Századok – 1966

Vita - Tudományos ülés a Kommunista Internacionálé VII. kongresszusa 30. évfordulója alkalmából (Szokolay Katalin) 924

928 TUDOMÁNYOS ÜLÉS A KOM. INTERN. VII. KONGR. 30. ÉVFORDULÓJÁN 928 nagy tapasztalait mechanikusan, sematikusan alkalmazzák saját országukra, különösen a gyarmati országok burzsoáziájával kapcsolatban. A másik fontos útmutatás, amit Lenin adott, hogy a nemzeti burzsoázia szövetségesként való megnyerése mellett még fontosabb ezekben az országokban a lakosság túlnyomó többségét kitevő parasztság megnyerése. A lenini útmutatások a 20-as években több fontos gyarmati ós félgyarmati országban elsikkadtak. Az előadó két párt, illetve két ország kommunistáinak hibás gyakorlatára hivatkozik: az indiai ós az algériai kommunistákéra. Mindkét országban a kommunisták elválasztották a munkások, parasztok osztály kö ve teliseit az össznem^eti érdekeket jelentő függetlenségi harctól. Kínában 1924-ben magvalósult ugyan az egységfront a Kuomintang ós Kommunista Párt között, de ennek balról va4ó bírálói, Lenint mechanikusan értelmezve, úgy vélték, hogy Kínának is meglesz a maga 1905-je, azaz ugyanannak kell bekövetkezni mint Oroszországban 1905-ben. Ezt a hibás nézetet Sztálin is bírálta. E inek ellenére a Komintern VI. kongresszusa határozatába később kárt okozó, helytelen következtetés ós megállapítás került. A kínai események helytelen értékelése kapcsán a VI. kongresszus arra a téves megállapításra jutott, hogy a Kuomintang ós az általa képviselt nemzeti burzsoázia végleg átvonul az ellenforradalom és imperializmus táborába. A Komintern 1928-as határozata, valamint az utána következő küzdelmek egyik tanulsága az — szögezte le Salgó László —, hogy a nemzeti burzsoázia álláspontjának megítélésében óvakodni kell minden időre, minden helyzetre érvényes kategóriák megállapításától. Az előadás a továbbiakban azokat a küzdelmeket ismertette, amelyek — elsősorban a kínai pártban, de a többi pártban is, — a baloldali elhajlások kiküszöböléséért folytak. 1935 januárjában, a kínai pártban bekövetkezettj/áltozás lehetővé tette ezeknek a baloldali elhajlásoknak a felszámolását és 1935 januárjában már megkezdődött a nagy küzdelem, amelv egy új egységfront megteremtését célozta. A másik lényeges tanulság mind a kínai, mind az indiai és indonéz tapasztalatok alapján a VII. kongresszus után az — mutatott rá az előadó —, hogy az osztályszövetsógben, a burzsoázia mellett, változatlanul a parasztságot tekintette fő szövetségesnek. A parasztkérdés helyes vagv helytelen értelmezése 193 7 után úgyszólván minden gyarmati pártban megmutatta pozitív és negatív következményeit. A VII. kongresszus legutolsó alapvető tanulságaként a pártok önállóságának a kérdését vetette fel az előadó. Utalt itt Leninnek a II. kongresszuson elhangzott megállapítására, hogy a gyarmati ós félgyarmati országokban a kommunista pártoknak és kommunistáknak önállóságukat minden körülmények között meg kell őrizniük. Az, hogy együtt kell működniük a burzsoá pártokkal, egyáltalán nem jelenti és nem jelentheti azt, hogy feloldódjanak a polgári nacionalisták egyetemes kórusában. Leninnek ez az útmutatása a második világháború előtt, alatt ős utáni időszakban egyaránt igen fontos és alapvető elvi útmutatás volt. Az egységfrontnak éppen a párt önállósága alapján úgy kell létrejönnie, hogy ne mindenáron való egységfront alakuljon ki, vagyis a pártoknak a gyarmati és fél yarmati országokban meg kell őrizniük a kritika szabadságát. Ha összehasonlítjuk India és más délkelet-ázsiei országok kommunista pártjainak háború alatti és háború utáni tapasztalatait, akkor az indiai fejlődósben egyik alapvető negatív elemként látjuk, hogy az indiai párt nem élt a kritika jogával és szabadságával. Az „egységfiont — mindenáron" jelszó alatt 1935 ós 1937 után az indiai párt nem bírálta Gandhi polgári nacionalista nézeteit, nem bírálta a háború alatt Nehru vallásfilozófiai és politikai nézeteit, pedig erre szükség lett volna ahhoz, hogy a paraszti tömegeket kivonják a Nemzeti Kongresszusi Párt befolyása alól. Ezen semmit sem segített az, hogy 1945 után, a második világháborút követő időszakban ellenkező előjelű hibával az Indiai Kommunista Párt egészében és kategorikusan „az impeiializmus ügynökségének" bélyegezte az indiai Kongresszusi Pártot; mégpedig pontosan abban az időszakban — 1945 — 47 között —, amikor a nemzeti kongresszus egész történetének legpozitívabb, legantiimperielistább küzdelmét vívja. Ez az álláspont azért volt helytelen, mert nem segítette a nagy indiai paraszti tömegeket ahhoz, hogy kiszabaduljanak a gandhista befolyás alól ós a parasztság a munkásosztály és pártja szövetségese legyen a háborút követő időszakban. Befejezésül Salgó László kifejtette, hogy napjainkban, amikor a klasszikus gyarmati rendszer nagyjában és egészében felbomlott — a küzdelem sokkal differenciáltabb, bonyolultabb volt mint bármikor. Éppen ezért az antiimperialista egységfront politikával kapcsolatos pozitív ós negatív tapasztalatok érvényesítése, hasznosítása a mozgalomban, nagyon gondos, alapos elméleti kutatómunkát ós a gyakorlati harcban körültekintő politikai munkát igényel-Jemnitz János kandidátus, a Történettudományi Intézet tudományos munkatársa a Labour Party ós az angol munkásosztály antifasiszta harcának néhány kérdését vizsgálta.