Századok – 1966
Tanulmányok - Mályusz Elemér: Krónika-problémák 713
724 MÁJA'USZ ELEMÉR azt tűzi ki ugyan, hogy megismertesse, mely dolgok a követésre méltók s melyek a kerülendők, tehát változatlanul a retorika segédeszközének tekinti,36 ez az alárendelés azonban nem akadalyozza a tudományszak fejlődését. Bármennyire nem tartozott tehát a história az artes liberales közé, gyakorlatban az iskolai oktatás lehetővé tette, hogy a klérus tagjai, megismerkedve a történetírás alapfogalmaival, a XI—XII. században Európa-szerte jelentős történeti munkákat írjanak. Az ősgesta, ellentétben Hóman feltevésével, nem lehetett nagy mintaképekhez hasonlítható alkotás. Jellegzetes vonásai arra mutatnak, hogy szerzője a grammatikai és retorikai oktatás során, iskolai tanulmányok közben elsajátított írói, némi túlzással mondva: kutatói elvek alapján járt el. Excerptumok készítése forrásaiból és segítségükkel az eseményeknek összevonása mozzanatokká írói eljárásának felismerhető elemei. A történeti előadás, az elbeszélés folyamatosságára törekvés, még ha nem is járt teljes sikerrel, alkalmas érzékeltetni, hogy a szerző szerint a tények genetikus láncolat részei. Az iskola tehát az írót abban, hogy miként járjon el, sokra megtanította, ő pedig sokat megtanult. Ez határozott érdeme. Nincs azonban nyoma, hogy nagy alkotások csodálatába merülve, azok hatása alatt, mintaképül látva őket, követésükre ösztönzést érzett volna. Lehetséges, hogy ily mintaképeket nem is ismert s így nem volt, ami erejének megfeszítésére ösztönözze. De ha akár tehetségének korlátozott volta, akár a viszonyok mostohasága meg is akadályozta, hogy remekművet írjon, bátor és sikeres kísérlete, hogy egy merőben új témát elsőnek ragadt meg és minden előzmény nélkül egységes történetfelfogással megírta a magyar nép történetét, méltó az utókornak ha nem is csodálatára, de elismerésére. Mint minden történetszemlélet, az ősgestáé is addig élt, amíg a létrejöttekor uralkodó társadalmi viszonyok meg nem változtak. A kép, amely az őshazát, a szkítaősöket és a magyarság keresztény hitre térése előtti eseményeket ábrázolta, egységes jellegével alkalmas volt arra, hogy maradandóan bevésődjék az emberek emlékezetébe. Mint különös, komor, de belső logikával rendelkező elképzelés részei, korszerű történetfelfogás fonalára felfűzve, az őskor mesés viszonyai és a X—XI. század megtörtént eseményei egységes koncepcióba olvadtak össze. A kép egyes elemei a gesták át meg átírt szövegeiben napjainkig fennmaradtak, de már csak úgy, amint a diluviális kor sziklagörgetegei máig sem tűntek el a távoli síkságokról. Maga a szemlélet, a magyarság sorsának oly felfogása, mint az az ősgestából kielemezhető, másiknak adott helyet, mihelyt az a probléma, amely napvilágra hívta, elveszítette időszerűségét. Mivel az ősgesta írója szemében a pogányság volt a legnagyobb akadály a magyarság boldogulásának útjában, mihelyt a magyar nép kereszténnyé lett, a keresztény — pogány ellentét alkalmatlan lett arra, hogy egész történet-36 História est rerum gestarum et dignarum memoria relatio : ea versatur aut in rebus bellicis aut in negotiis civilibus, id est pacis. Historici officii sunt tria: ut vera s res, ut dilucide, ut breviter exponat. Verae res sunt, si rerum actarum vetustas et obscuritas diligenter exploretur, si explorata libéré, id est sine metu aut gratia aut invidia referatur. Lucida fit história, si ut oportet res pro temporibus, pro locis, pro actibus structura simplici et perfecta explanetur: brevis autem, si nihil vei supervacaneum vei leve inter -ponatur, si singulis verbis sententiae exprimantur, si non longo circuitu elocutio terminetur. . . Opus históriáé est, ut nos notitia rerum instruat, finis autem, id est ró теАос, ut ex ea sequendas aut fugiendas res cognoscamus aut ad usum eloquentiae adiuvemur. (С. Halm: Rhetores Latini minores. Lipsiae 1863. 588. 1.)
