Századok – 1966

Vita - Tudományos ülés a Kommunista Internacionálé VII. kongresszusa 30. évfordulója alkalmából (Szokolay Katalin) 924

TUDOMÁNYOS ÜLÉS A KOM. INTERN. VII. KONGR. 30. ÉVFORDULÓJÁN 929 Először azt vázolta fel, hogy mit is jelentett a Labour Party hivatalos jobboldali vezetése. A Labour Partyn belül a fasizmus elsősorban nemzetközi problémaként okozott gondot és a reekciók is elsősorban ezzel kapcsolatban nyilvánultak meg. A Labour Party ban végig megingathatatlan volt a jobboldali vezetés, s ez a vezetés már a 20-as évektől kezdve mindenféle, a kommunistákhoz való közeledést elhárított. A vezetésnek néhány fő szakaszát határozta meg az előadó: az 1933 utáni szakaszt, amikor a Lí bour Party programot adott ki, amelyben mindenféle diktatúrát elítélt; ezután a bEloldali erjedés fokozódott a pártban, a jobboldali irányzat, 1934 ós 1936 között, igyekezett a belső balratolódást gátolni és nemzetközileg visszautasította a Kommunista Internacionálé közeledő lépéseit; 1937 —1939-ben egymás után zárta ki a baloldal nevesebb vezetőit a pártból. 1935-ben a Labour Partyban a fiatalabb generáció került az élre. Ez fellépett ugyan a fasizmus ellen, de gyakorlatilag nem lépett fel a kormány benemavatkozási politikájával szemben, nem adott választ a felmerült kérdésekre, s nem tudta az angol koimány politikáját módosítani. A továbbiakban Jemnitz rátért a labourista balszárny tevékenységére. Ez a balszárny már 1931-ben ható tényező volt. Követeitea munkásegységet évről évre a szakszervezeti kongresszusokon, s bár a többséget soha nem kapta meg, a politikai életben nem lehet számításon kívül hagyni. Ez volt a legnagyobb tömegerő, amellyel a Labour Party-ra nj-omást lehetett gyakorolni. A baloldtliak akkori felfogását G. D. H. Cole ismert törtériészprofesszor elméleti munkásságának tolmácsolásában ismertette az előadó. Cole a Latour kutatóközpont egyik vezetője volt, aki a leglényegesebb összefüggéseket felismerve a bí lcldalsikerének előfeltételét az egységes munkásosztályban látta. Elmélyült elemzést adott a jobboldal téves és vétkes útjáról. A labourista vezetés a kontinentális szociáldemokrácia csődjéből ugyanis ezt a következtetést vonta le, hogy azok túl energikusak voltak. Cole viszont azt, hogy túl bátortalanok voltak, s a kudarc egyik fő okát a munkásegység hiányában látta, arra törekedett, hogy a labourista politikát belülről módosítsa. A jobboldali vezetők ellenére a fesiszta veszély a Labouron belül a baloldal erősödésére vezetett. Ennek egyik jele volt a Kommunista Párt, a Szocialista Liga és a Független Munkáspárt közötti szervezeti közeledés. A baloldali erjedésre negy csapást méit 1937. Ennek okát a spanyol események visszaható következményei, a Szovjetunióban lefolyt perek mellett Jemr.itz főleg abban látja, hogy a jobboldali vezetőség kizárta a pártból az 1937-es együttes felhívást követően a baloldali vezetőket. 1939-ben újabb kizárások következtek. Az előadó ezután egy új témakörre tért át: a Labour Party és Kommunista Párt közötti kapcsolatokra. A Labour Party szervezeti szabályzata megengedi, hogy egész pártok testületileg a tagjai lehessenek. A Kommunista Párt kezdetben elutasította a Labour Partyhoz tartozás gondolatát. A későbbiekben a történelmi fejlődés ismét felvetette ennek lehetőségét. A Labour Partyban azonban a jobboldali irányzat mindvégig elvágta ezt az utat, sőt az egyéni tagságot is eltiltotta, még a szakszervezeteken belül is. A fi siszta veszély következtében erősödő baloldal sürgette az egység megteremtését az angol kommunistákkal. Az előadó az egység sikertelenségének fő okát a Labour Party-n belüli vezetésben látja, de előadásában utalt arra, hogy a Kommunista Pártban fellépett szektás elképzelések is akadályozták ezt. Az előadás befejező része a Labour Party-nak a háborúval kapcsolatos magatartását elemzi. Az előadó elsősorban azért marasztalja el a munkáspártot, mert bár a különböző konferenciákon, kongresszusokon a fasiszta veszély miatt a kormány politikáját általában bírálta, nem vonultatott fel tömegerőket, nem vitte szakadásig a dolgot, nem igyekezett a munkásság erejével kényszeríteni a kormányt politikájának megváltoztatására . Jemnitz János azzal zárta az általa érintett problémakört, hogy tragikus késés következett be az angol munkásmozgalom részéről a fesizmus elleni harcra voló szellemi felsorakozásában. Ez a tragikus késés részben történelmi előzményekre, részben belső problémákra és összefüggésekre vezethető vissza, amire nemcsak az angol munkásmozgalom, munkásosztály, hanem az egész európai munkásmozgalom kellett volna, hogy megadja a választ. Az előadásokat követő vitában elsőnek Köböl József, a Tervhivatal főosztályvezetője szólalt fel. Köböl József — aki akkor a Lenin-iskola hallgatója volt — 1935-ben a KIMSz képviseletében részt vett a Kommunista Ifjúsági Internacionálé VI. kongreszszusán. Visszaemlékezése elején röviden érintette azokat a vitákat, amelyek a Lenin-iskola mfgyar hol Ige tói között a KI VII. kongresszusát megelőzően és azt követően folytak, majd rátért a KIMSz problémáira. A magyar kommunista mozgalomnak a KI VII. kongresszusa előtti szektái ianizmusa és izoláltsága talán még súlyosabban mutatkozott a kommunista ifjúsági mozgalomban — mondotta.