Századok – 1966

Történeti irodalom - R. Várkonyi Ágnes: A három részre szakadt Magyarország története. Magyarország története I–II. (Ism. Benda Kálmán) 969

TÖRTÉNETI IRODALOM R. VÁRKONYI ÁGNES: A HÁROM RÉSZRE SZAKADT MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETE (Magyarország története. I—II. köt. Budapest, Gondolat Könyvkiadó. 1964 Ш. fejezet. 159-316. 1.) Magyarország történetének 1526 —1711 közti részét R. Várkonyi Ágnes írta. Munkája szerencsésen egyesíti magában a szintézis iránt megnyilvánuló kettős követelményt: összegezi az eddigi kutatások eredményeit ós egyben kijelöli a további feladatokat. Azt szokták mondani, hogy ez a korszak történelmünk egyik legjobban ismert része. Valóban, a forráskiadványok száma a XVI—XVII. századra szinte kisebb könyvtárra tehető, amellett a múlt századi folyóiratok apróbb közlései is ezernyi adalékot tartalmaznak a török—magyar viszony, a Habsburg-udvar politikája, az erdélyi fejedelmek, vagy a reformáció és ellenreformáció történetére. Mégis, a nagy forrásbőség, a rengeteg feldolgozás ellenére is a fejlődós számos vonatkozása szinte a legutóbbi időkig homályban maradt, közöttük alapvetően fontos gazdasági és társadalmi kérdések. A történelmi feldolgozások előterében szinte kizárólagosan a politikai események állottak, és ahogy az egykorúak, a történészek is két nagy pártra oszlottak, kuruc vagy labanc szempontból értékelték a fejlődést. Ebből a szemléleti körből egy ideig a marxista történetírás sem tudott teljesen kilépni., R. Várkonyi Ágnes a fejlődést a társadalom oldaláról közelíti meg. Ezzel egy csapásra megszűnik a történeti megítélésben eddig domináló tisztán politikai jelenségek primátusa, de megszűnik a kuruc vagy labanc szempontok kizárólagos alkalmazásának lehetősége is. A társadalmi megközelítés elszakítja azt a szálat, mely a két évszázad történetének megítélését nemegyszer napi politikai szempontokhoz kötötte, s ezzel megtisztítja a történetíró útját, eltávolítva azokat az akadályokat, amelyek szinte a legutóbbi évekig megakadályozták a megnyugtató ítéletalkotást. Várkonyi a korszak egységét elsősorban nem is a török—magyar küzdelmekkel, az ország három részre szakadásával vagy a Habsburgok ellen vívott függetlenségi harcokkal indokolja. Számára a társadalmi fejlődósben érvényesülő azonos tendenciák, a rendiség előretörése, s ezzel párhuzamosan a korábban még biztató szabad paraszti és polgári törekvések elakadása, a jobbágyság helyzetének fokozatos elnehezedése teszik egységessé külsőleg és belsőleg a tárgyalt kort. Ezzel a felfogással persze bizonyos ellentétben van a kötet politikai eseményekhez igazodó beosztása, hiszen főleg 1626, de 1711 sem jelent határt a társadalmi fejlődésben. A központi hatalom és a rendek küzdelme csakúgy megindult már Mohács előtt, ahogy a paraszti sors megnehezedése is csak folytatódott a három részre szakadt országban. A magyar rendek és az idegen uralkodóház közt az 171 l-es szatmári bókével egy évszázadra létre jövő kompromisszum gyökerei is korábbra nyúlnak vissza, a Rákóczi-szabadságharcot megelőző időre. A XVII. század végével indultak a szabad paraszti fejlődés teljes elfojtását célzó sikeres törekvések is, — ahogy ezt éppen Várkonyi kutatásai meggyőzően bizonyítják — abban az időben, amikor, a török kiűzése után, az uralkodó osztálynak immár nem volt szüksége a paraszti fegyverek védelmére. A Rákóczi-szabadságharc ugyan egy időre új, égészségesebb irányba terelte az 1690-es években elindult fejlődést, Szatmár után azonban a dolgok visszazökkentek a régi kerékvágásba. A kötet periodizációja tehát a kezdeteknél és a korszak végénél is elmetszi a társadalmi fejlődés szálait, ami megnehezíti az egységes tárgyalást. Történetszemléletünknek a társadalmi kérdések javára törtónt eltolódása előbb-utóbb szükségessé teszi a még politikai szempontok alapján megvont korszakhatárok felülvizsgálását. Jól tükrözi a szintézis az utolsó évtized gazdaságtörténeti kutatásainak nagy eredményeit. Míg korábban inkább csak a végeredményt ismertük, Várkonyi összefoglalásából elénk tárul a fejlődés egésze. Magunk előtt látjuk, ahogy a XVI. századi árutermelésben még országosan is jelentős paraszti gazdaságokat már a századfordulóra maga alá gyűri a földesúri birtok, hogy a század derekára, a majorsági uradalmak kialakulásával, a nagybirtok végleg saját maga számára fölözze le az árutermelés hasznát. Megismerjük a tőke-