Századok – 1966
Tanulmányok - Mályusz Elemér: Krónika-problémák 713
740 MÄLYUSZ ELEMÉR megindokolni az 1330-i ítéletet és csökkenteni annak riasztó hatását. A provinciális azonban tovább megy, és Gertrudnak oly szerepet juttat, mint amilyen a visegrádi udvarban játszódott le: meggyilkolását — teljesen alaptalanul — azzal motiválja, hogy segítséget nyújtott Bánk feleségének elcsábításához. Amennyire elveszi tehát, precedens teremtésével, Károly Róbert bírósága ítéletének élét, éppen annyira megbélyegzi az eset feljegyzésével a királyné magatartását. Megint csak az erköl.csbíró szerepében mondva hallgatagon ítéletet, egy évszázaddal eló'bbre helyezve ugyan az eset időpontját, de a legközvetlenebbül érdekelt fél, a királyné számára mementóként. Önállósága megnyilvánul a pápasággal szemben is. Rendjének éppen odaadó szolgálatkészsége oltja a ferencesekbe a gyanakvó buzgalmat, hogy az egyház vezetőjének tetteit mérlegre tegyék és a maguk elképzeléséhez viszonyítva értékeljék. A pápa iránti vak engedelmesség távol áll tőlük, ők első sorban rendi hagyományaikhoz hűek, s mert ezekhez hasonlítva nem nehéz a pápai politikában következetlenséget és kivetni való találni, állásfoglalásuk időnként kritikainak bizonyul. Nicolaus Boccasini bíboros pápai legátust sem mentesíti a ferences provinciális bírálatától, hogy 1303-ban XI. Benedek néven pápává lett. Az 1301 — 1302. években Magyarországon nehéz feladat várt reá, mert Károly Róbert érdekében kellett tevékenykednie, noha az esztergomi érseken kívül a főpapok sem állottak az Anjouk mellett. A bíboros, hogy egészen lehetetlen helyzetbe ne kerüljön, óvatosan járt el. Megkísérelte, hogy kárpótlás ellenében lemondásra bírja Vencelt. Célját nem érte el, a pápaság szemszögéből nézve azonban sikertelennek mégsem mondható magyarországi tevékenysége.68 A krónika mégis lakonikus rövidséggel intézi el: Látva, hogy semmit sem érhet el, visszatért a kúriába.6 9 A rideg kritikát megérteti, hogy Boccasini a vetélytárs dominikánus rendnek volt a tagja, 1296-ban főnöke, s így kétszeresen jól esett a csakhamar utána következő ferences Gentilis bíboros mellett, akinek szívós munkája és ügyessége végre is Károly Róbertet a koronához segítette, sikertelenségét feljegyezni. V. Kelemen pápán gyakorolt bírálatnak foghatjuk fel az alábbi epizódot, amellyel azért is érdemes foglalkoznunk, mert alkalmat nyerünk a szerző írói eljárásának megfigyelésére. Nem a magyar történet körébe vágó eseményről van ugyan szó, ez a körülmény azonban segít egyéb forrásadatokkal tüzetesen összevetni az elbeszélést. A szöveg a következő: „Anno eodem [1310] papa Clemens quintus [tévesen: quartus] per cruciferos sancti Iohannis inter christicolas mundi huius inestimabilem thesaurum fecit sagaciter procurari ad passagium generale pro terra sancta expugnanda, tradens dictis cruciferis gratiam singularem, pecuniam largientes ab omnibus criminibus absolvendi usque ad continuos quinque annos. Sed postea de illo tanto thezauro nichil factum vidimus effective."70 A krónika az általános ferences közvéleménynek adott hangot, amidőn kitért a johanniták tevékenységére. Már Domanovszky észrevette, hogy a ferences Paulinus Venetus, XXII. János pápa gyóntatója V. Kelemenről szóló életrajzában hasonló rosszallással emlékezettmegakudarcba fult tervről, s a két író felfogása rokonságának illusztrálására párhuzamosan \ 68 A. M. Walz: Compendium históriáé ordinis Praedieatorum. Romae 1930. 42. 1.; Pór A.: Miklós ostiai püspök követsége Magyarországon. Űj Magyar Sión 16 (1886), 332. sk. 1.; Fraknói: i. m. I. köt. 113. 1. 69 SRH I. köt. 482. 1. 70 SRH I. köt. 487. 1.
