Századok – 1966

Vita - Tudományos ülés a Kommunista Internacionálé VII. kongresszusa 30. évfordulója alkalmából (Szokolay Katalin) 924

TUDOMÁNYOS ÜLÉS A KOM. INTERN. VII. KONGR. 30. ÉVFORDULÓJÁN 926 súlyozta, hogy ez a fordulat folyamatos volt, a kongresszus előtt kezdődött és a kongreszszussal nem ért véget. Azzal a vitával kapcsolatban, hogy mi vezetett ehhez a fordulathoz, leszögezte, hogy a korábbi hibás elvek, módszerek elvetése mellett nagy szerepe volt ebben a megváltozott objektív helyzetnek, a mozgalmon kívül álló szubjektív feltételeknek is, mint pl. a szociáldemokrata pártok egy részében végbe menő radikálizálódás. De szükségesnek tartotta azt is kiemelni, hogy a fordulat a Kominternben ós az egész kommunista mozgalomban a nézetek ós irányzatok nagy összecsapása közben született meg. Óvta attól is a hallgatóságot, hogy túlságosan egy-egy személy hatásával magyarázzák a Komintern politikájának akár pozitív akár negatív vonásait. A fordulat kezdetére vonatkozóan Betlen Oszkár Campbell — a VII. kongresszuson az angol párt egyik küldötte — véleményével ért egyet, amely szerint a fordulat kezdetét 1933 márciusától a Komintern Végrehajtó Bizottsága ismert felhívásától lehet számítani. Véleményét azzal indokolja, hogy a Komintern ebben a felhívásban szakított azzal a hibás felfogással, hogy a szociáldemokrata vezető szervekkel semmilyen körülmények között nem lehet egységfrontot teremteni, s ezzel egyúttal törölték a Komintern szótárából a „szociálfasizmus" sok kárt okozó kifejezését. Az előadó azután elmondotta, hogy a továbbhaladás módjáról milyen elvi vita bontakozott ki ezt követően a Kominternben, de az egyes kommunista pártokon belül is; milyen véleményeltérések voltak arra vonatkozóan, hogy nemzetközi színtű egységfrontjavaslatot tegyenek-e, vagy csak az egyes kommunista pártok országaikon belül törekedjenek egységfrontot létrehozni. Kifejtette, hogy mennyire hibás az a szemlélet, amelyik a Komintern és az egyes kommunista pártok viszonyát egysíkúan ábrázolja és úgy képzeli, hogy a Komintern és az SzKP központja testesített meg minden erényt, vagy akár az ellenkezőjét, minden bajt, és szintúgy hibás az az elképzelés, hogy a VII. kongresszus politikáját kizárólag a francia, a csehszlovák, az angol stb. pártok nyomására határozták el. Utolsóként Betlen egy fontos kérdésre tért ki — jelezve, hogy ez további kutatásokat igényel —, a Szovjetunió Kommunista Pártjának a Komminternben játszott szerepére. Megállapította, hogy az SzKP-nak egész helyzeténél, erejénél, tekintélyénél fogva nagy volt a hatása a Komminternre és gyakran tükröződtek a Komintern munkájában felesleges módon is az SzKP bizonyos belső problémái. Kétségtelen azonban, hogy a Kommunista Internacionálé VII. kongresszusa politikájának kialakításánál, a népfrontpolitika kidolgozásánál, az SzKP hatása ugyancsak szerepet játszott. „Azt hiszem, nyugodtan mondhatjuk — mondotta Betlen Oszkár —, hogy a KI VII. kongresszusában azért kerekedhetett felül a helyes politika, mert a Komintern fontos kapitalista országbeli szekcióiban és az SzKP-ben is saját problémáik és tapasztalataik vizsgálása során felismerték ennek a politikának, a legszélesebb antifasiszta összefogásnak szükségességét." Utalt arra, hogy a Szovjetunión belül is történtek olyan lépések, amelyek elősegítették a kommunista pártok egységfront-, népfrontpolitikáját. Sajnos nagyon ártott ennek a folyamatnak a nem sokkal utóbb megindult koncepciós perek sorozata. Amikor azonban ezek a perek voltak, már más tényezők is rendkívül kedvezőtlenné tették a talajt áz egységfront- és népfrontpolitika eredményes továbbvitele számára. A nemzetközi életben, s elsősorban a kulcsszerepet játszó Angliában, háttérbe szorultak az antifasiszta koalíció hívei, felülkerekedtek a prohitlerista elemek. Csonka Rózsa, a Budapesti Pártbizottság marxizmus—leninizmus esti egyetemének tanszékvezetője, a Komintern parasztpolitikájának fejlődésével foglalkozott. A téma ismertetésénél abból indult ki, hogy ez a dialektikus ellentéteken keresztül fejlődő parasztpolitika fontos előzménye volt a népfrontpolitikának. Előadása első részében összevetette a szociáldemokrata pártok első világháború utáni agrárprogramjának alakulását a Kommunista Internacionálé agrárpolitikájával. Megállapította, hogy a szociáldemokrata pártok az első világháborút követő forradalmi fellendülés idejére még nem jutottak el addig, hogy kidolgozott agrárprogrammal rendelkezzenek. Agrárpolitikájukban változás csak a 20-as évek derekától kezdve tapasztalható. Utalt a német szociáldemokrata párt kiéli agrárprogramjára, hangsúlyozva, hogy ez a program sem lépte túl a burzsoá földreformok hagyományos követeléseit. Az új csak az volt ebben — emelte ki az előadó —, hogy a szociáldemokrata mozgalom vezető pártja — korábbi állásfoglalásával szemben — a mérsékelt földreform mellett foglalt állást. Ezt a mérsékelt reformokra való törekvést több szociáldemokrata párt követte. A Kommunista Internacionálé — ellentétben a Szocialista Internacionáléval — megalakulásától kezdve feladatának tekintette a szövetségesek, elsősorban a parasztság megnyeréséért és érdekeiért vívott harcot. Nem zajlott le a Komintern-nek egyetlen olyan kongresszusa vagy fontosabb tanácskozása sem, ahol a parasztkérdés ne került volna napirendre. A Komintern agrárprogramjának kidolgozása és az egyes pártok agrárpolitikájának kialakítása szempontjából a legjelentősebb lépést a Kommunista Internacionálé