Századok – 1966

Tanulmányok - Mályusz Elemér: Krónika-problémák 713

726 MÁJA'USZ ELEMÉR a „tatároknak" okozott veszteségeket, hogy a pápa végül is szerencsekívánatait fejezte ki Károly Róbertnek fényes győzelme alkalmából.5 A másik ferences eredetű munka szintén közismert. Ez a Dubnici Krónikában fennmaradt töredék, amely az 1345 — 1355 évek eseményeit beszéli el. Domanovszky kétségbe vonta, hogy írója azzal a János nevű szerzetessel lenne azonos, akit mint szemtanút megemlít a krónika,6

ezért a szerzőt Trencsényi-Waldapfel Imre óvatosan csak névtelen minoritának nevezi.7 Úgy véljük azonban, hogy a szöveg, bár az azonosítás nem bizonyítható, megengedi a feltevést, amelyet egyébként Mátyás Flórián és Alfons Huber is elfogadtak, s így a szerzőben Kétyi Jánost kereshetjük, aki hosszabb ideig az egri kolostorban az iskola vezetője, lectora volt, majd Erzsébet özvegy királyné káplánja, gyóntatója és prédikátora lett, járt követségben Avignonban, 1363-ban pedig a király nevezte gyóntatójának.8 Egyébként Domanovszky később maga is „János minoritának" nevezte az írót,9

ami arra mutat, hogy fiatalkori aggályait akkor már nem osztotta. A két, viszonylag nagy terjedelmű munkát kisebb szöveg hidalja át. Ezt az összekötő részt a Budai Krónika tartalmazza, annak befejező szakasza. Az 1333-tól 1342-ig, Károly Róbert haláláig terjedő események rövid áttekintését találjuk itt, a király temetésének, a gyászszertartásoknak aránytalanul részletes leírásával. Nem tudjuk, hogyan kapcsolódott össze Kétyi munkájával, mivel ennek eleje hiányzik. Csak feltesszük, hogy Kétyi az ifjú király trónralépésével kezdte elbeszélését, s a hiányzó éveket oly terjedelemben dolgozta fel, mint a fennmaradt töredék készült. Ez a feltevés, úgy hisszük, logikus. A ferences provinciális és Kétyi János munkái közt helyet foglaló rövid rész hozzájuk hasonló gondos forráselemzésben még nem részesült. Domanovszky számára szétágazó kutatásai tömegében csak nagyon periferikus kérdést jelentettek a benne érintett probléipák,1

0

Horváth János tárgykörén pedig kívül esett a késő Anjou-kor vizsgálata. Az évek szerint tárgyalt anyag tartalmi áttekintése a következő: 1332-ben a királynak István nevű fia születik. 1333-ban a király Nápolyba viszi fiát, Andrást, hogy ott megkoronáztassa, erre azonban nem kerül sor. A király 1334-ben szerencsésen hazatér. 1335-ben a király, a cseh és a lengyel uralkodók Visegrádon örök békét kötnek. 1338-ban az orosz herceg látogatást tesz Visegrádon. 1339-ben a lengyel király Visegrádon, halála esetére, lemond koronájáról a király fia, Lajos javára. 1340-ben és az utána következő két évben Magyarországon sáskajárás pusztít.1

1 A különböző értékű hírek közül közelebbi vizsgálat alapján a legutóbbi, a legérdektelenebb nyújtja a leginkább használható felvilágosítást a három szövegrész összefüggésének megállapításához: Incidentia. Anno domini millesimo tricentesimo quadragesimo tribus annis subsequentibus, videlicet quadragesimo primo et quadragesimo secundo infinita multitudo locustarum ingressa 6 A. Theiner: Vetera monumenta historica Hungáriám sacram illustrantia. Romae 1869. I. köt. 644. sk. 1. 6 A Dubniei Krónika. Századok 33 (1899), 433. sk. 1. ' Küküllei János és a Névtelen Minorita krónikája. Monumenta Hungarica 4 (1960), 29. 1. 8 Karácsonyi : i. m. I. köt. 43. sk. 1., II. köt. 563. sk. 1. » I. m. Századok 67 (1933), 47. 1. 10

Vö. A Budai Krónika. Századok 36 (1902), 624. 1. 11

1. Podhradczky: Chronicon Budense. Budae 1838. 251. sk. 1.