Századok – 1966
Tanulmányok - Mályusz Elemér: Krónika-problémák 713
728 MÁLYUSZ ELEMÉR nak látszik, hogy az esemény megörökítése és a szövegbe iktatása utólagos fontolgatások eredménye. A ferences provinciális és Kétyi János munkáit összekötő rövid szöveg egy évtized történetével akkor kerülhetett beiktatásra, amikor már készen volt az a Lajos-kori magyar történet, amely, mint említettük, csak töredékesen maradt fenn. Befejezése után válhatott szembetűnővé, hogy a magyar történelem rajza nem teljes, hiányzik közben egy évtized leírása. A hiány pótlására az gondolhatott és vállalkozhatott, aki az utolsó részt illesztette a krónikához, akinek mintegy személyes érdeke volt, hogy műve ne álljon magában, hanem mint a nagy krónika része legyen ismeretessé. Mindezek alapján, bár csak feltevésekkel és következtetésekre támaszkodva, a ferences provinciális krónika-részét követő szakasz szerzőjének Kétyi Jánost tartjuk. További bizonyítékot jelentene, ha a stílus jellegének azonosságával lehetne az összekötő rész és a Kétyi-féle munka rokonsága mellett érvelnünk.18 Nem szemtanúnak, hanem csak kortársnak a feljegyzései tehát az 1332 és 1342 közti évekről korunkra fennmaradt hírek. Ezek, mint már Domanovszkv is megjegyezte, elég felszínesek. Visegrádhoz kapcsolódnak és a királyi család életének eseményeit örökítik meg, kivéve éppen a sáskajárásról szólót. Egy királyfi születéséről vagy magának a királynak a temetéséről mást, mint külsőségest nehéz lett volna feljegyezni, és csak a tény tekinthető jellegzetesnek, hogy éppen reájuk esett az író választása. Semmitmondó a Boleslaw halicsi fejedelem látogatásáról szóló tudósítás, mert nem derül ki, hogy milyen ok késztette Károly Róbert felkeresésére. Az író hallgatása miatt nekünk kell találgatnunk, hogy a fejedelem, aki rokonságban állott a királynéval, ennek távolabbi unokaöccse volt,19 mivel a látogatását követő évben (1339) méreg következtében halt meg, feltehetőleg uralma fenntartásához igyekezett segítséget kapni a magyar királytól.20 Mindebből a feljegyzés semmit sem árul el, még a rokoni kapcsolatot sem. Az egésznek az a látszata, mintha a királynak jelentett volna kitüntetést, hogy elfogadhatja egy minden felől — tatártól, litvántól, lengyeltől — keményen szorongatott fejdelemnek a baráti jobbját. A nápolyi útról, a visegrádi fejedelmi találkozóról és Kázmér lengyel király 1339-i látogatásáról Kétyi, szerencsénkre, feljegyzett részleteket is, s mert ezek segítségével eldönthetjük, mily mértékben volt tájékozódva a történtek felől, mérlegre tehetjük írói súlyát. Előadása elbeszélés: A király 1333 júliusában Visegrádból hat éves András nevű fiával útnak indult és jó lovagok kíséretében Zágrábon keresztül a tengeren túlra ment, hogy fiát XXII. János pápa akaratából és Róbert szicíliai király kérésére királlyá koronázzák. Elkísérte Csanád esztergomi érsek, András váradi püspök, Longobárd Jakab orvos csanádi püspök, Doncs mester és igen sok nemes. A király valamennyi kísérőjével jó egészségben 18 Horváth János abban a részletes lektori véleményében, amelyet a Történettudományi Intézet felkérésére „Thuróczy János krónikája" e. kéziratos munkámról 1961 tavaszán készített, „tagadhatatlan rokonságot" ismert fel a két szövegrész között, hangsúlyozta azonban, hogy a probléma „természetesen további részletes vizsgálatot kívánna". Kurcz Ágnes tanulmánya (Anjou-kori történetíróink kérdéséhez. Irodalomtörténeti Közlemények 68 [1964], 366. sk. 1.) nem terjed ki a felvetett kérdésre. 19 H. Grotefend: Stammtafeln der schlesischen Fürsten bis zum Jahre 1740. Bresslau. 1889.2 26. sk. 1. Pór A.: Magyar—ruthén érintkezések a XIV. században. Századok 38 (1904), 940. sk. 1.
