sem teljesítették kérésüket. „ Én egy alkalommal bementem Holcmann bányatanácsoshoz és előadtam neki, hogy keresetemből (18 évi munka után napi 4 pengő) 9 tagú családomat fenntartani nem tudom. Holcmann tanácsos azt felelte nekem, hogy mondjam meg a feleségemnek, főzzön köménymagos levest és azon töltsük műszakjainkat. Én közöltem, hogy azon nem bírunk dolgozni, egyébként rántott levest nem is tudunk magunkkal vinni a bányába. Holcmann erre azt felelte, reggelizzünk meg otthon, mert ő is megreggelizik és azon dolgozik. 1940 október hó közepétől zsírt és szalonnát a bánya élelemtárában nem kaptunk, ha kértünk, azt felelték, hogy nincs. A zsír és szalonnahiány miatt Holcmann tanácsoshoz fordultam, ki azt felelte, hogy főzzünk lucernát és csanalast, mert azt is meg lehet enni... 1940 október 20-án Holcmann Gusztáv bányatanácsoshoz küldöttséget küldtünk, hogy emeljék bérünket, mert már nem bírjuk tovább. Holcmann bányatanácsos a küldöttségnek azt felelte, hogy béremelést nem adnak, még ha tudnának sem. Erre a munkásság egyhangúan kijelentette, hogy ha nem adnak, akkor ők leállnak és nem dolgoznak."2 0 A borsodi „Rima ország" belső megszervezettségét Kara Hegedűs Elek, Csokva községbeli vájár vallomása a következőképpen leplezi le: „Kérelmünk támogatására eleinte felkértük a főjegyzőt, továbbá a kántortanítót és a bírót, de mindenütt csak elutasításban részesültünk; sőt acsokvai bíró azt a kijelentést tette, hogy a disznó kommunisták külön államot akarnak létesíteni és az én 90 holdamat akarják felosztani, de inkább hozatok egy század katonát, de céljukat mégsem érik el. . . Több embernek van szénjárandósága, amit még nem kapott meg egy sem, viszont a bíró a rendesnél mindig nagyobb mennyiséghez jut. A bíró, a jegyző és a tanító egyébként is a Rimamurányitól különböző javakat élvez és így nem csoda, ha a község népével szemben a Rimamurányi érdekeit védik."2 7 Altalános és jogos panasza volt a bányamunkásoknak, hogy míg más iparágakban a túlórákért pótlékot fizettek, addig az 1937. évi XXI. tc. végrehajtási utasításából egyszerűen „kimaradt" a túlóráknak a bányászatban is kötelező bérpótlékolása. A bányászok „kihagyása" — mint később megállapítást nyert — az iparügyi minisztérium hallgatólagos hozzájárulásával történt, nyilván a nagy befolyással és a kormány felé kiváló összeköttetésekkel rendelkező bányabárók nyomására.2 8 A túlórák pótlékolása terén egészen az 1940. évi őszi bányászsztrájk kitöréséig nem is sikerült a bányatőkések ellenállását megtörni, s akkor is csak a kivételes hatalom alapján valósította meg a Teleki-kormány a túlórák külön díjazását. Az októberi sztrájk előtt a bányamunkások kénytelenek voltak bérpótlék nélkül 12—16 órákat is dolgozni, mégpedig egyre sűrűbben kényszerültek pótműszakokat teljesíteni, hogy a ) 26 HIL Honvédelmi Minisztérium (HM) irattára. Ein. la. 66.458/1940. 27 HIL HM Ein. la. 67.088/1940. 28 Uo.
