Századok – 1966
Tanulmányok - Boros Ferenc: Adalékok a kisantant létrejöttének történetéhez és jellegéhez (1919 augusztus–1920 november) 816
ADATOK A KISANTANT LÉTRE JÖTTÉHEZ 833 politikában már nem volt hajlandó követni őket. (E tekintetben csak 1920 г nyarán következett be némi változás, amire később még visszatérünk.) Benes ún. lavírozó politikája egyrészt abból a meggyőződéséből fakadt, hogy az intervenció sok milliárdos költséggel jár, ezért értelmetlen. Ahogy 1920. január 31-én mondott beszédében rámutatott, a bolsevizmust nem lehet fegyveres erővel megsemmisíteni, e helyett annak okait kell feltárni, gazdasági és politikai konszolidációval kell lokalizálni és megelőzni.7 8 Benes és a csehszlovák kormány nem támogatta az intervenciót Csehszlovákia és Lengyelország ellentétei miatt sem. A lengyel győzelem Csehszlovákia egyik legnagyobb közép-európai konkurrensének megerősödését jelentette volna. Ezért Benes 1920 nyaráig nyíltan akadályozta a lengyelek intervencióját. Titokban abban reménykedett, hogy amíg Lengyelország harcol és legyengül, addig Csehszlovákia helyzete konszolidálódik.7 9 A hadianyagszállítmányokat visszatartotta, május 8-án pedig tárgyalásokat kezdett Szovjet-Oroszországgal. Bár a csehszlovák burzsoázia intervencióellenes magatartását a belső nehézségekkel indokolta, mégis e politika mögött azt a szándékot kell látni, hogy az antantot és Lengyelországot akarta befolyásolni.8 0 Kétségtelen, hogy francia körökben nem nézték jó szemmel Csehszlovákia belső helyzetének alakulását és az intervencióhoz való viszonyát. Francia diplomáciai körökben már 1920 elejétől kezdve Csehszlovákia boiser vizálódásáról, a csehszlovák hadsereg megbízhatatlanságáról beszéltek. Pellé francia tábornok már ekkor igen kedvezőtlen híreket küldött Párizsba a csehszlovák hadsereg állapotáról.81 1920 júliusában és augusztusában a szovjetellenes lengyel intervenció kritikus szakaszhoz ért, amelynek csúcspontja az volt, hogy a Vörös Hadsereg áttörte a lengyel frontot, megkezdte előnyomulását és augusztus elejére egészen Varsóig jutott el. Ez a tény lázba hozta egész Európát, mind a forradalmi munkásságot, mind pedig a másik tábort, a nemzetközi burzsoáziát, amely hatalmát féltette. A forradalmi fellendülés ismét bekövetkezett. A reakció pedig kétségbeesetten kereste az utat, amelyen kilábalhat válságos helyzetéből. A lengyelek a franciák segítségét sürgették. Ilyen körülmények között a francia politika nyomást fejtett ki a csehszlovák kormányra is. Különösen a szélsőjobboldali sajtó támadta nagy dühvel a cseheket, követelte csatlakozásukat az intervencióhoz. A „Victoire" című lapban augusztus 1-én megjelent éles hangú cikk kategorikusan felszólította Csehszlovákiát és Romániát, hogv lépjenek harcba. „Egyedüli szövetségesek, amelyek Szovjet-Oroszországgal szomszédságban vannak, Csehszlovákia és Románia. Felléptek már az antanthatalmak Prágában, és Bukarestben? A szövetségközi fővezérség kapcsolatban van a csehszlovák és román államokkal?" tette fel a kérdést a „Victoire". Néhány nappal később „vaksággal" vádolta a csehszlovák, a magyar, a román kormányt, mert „egymás ellen akarnak menni", elnézik Lengyelország bolsevizálódását, anélkül, hogy „ujjukat is megmozdítanák". „Ez a vakság megbosszulja magát, ha bevezetik a szovjet rendszert Prágában, Budapesten és Bukarestben is, akkor lesz idő majd tördelni a kezeket és elkeseredetten rimánkodni: ha. ezt tudtuk volna ! De már egy hónappal ezelőtt 78 Ed. BeneS: Problémy nővé Evropy a zahraniíní politiky Öeskoslovenska. Praha, Melantrich. 1924. 55 — 56. 1. 79 V. Olivová: Ceskoslovenské-sovëtské vztahy v letech 1918 — 1922. 211. 1. 80 Uo. 214. 1. 81 AMZV-Praha, Videü 1920 e. 12.
