Századok – 1966
Tanulmányok - Valiani; L.: Tárgyalások Ausztria-Magyarország és Olaszország között 1914–1915-ben 787
790 L. VALIANI nacionalista vagy imperialista, mint Ausztria-Magyarország, elsősorban nem Szerbia megmentése volt a fontos, hanem az, hogy biztosítsa az olasz térhódítást Albániában és megakadályozza az osztrák térhódítást Montenegróban és általában a Balkán-félszigeten. A szerb függetlenség támogatására nyújtott olasz diplomáciai segítség július 24-én, az ultimátum Belgrádba juttatásának másnapján, Sangiulianonak Olaszország berlini és bécsi nagykövetéhez intézett következő sürgönyében jutott kifejezésre. ,,Kérem Excellenciádat, jelentse az ottani külügyminisztériumnak, hogy abban az esetben, ha Ausztria-Magyarország — hacsak átmenetileg is — területi foglalásokat foganatosít előzetes beleegyezésünk nélkül, megsérti a szövetségi szerződés 7. cikkelyét és mi levonjuk ebből a következtetéseket. Ezenfelül jónak látom megjegyezni, hogy Ausztria-Magyarország e lépésének, mely veszedelmes bonyodalmakra vezethet, véleményem szerint nem lett volna szabad megtörténnie a szövetségesek előzetes jóváhagyása nélkül. . . Az az óhajunk, hogy szövetségeseinkkel egyetértő politikát folytassunk, de a balkáni kérdésekben . . . erre nem lesz módunk, ha nem kapunk megnyugtatást a 7. cikkely azonos értelmezése felől. Mert enélkül politikánknak arra kell irányulnia, hogy megakadályozza Ausztria területi terjeszkedését, vagyis így azokkal a hatalmakkal kellene együttműködnie, amelyeknek ugyanez az érdekük . . ,"1 3 Az olasz kormány az ultimátumról hivatalosan csak ennek átadása után értesült. Mivel olyan háborúról volt szó, melyet nem lehetett védelmi háborúnak minősíteni —- hiszen Ausztria-Magyarország anélkül üzente meg, hogy a másik fél támadása kényszerítette volna erre —, a védelmi szövetségként megkötött hármasszövetségi szerződés alapján az olasz kormányt semmi nem kötelezte arra, hogy beavatkozzék szövetségese oldalán. Július 15-én — mindjárt másnap azután, hogy Ausztria-Magyarország elhatározta a háború megindítását — Berchtold sürgönyileg szólította fel a Monarchia római nagykövetét, Méreyt, hogy értesítse az ultimátumról Sangiulianot egy nappal annak átadása előtt. Július 20-án azonban megváltoztatta szándékát és arra kérte Méreyt, hogy ezt a közlést csak az ultimátum átnyújtása utáni napon tegye meg.1 4 Nyilvánvalóan nem akarta, hogy csak egyetlen nap is rendelkezésére álljon az olasz kormánynak ellenkező álláspontját kifejezésre juttatni. Mérey megítélése szerint — pedig ő sokkal inkább olaszellenes volt, mint ahogy az egy Rómába akkreditált nagykövethez illett volna — jobb lett volna az eredeti elhatározás mellett maradni és Olaszországot legalább egy nappal előbb értesíteni. Nem lehetett kétséges, hogy az osztrák-magyar kormány megszegte a hármasszövetségi. 13 Uo. 301. 1. 14 Vö. Österreich-Ungarns Aussenpolitik, 8. köt. Wien—Leipzig. 1930. 8., 584., 886. ée k. l.-on Mérey jelentéseit 1914. júl. 22. és 29-ről. Vö. I Documenti Diplomatici i. köt. 354. és k. 1. Biancheri lovag, Sangiuliano titkárának júl. 26-i emlékiratát Méreyvel folytatott megbeszéléseiről. A bécsi olasz nagykövet már júl. 20-án tudta — és aznap meg is sürgönyözte Sangiulianonak —, hogy Ausztria-Magyarország ultimátumot készít Szerbiának; de azok, akikkel tárgyalt, azt remélték, hogy Szerbia fejet hajt. Vö. I Documenti Diplomatici, i. köt. 242.1. Az olasz iratok összességéből kiviláglik, hogy Sangiuliano mindenesetre örült, hogy osztrák részről nem kérték ki véleményét a Szerbiának szóló ultimátum felől, mert ezzel elkerülte, hogy meg kelljen ismételnie az 1913-ban emelt vétót és erélyes elhatározásokra kelljen jutnia, ha — amint nagyon valószínűnek látszott — Bécs ezúttal nem veszi tekintetbe az olasz fél ellenkezését. Viszont azáltal, hogy nemkérték ki véleményét, Olaszország szabadon dönthetett a háború kitörése után. Azzal, hogy Itáliát befejezett tény elé akarta állítani, az osztrák diplomácia az olaszok malmára hajtotta a vizet.
