Századok – 1966

Molnár Erik 1894–1966 (p. e.) 711

igazgatója az MTA Történettudományi Intézetének. A történészek társadalmi szervezete, a Magyar Történelmi Társulat háromszor választotta elnökévé az elmúlt évtizedben. Főszerkesztője volt az Acta Historicának. Szoros kapcsolat fűzte folyóiratunkhoz is: az újjáalakult Magyar Történelmi Társulat első igazgatóválasztmányi ülése, még 1949-ben a szerkesztőbizottság tagjává választotta és azóta rendszeresen és tevékenyen vette ki részét a bizottság munkájából; 1957-től 1962-ig pedig, mint a szerkesztőbizottság elnöke személyesen irányította a Századok szerkesztőségének munkáját. E fontos tisztségekben Molnár Erik nagy tekintélyt szerzett, történészeink széles körének őszinte megbecsülését vívta ki magának. Pedig soha nem kereste a népszerűséget, de mindenkiben tiszteletet ébresztett hűsége a munkásosztály, a munkásmozgalom ügyéhez, következetes marxista elvszerűsége, amely lehetővé tette számára, hogy szubjektív szempontoktól függetlenül, tárgyilagosan ítélje meg az egyes kérdéseket. Tudományos vitái során még ellenfelei sem vonták soha kétségbe meggyőződésének tisztaságát. Bírálatai egyenesek, olykor kemények voltak, — különösen, ha kommunistákról volt szó; de ugyanekkor mélyen megértette és alkalmazta pártunk politikájának azt az útmutatását, amely a türelmes, meggyőző munkában látja az eredményes eszközt a nemmarxisták fejlődésének elősegítésére, meggyorsítására. Ezért örvendett különös megbecsülésnek a pártonkívüliek körében is. Mint vezető, rendkívül fontosnak tartotta a demokratizmus minél fokozottabb érvényesülését; az új, egészséges kezdemények kibontakozásának legfőbb lehetőségét ebben látta. Molnár Erik sokrétű értékes örökséget hagyott reánk, amelyet felmérni a marxista historiográfia szép feladata lesz. Reánk maradtak mindenekelőtt történeti munkái — szellemének mindemegannyi gazdag tárháza —, melyeket újabb és újabb történészgenerációk nemcsak anyaggazdagságuk miatt fognak elővenni, hanem azért is, hogy az eredeti problémafelvetést és megoldásokat, az osztályharcos felfogást, az internacionalizmus eszméjének termékeny alkalmazását tanulmányozzák bennük. Egyes eredményeit bizonyára korrigálni is fogják majd, de ez sem lesz idegen az ő szellemétől, akinél határozottabban senki sem sürgette a régi nézetek felülvizsgálatát az újonnan megismert tények fényében. Munkái már eddig is sokakat tanítottak s bizonyára sokakat fognak még dialektikus gondolkodásra, a dogmatikus nézetek elutasítására, a polgári történetfelfogás szigorú bírálatára nevelni, sokakat fognak arra tanítani, hogyan kell még a legelvontabbnak tűnő kutatómunkát is magas tudományos szinten összefüggésbe hozni napjaink nagy kérdéseivel. De példamutatóak lesznek számunkra sokáig Molnár Erik egyéni kvalitásai, emberi tulajdonságai is. Mindenekelőtt rendkívül széleskörű és alapos műveltsége, amely a marxizmus—leninizmus klasszikusain, a szakirodalmon kívül olyan gazdag forrásokból táplálkozott mint a magyar, az orosz és francia irodalom, mint a klasszikus zene legnagyobb mestereinek művei. S követnünk kell még halálos beteségében sem szűnő szorgalmát, tudományos munkája iránti odaadását, hihetetlen akaraterejét, amellyel végigvitte a felvállalt munkát, egészen a befejezésig. S hadd említsük meg végül egy másik jellemző tulajdonságát, szerénységét is, amely életmódjának puritán egyszerűségével párosult s mely oly rokonszenvessé tette egyéniségét. Most, hogy végleg eltávozott közülünk, érezzük igazán hiányát. De, ahogy távolodik az időben, úgy nő, úgy magasodik, úgy mutatkozik meg maradandó nagyságában. (p. e.)