Századok – 1966

A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - Balogh Sándorné: A Szovjetunió története szovjet korszakának kérdései a Voproszi Isztorii hasábjain 939

944 BALOGH SÁNDORNÉ: A SZOVJETUNIÓ TÖRTÉNETE vezet megjelenéséig — a történeti művek csupán a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet idejét tekintették a kulturális forradalom időszakának. Az SzKP programja pontosan meghatározta a kulturális forradalom tartalmát és időhatárait, kiemelve Lenin útmutatását, amely szerint a kulturális forradalom hosszú ideig tartó folyamat, s alkotó része nem csupán a szocializmus, de a kommunizmus építésének is. A cikk szerzője a továbbiakban megjegyzi: annak ellenére, hogy napjainkban már tisztázottá váltak a Szovjetunió kulturális forradalmának időhatárai, alapvető fejlődési szakaszaival kapcsolatos belső periodizációja még megoldásra vár. A másik vitás kérdés a kulturális forradalom feladataival, törvényszerűségével és sajátosságaival kapcsolatos. E téren még különbözők a tudományos irodalomban található nézetek. A szerző utal arra, hogy a kulturális forradalom problematikus kérdéseit haszonnal vitathatnánk meg egy, a történészek, filozófusok, irodalmárok és művészettörténészek részvételével megrendezett tanácskozáson. Előző írásomban (Századok. 1964. 1 — 2. sz.) megemlítettem, hogy a „Voproszi Isztorii" hasábjain nem szerepelnek a Szovjetunió külpolitikájának kérdései. A folyóirat 1964. évi számaiban azonban már néhány — az adott problémakörrel foglalkozó — cikket találhatunk. Legérdekesebb közülük V. Iszraelján: ,,A békés együttélés lenini politikája, a Szovjetunió és a kapitalista országok közötti diplomáciai kapcsolatok normalizálása" c. cikke (1964. 10. sz.). A szerző ezúttal azokat az alapvető okokat törekedett feltárni, amelyek a Szovjetunió és a kapitalista világ közötti viszony rendezését eredményezték. A cikk bevezető részében Iszraelján utal arra, hogy a kapitalista országokhoz fűződő kapcsolatok normalizálása a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme után a szovjet állam külpolitikájának egyik központi feladata volt. A Szovjetunió megalakulásának idejére, 1922 decemberére már 12 állam rendelkezett diplomáciai képviselettel Moszkvában: Afganisztán, Németország, Irán, Törökország, Lengyelország, Finnország, Lettország, Litvánia, Észtország, Mongólia, Buhara és Horezm. Ezenkívül több államnak volt féldiplomáciai jellegű hivatalos képviselete, így Norvégiának, Ausztriának, Csehszlovákiának, Angliának, Olaszországnak stb. A szerző kifejti, hogy a Szovjetunió és több külföldi állam között a diplomáciai kapcsolatok 1920—22-beli normalizálásának jelentősége elsősorban abban állt, hogy a szomszédos országok kormányaival folytatott tárgyalások során rendezésre kerültek a rendkívül bonyolult területi és egyéb vitás kérdések. Ezzel súlyos csapás érte a nyugati imperialista államokat, amelyek a Szovjetunió elleni harcra szándékozták felhasználni ezen országok burzsoá kormányait. Ez a lenini békés együttélési politika nagy sikere volt. A diplomáciai kapcsolatok rendezése ezen időszakának (1920 — 22) jelentősége abban is állt, hogy ekkor helyeződött szilárd alapokra a diplomáciai viszony a szovjet köztársaság és a vezető kapitalista államok egyike, Németország között. A Szovjetunió és'a kapitalista országok közötti viszony normalizálásában a következő szakaszt 1924 — 25-re teszi Iszraelján. Ebben az időben ismerte el a Szovjetuniót Anglia, Olaszország, Ausztria, Görögország, Norvégia, Svédország, Kína, Dánia, Mexikó, Franciaország és Japán. Valamivel később normalizálódott a viszony Uruguayval, Szaúd-Arábiával és Jemennel. E periódus jelentősége elsősorban abban foglalható össze, hogy a vezető kapitalista országok többsége kénytelen volt feladni az ,,el nem ismerés" politikáját. A kapcsolatok rendezése az európai államok többségével elősegítette a Szovjetunió aktív részvételét a világpolitikában, a világ különböző országaihoz fűződő gazdasági ós politikai kapcsolatok fejlesztését. Az 1924 — 25 évi tárgyalások során a szovjet kormánynak sikerült végérvényesen elhárítania a legnagyobb kapitalista államoknak a cári adósságokkal és az ipar szovjetunióbeli államosításával kapcsolatos megalapozatlan igényeit és kölcsönös kompromisszumok alapján egy sor fontos megállapodást kötni velük. A 30-as évek derekán a Szovjetunió ,,el nem ismerésének" politikája teljes és végleges vereséget szenvedett. Tizenhat esztendei makacs tartózkodás után az USA kormánya — több tényező hatására — kénytelen volt felülvizsgálni a Szovjetunióval kapcsolatos politikáját, és 1933-ban rendezni a szovjet—amerikai kapcsolatokat. Ez a tény a Szovjetunió és a kapitalista országok újabb csoportja közti viszony rendezését eredményezte: 1933-ban az US A-val és Spanyolországgal, 1934-ben Albániával, Bulgáriával, Magyarországgal és Romániával, Csehszlovákiával, 1936-ben Columbiával, Belgiummal és Luxemburggal. Ilyen módon a Szovjetunió és a kapitalista országok közötti viszony normalizálási folyamata a 30-as évek közepére befejeződött. A Szovjetunió nemzetközi jogi elismerést nyert a világ államainak többsége részéről és meghívták a Népszövetségbe.