Századok – 1966
Tanulmányok - Mályusz Elemér: Krónika-problémák 713
KRÓNIKA-PROBLÉMÁK 739 A ferences provinciális állásfoglalása önállóság jele, minden királyhűsége és Anjou-pártisága ellenére. Ez rendjének jellegéből következett. A ferences rend világszervezet volt, akár mint vetélytársa, a másik koldulórend, a domonkosoké. Tagjai otthon voltak Európa valamennyi országában, útjuk közben testvérházra szinte minden nagyobb városban találtak. Élénk részt vettek mint írók és egyetemi tanárok a kor tudományos életében, mint hallgatók pedig nagy számban vegyültek el a diákok között. Abban a tudatban tevékenykedhettek, hogy megfiatalították az egyházat, korszerűbbé tették teológiáját s egész életét, új alapokra helyezték a világgal való kapcsolatát, azaz nélkülözhetetlenek, s ez az önérzetet sugárzó hitük nem is volt alaptalan. Szilárdan alátámasztotta magatartásukat igénytelenségük, a fitogtatásig vitt szegénységük. S mert pénzzel, földi javakkal nem voltak megnyerhetők, annál inkább vonzotta őket a hatalom, még pedig abban a formában, amelyet nem a nyers erő, hanem az intellektus érvényesít. Külső megjelenésében alázatosság, gondolkozásában önállóság jellemezte a rendet, amint szellemét tagjai közül a legjobbak megszemélyesítették, a szerényebbek pedig követendő mintakép gyanánt maguk előtt látták. Az udvarba bejáratos szerzetesnek ez a függetlensége magyarázza meg a provinciális bátorságát, amellyel koronás királyának bűnét elhallgatás helyett kipellengérezi és a balszerencsét mint Isten büntetését fogja fel. Nevén nevezi a bűnt: gőg, superbia az, amely nem hallgat sem az engedelmességet igérő és kötelezettségeinek mindég eleget tevő Basarab román vajda kérésére, sem a megfontolt Doncs ispán bölcs tanácsára.6 3 Űj és szokatlan volt így szemébe mondani a királynak tévedését, s csak úgy érthetjük meg, hogy tudjuk, az író Avignonban minden képességét és ügyességét összeszedve mosta le a vereség gyalázatát Károly Róbertről. Mintha csak feljogosítva érezte volna magát cserébe itthon őszintén megmondani rosszalló véleményét az egész ügyről, ha már mint diplomatának előzőleg szépítgetnie kellett. De nemcsak regisztrálja a tényt, hanem erkölcsbíró módjára alaposan mérlegeli is azt. Igaz, a továbbiakban már nem személy szerint a királyról beszél, hanem általánosságban a magyarokról, de oly átlátszóan, hogy mindenki észreveheti, kihez intézi szavait: A vereség azért következett be, hogy a gyakori győzelmek miatt ne legyenek a magyarok kevélyek vagy megbűnhődjenek előző fennhéjázásuk miatt s alázatosságot tanuljanak, de egyszersmind arra példaképek is legyenek, hiszen Isten mint atya azokat fenyíti, akiket szeret.66 Erzsébetet, a királynét már nem pellengérezheti ki, hiszen azt valóban nem mondhatja meg róla, hogy ledér öccsének szövetségeséül szegődött egyik kalandjánál, s ezzel a leánya becsületének elveszítését megbosszuló atya, Záh Felicián merényletének okozója lett, közlési vágyát azonban mégsem tudja teljesen elnyomni. Ügyes fogással Károly Róbert kegyetlen ítéletét egy korábbi eset megismétléséül tünteti fel és interpolációt fűzve a gesta XIII. századi szövegéhez, azt állítja, hogy Gertrud királyné gyilkosát, Bánk bánt egész nemzetségével kivégezték.67 Mivel Bánk csak á nádorságot veszítette el 1213-ban, helyét ellenben megtartotta a befolyásos főurak között, s mert rokonai közül sem történt senkinek bántódása, az az állítás, hogy vele és nemzetségével szemben érvényesült a kegyetlen bosszúállás, éppen elég volna 65 rex verbum superbie . . . iteravit. SRH I. köt. 498. 1. 06 SRH I. köt. 500. 1. 67 SRH I. köt. 464. sk. 1.
