Századok – 1966
Tanulmányok - Mályusz Elemér: Krónika-problémák 713
732 MÁJA'USZ ELEMÉR Polonie), azon sziléziai territóriumok, köztük Boroszló felett azonban, amelyek ténylegesen kezükben voltak, megtartották hatalmukat.2 9 A következő lépés a cseh és a magyar királyok közti szoros véd- és dacszövetség megkötéséről szóló oklevélnek a kiállítása volt szeptember 3-ról keltezve.3 0 Visegrádpn a három király helyben hagyta a trencséni megállapodást, és tisztázva a pénzügyi vonatkozású részleteket, a lengyel királyért Károly Róbert november 19-én kezességet vállalt,3 1 végül pedig november 26-án a magyar és a cseh királyok mint felkért békebírák ítéletet hoztak Lengyelország és a német lovagrend viszályában.3 2 Tévesen beszél a krónika általános véd- és dacszövetségről. Ilyenre lengyel—cseh vonatkozásban nem került sor. Az oklevelek pacis unió, fedus perpetue dilectionis kifejezései, pax et tranquillitas ápolását hangsúlyozó szavai33 mind másképpen hangzanak, mint a cseh—magyar szövetséget megfogalmazó szeptember 3-i oklevél határozott szövege. Egyenesen félreérti a krónika a történteket, amidőn hangot ad annak az elképzelésének, hogy a lengyel királyt hűbéri census fizetése terhelte, és ennek megváltásául adott Károly Róbert a cseh királynak 500 arany márkát. A valóságban a helyzet ez volt: Kázmér királynak 20 000 schock (sexagena) cseh garast, azaz 20 000 ezüst márkát kellett fizetnie a cseh király javára „occasione et ex causa renunciationis factae... de ipso regno et titulo Poloniae". Az összeg felét azonnal átadta, 4000 márkát Henricus de Lipa cseh főúrral számolt el, a maradék 6000 márka megfizetését pedig későbbi időpontra ígérte. Viszonzásul a cseh király kiállította lemondó levelét, ez azonban csak akkor juthatott Kázmér kezébe, amidőn tartozását már végleg kiegyenlítette. Addig az oklevélnek Károly Róbertnél kellett maradnia azzal a kötelezettséggel, hogy vagy visszaadja, ha Kázmér nem tartja meg ígéretét, vagy maga fizeti meg a 6000 márkát.34 Mivel 6000 ezüst márka egyenlő 500 arany márkával,3 5 bizonyos, hogy a krónika elbeszélése az eseményeknek erre a részére vonatkozik, következésképpen az is kétségtelen, hogy az író nagy túlzással azonosította a magyar király kezességi nyilatkozatát fizetés teljesítésével. Fontos és a lényeget illető megállapítást tartalmaz ellenben Kétyi Jánosnak híradása a lengyel király 1339-i rendelkezéséről, amellyel biztosította a magyar Anjouk számára koronájának öröklését. Magának az intézkedésnek a meghozatala nem vitatható, de mert oklevél nem maradt fenn róla, sokat jelent, hogy magyar részről is megerősíti írásos kútfő a lengyel elbeszélő források előadását. A XIV. századi Iohannes de Czarnkow gnieznoi főesperes Chronicon Polonorum című munkája szerint „certis pactionibus iuramento et litteris praemunitis roboratis"38 történt a megállapodás és az ő nyomán 29 Codex diplomatieusetepistolarisMoraviae. Urkunden-Sammlung zur Geschichte Mährens. Brünn. 1858. VII/1. köt. 56. sk. 1. 30 Ua. 62. sk. 1.; Fejér: i. m. VIII/4. köt. 66. sk. 1. 31 Cod. dipl. Мог. VII/1. köt. 72. 1.; Fejér: i. m. VIII/4. köt. 73. sk. 1. 32 E. Werunsky: Geschichte Kaiser Karls IV. und seiner Zeit. Innsbruck. 1880. I. köt. 153. sk. 1.; A. Obál: Der Kongress von Visegrád in Ungarn vom Jahre 1335 und seine Bedeutung für heute. Als Manuskript gedruckt. Wien. 1936. 30. sk. 1. 33 Cod. dipl. Мог. VII/1. köt. 70. sk. 1. 34 Ua. 69., 72. 1. 36 Vö. Kováts F.: Pénztörténet. Közgazdasági Lexikon. Bpest. 1901. III. köt. 204. 1. 30 A. Bielowski: Monumenta Poloniae historica. Lwów. 1872. II. köt. 638. 1.; F. W. Sommersberg : Silesicarum rerum scriptores. Lipsiae 1730. (II. köt.) 101. 1.
