Századok – 1966
Tanulmányok - Mályusz Elemér: Krónika-problémák 713
KRÓNIKA-PROBLÉMÁK 755 Sem a Philosophus példái, sem a királytükörben a kor — modernnek tekintett — gondolkozásmódján és érvelésével kifejtett bizonyítékok nem tudták megváltoztatni Küküllei felfogását, amelyet hosszú életének tapasztalatai alapján és Lajos király uralma eseményeit megismerve alakított ki. Úgy látszik, mintha király, társadalom és velük együtt történetírójuk képesek lettek volna az egyházi elméletektől függetlenülve a reálpolitika talaján megmaradni, és amellett, amit helyesnek tartottak, amit megvalósítani törekedtek, hitet tenni, azaz a valóság maradandóbb élményt jelentett volna számukra, mint bármely teória. De vajon valóban nincs-e ideológiai lepel az előszóra borítva ? Kardos Tibor Küküllei munkáját humanista jellegűnek találta. Módszerét a velencei történetírással a legszorosabb kapcsolatban, állónak mondotta, mintáját Andrea Dandolo doge-életrajzaiban vélte megtalálni. Nagy jelentőséget tulajdonított annak a ténynek, hogy az az egyetlenegy történeti példa, amelyet Küküllei felhoz, a humanisták eszménye, a rómaiak, írói tekintélynek pedig az számít előtte, aki népszerűségének csúcspontjára a renaissanceban jutott fel: Vegetius, Machiavellinek is ihletője.2 6 Trencsényi-Waldapfel Imre éles szemmel felismerte ennek a koncepciónak a gyengéit, teljes egészében elutasította azt és Küküllei írói mintaképét az itáliai kora-renaissance helyett, mint láttuk, a XIII. századi Franciaország udvari történetírásában tételezte fel.27 Kardos túlzásaival mi sem érthetünk egyet, abban azonban igazat kell neki adnunk, hogy a földi hírnévnek Kükülleinél olvasható dicsőítése már a renaissancera mutató jelenség. Középkorias az volt, amint a Secretum secretorum vagy Aegidius Romanus nyilatkoztak a dicsőség vágyról. Ahogy Küküllei tekintette, az már a renaissancera jellemző. Szavakkal való játéknak tűnhet fel különbséget keresni ugyanazon cselekedetek érzelmi kísérő jelenségei között, de vállalva a bizonytalanság következményeit, meg kell próbálnunk szétválasztani a különböző vonásokat, s közülök a renaissancera jellemzőt, ha találunk ilyent, kiemelni. A magyar lovagok, akik részt vettek a Küküllei által is leírt hadjáratokban, elsősorban az adott társadalmi szervezeten belül elfoglalt helyzetük következményéül fogtak fegyvert. Familiárisok voltak, összefűzve a királyhoz vezető fonalakkal s az urak parancsszavának teljesítését, bármire hívta az fel őket, el nem hárítható kötelességnek tartották. Lovagok is ugyanakkor, akiket arra, hogy túl az engedelmességen hűek legyenek, az előkelő uralkodó osztálynak egyháztól szentesített társasági szokásai ösztönözték. A lovagi becsület szabályainak követése lett volna kötelességük, más dolog azonban, hogy mennyire engedelmeskedtek azoknak. Nem egyedül a társadalmi érvényesülés, hanem a kaland- és zsákmányvágy is befolyásolhatta őket már a familiárisok közé lépésükkor s még inkább idegen országokban teljesített lünk használt latin fordítása (A. F. Didót, Paris 1848), amelynek VII. könyvéből II, 4, 6, 7, 8, III, 2, 3, VIII 3, XIII 4, 11, 12, 14, 15, 20 hozhatók kapcsolatba Aegidius Romanus fejtegetéseivel, nem használja a kifejezést, középkori fordítás pedig nem állott rendelkezésünkre. (Aristoteles Latinus XXIX/1 [Bruges—Paris 1961] csak Politica I—II/11-t tartalmazza.) Mivel így nem dönthetjük el, hogy milyen görög szó rejlik a kifejezés mögött, ennek értelmét a De potestate következő helyének segítségével magyarázzuk: Organa et instrumenta potestatis terrene sunt civilis potencia, arma bellica, bona temporalia que habet, leges et constituciones quas condit. (Aegidius Romanus: De ecclesiastica potestate. Hrsg. v. R. Scholz. Weimar. 1929. 69. 1.) 26 A magyarországi humanizmus kora. Bpest. 1955. 75. sk. 1. 27 1. m. 12. sk. 1.
