Századok – 1966

Vita - Tudományos ülés a Kommunista Internacionálé VII. kongresszusa 30. évfordulója alkalmából (Szokolay Katalin) 924

930 TUDOMÁNYOS ÜLÉS A KOM. INTERN. VII. KONGR. 30. ÉVFORDULÓJÁN A magyarországi objektív helyzetből kiindulva, a felszólaló véleménye szerint, az ifjúsági mozgalom mélyebb befolyást nyerhetett volna, de nem tudták kihasználni az objektív helyzetet. A továbbiakban Köböl József rátért a-VII. kongresszust követően a Lenin-iskolán az ifjúsági mozgalom feladatairól és teendőiről folyt vitára s magának a Kommunista Ifjúsági Internaeionálénak értékelésére. A Kommunista Internacionálé és az Ifjúsági Internacionálé határozatainak hazai térhódításáról a felszólaló elmondotta, hogy a Kl VII. kongresszusa határozatai a magyarországi munkásmozgalomban bizonyos fáziseltolódással jelentkeztek, így volt ez az ifjúsági mozgalomban is. Mindenesetre, ha kissé késve is, de nagyon érdekesen kezdték alkalmazni. Olyan sajátos módon oldották meg a kommunista és szociáldemokrata ifjúsági szervezetek egységét, hogy a szociáldemokrata párt országos ifjúsági bizottságának vezetői kommunista ifik voltak (Ságvári, Kulich). Á szakszervezeti ifjúsági csoportokban is ilyen kommunista ifjúsági frakciók tevékenykedtek, ami агта mutat — állapította meg az előadó —, hogy tudatosan, átgondoltan folyt az ifjúsági mozgalomnak ilyen módon való felépítése. Jelezte azt is, hogy az ifjúsági mozgalomban mindez nem ment konfliktusmentesen: pl. a szakszervezeti ifjúsági mozgalomban a 30-as években komoly ellenállás mutatkozott a népfrontpolitikával szemben. Mindezek ellenére — állapította meg — a Kommunista Internacionálé határozatai a magyar ifjúsági mozgalomban, főleg a 40-es évektől kezdve erősen érvényesülni kezdtek. Az egységes szocialista ifjúsági mozgalom viszonylag gyorsan nyert tért, vált országossá. Következő felszólalóként Szokolay Katalin kandidátus, a Párttörténeti Intézet tudományos főmunkatársa a kommunista pártok önállóságának problémájához szólt hozzá. A 30-as évek tapasztalatai, amelyek szükségessé tették a Komintern stratégiájának és taktikájának felülvizsgálását, napirendre tűzték a pártok fokozott önállóságának kérdését is. W. Pieck, a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottsága tevékenységéről szóló beszámolójában igen behatóan foglalkozott a Komintern VB és az egyes szekciók közötti kapcsolatok kérdésével, rendkívül hangsúlyozva a pártok önállóságának a fontosságát. A kommunista pártok megnövekedéséből, valamint az elmúlt évek negatív tapasztalataiból azt a következtetést vonta le, hogy a Kommunista Internacionálé munkastílusának és módszereinek megváltoztatására szükség van. Hangsúlyozta, tekintettel a kom- , munista pártok egyre növekvő szerepére és felelősségére, hivatásukra, az operatív vezetést magukban a szekciókban kell összpontosítani. A Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottsága tevékenységéről szóló határozat részletesen foglalkozik a Kommunista Internacionálé vezető szervei és az egyes szekciók közötti kapcsolat megjavításának problémájával. A Komintern VII. kongresszusának határozata csupán az első lépés volt a kommunista pártok önállósodásának szervezeti biztosítása terén. A felszólaló a továbbiakban azt vázolta, hogy gyakorlatban hogyan alakult e / határozatnak végrehajtása, majd a szekciók és a Komintern vezető szervei között a háború ideje alatt kialakult kapcsolatokról szólt. Befejezésképpen a Komintern feloszlatásának < problémájára tért rá, s annak a véleményének adott hangot, hogy a feloszlatás logikusan következett a nemzetközi kommunista mozgalom szélesedéséből, fejlődéséből. A határozat megformálásába azonban az antifasiszta háború körülményei belejátszottak. Felvetette azt a lehetőséget, hogy ha ez a feloszlatás nem a háború körülményei között következik be, akkor a folyamat nem a teljes elhalás, feloszlatás formájában ment volna végbe, hanem a szervezet átalakult volna a kommunista pártok tanácskozó konzultatív szervévé. Pintér István, a Párttörténeti Intézet tudományos főmunkatársa a Kommunista Internacionálé VII. kongresszusa irányvonalának érvényre jutásával a magyar pártban foglalkozott. A Komintern VII. kongresszusán részt vett magyar delegáció a kongreszszusról szóló beszámolójában úgy vélte, hogy a magyar pártnak nincs szüksége, hogy a politikáját részletes elemzés alá vegye; úgy vélte, hogy a párt politikája már eddig is helyes vonalon mozgott, így a kongresszusi határozatok nem kívánnak éles fordulatot. Abból a kétségtelen tényből indultak ki, hogy 1932 után a magyar pártban is történtek lényeges lépések a korábbi, különösen 1929—1932 közötti mélyen szektás politika kijavítására. A magyar pártban megindult útkeresés legfőbb hibája azonban abban rejlett — mondotta Pintér István —, hogy számos más párttól eltérően, nem ismerte fel és nem akarta megérteni, hogy a fasizmus- és háborúellenes harc, a gyökeresen megváltozott nemzetközi helyzet, a polgári demokráciák és a demokratikus szabadságjogok veszélybe kerülése nemcsak lényeges részletkérdésekben, hanem a kommunista pártok fő irányvonalában kíván változtatást. Azt a tényt, hogy a magyar elvtársak nem ismerték fel az átmeneti szakasz szükségességét, a felszólaló azzal hozta összefüggésbe, hogy a magyar elvtársak helytelenül