Századok – 1966
Tanulmányok - Mályusz Elemér: Krónika-problémák 713
742 MÄLYUSZ ELEMÉR Történeti hagyományt a ferencesek Európa-szerte nemcsak őriztek, hanem irodalmi művekben ápoltak és terjesztettek is. A középkor második felében a történetírásnak sajátságos koldulórendi válfaja virágzott, s ezen belül kifejezetten ferencrendi irányzat fejlődött ki. Ennek jellegzetes vonásaival megegyeznek a két magyar írónak munkáikból kielemezhető sajátságai, ami természetes is. Gazdag összehasonlító anyag áll rendelkezésünkre, amelynek felhasználásával elkerülhetjük, hogy egyéninek véljünk oly vonásokat, amelyek más írókéval közösek. Sőt helyzetünk még könnyebb, mert a historiográfiai kutatás oly kész munkát ad kezünkbe, amely mélyre hatoló elemzés során már feltárta a ferences történetírás sajátos jellegét, tipikus vonásait pedig megállapította. Fr. Baethgen kitűnő tanulmányára célzunk,74 amely szerzőjének a ferences Iohann von Winterthur történeti munkája7 5 kiadása közben tett megfigyeléseit gyümölcsözteti. Ez a jeles összefoglalás nálunk sajnos nem részesült figyelemben, s így megállapításaira, mivel mint közismertekre nem hivatkozhatunk reájuk, kénytelenek vagyunk kitérni, noha feladatunk csak az lehetne, hogy a kifejezetten magyarnak bizonyuló vonásokra hívjuk fel a figyelmet. A ferences történetírók adataikat nem oklevelekből merítették, nem is az eseményekkel egyidejűleg keletkezett krónikás szövegekből. Az évente felváltva más és más országban tartani szokott közgyűlések, amelyeken minden rendtartomány küldöttjei megjelentek, jó alkalmat szolgáltattak a renden belül hírek szerzésére, információk kölcsönös kicserélésére. Azonkívül az egyes szerzetesek nem voltak, mint a bencések, egyetlen kolostorhoz kötve, hanem konventjüket, sőt rendtartományukat, esetleg hazájukat is könnyen felcserélték. így sok emberrel juthattak érintkezésbe és megismerhettek idegen országokat. Látókörük messzire kiterjedt, túl Európa határain, hála a távoli Ázsiába vezető missziós utaknak, amelyekről részletes beszámolók jutottak el hozzájuk. Ilyen rendi hagyományból örökítődött át a krónikába III. Endre származásának és atyja életének emléke. Salimbene, a legismertebb XIII. századi ferences történetíró (f 1287) krónikájából tudjuk, hogy a Ferrarán átutazó magyar ferencesek felkeresték az ott élő István herceget — II. Endre utószülött fiát, III. Endre atyját —, azután elmondották az írónak, hogy a herceg mennyire hasonlít külsejében a királyra.76 Az már viszont a provinciálisra jellemző, hogy hallgatással mellőzte a herceg kedvezőtlen anyagi helyzetéről szóló értesítést,7 7 amit az 1271-ből fennmaradt végrendelet is megerősít, hiszen eszerint sem rendelkezett vagyonnal és felesége gazdag családjára volt utalva.7 8 A rendi hagyományon ez esetben azért kellett Magyarországon változtatni, mert a herceg fia közben királlyá lett, róla pedig nem illett azt mondani, hogy szerény viszonyok között nőtt fel. Híreket távoli eseményekről a ferencesek szemtanúktól szereztek be, s így megvolt a lehetőség, hogy előadásuk megbízható legyen. A baj csak az volt, hogy informátoraik azokból a többnyire tanulatlan rétegekből kerültek 74 Franziskanische Studien. Historische Zeitschrift 131 (1925), 421. sk. 1., új kiadása Baethgen összegyűjtött tanulmányai közt: Mediaevalia (Schriften der Monumenta Germaniae historica. 17/11). Stuttgart. 1960. II. köt. 319. sk. 1. 76 Scriptores rerum Germanicarum. N. S. III. köt. Berlin. 1924. 76 Gombos: Catalogue III. köt. 2107. 1. 77 Stephanus ... in altissima paupertate et summa miseria ultimam diem clausit. 78 Hazai Okmánytár. VIII. köt. Szerk. Nagy I. Bpest. 1891. 431. sk. 1.; Pauler: i. m. 41. köt. 286.1.; Wertner: i. m. 559., 563. sk. 1. *
