Századok – 1966

Molnár Erik 1894–1966 (p. e.) 711

Molnár Erik 1894—1966 Nincs még két esztendeje, hogy — 70. születésnapját ünnepelve — a Századok hasábjain megkíséreltük felvázolni Molnár Erik történetírásának fejlődését. Akkor kifejezést adtunk annak a reménynek, hogy megújult marxista történetírásunknak továbbra is mestere, éltetője lesz, a régi, fiatalkori lendülettel még hosszú-hosszú esztendőkön át. De ez a remény nem vált valóra: Molnár Erik 1966. augusztus 8-án rövid betegség után váratlanul meghalt. Túlságosan közeli még ez a nap, hogy fel lehessen mérni a veszteséget, amely halálával Pártunkat, a tudományos életet, a magyar történetírást érte. Annyi azonban már ma is bizonyos, hogy a marxizmus kimagasló teoretikusa, nagy történetíró távozott el közülünk, akinek Szabó Ervin és Révai József mellett legnagyobb része volt a marxista történetfelfogás magyarországi meggyökereztetésében, elterjedésében és felvirágzásában. Történelmi, filozófiai és gazdaságtani munkák hosszú sorát hagyta hátra, egy tartalmában és méreteiben egyaránt hatalmas életművet, amely épp úgy például szolgálhat a legmagasabb értelemben vett pártosság és tudományos bátorság tekintetében mint az érdeklődés széles köre, a történetírói módszer finomsága, a merész kérdésfeltevések és a problémák eredeti megoldásának igénye szempontjából. Nagyhatású teoretikus volt, de nem szobatudós. Tevékeny és fáradhatatlan közéleti ember, politikus is volt, aki eleven kontaktusban állt a mindennapi élettel, az aktuális politikai kérdésekkel is. Elméleti és politikai tevékenységét sohasem választotta ketté, életében ezek a mozzanatok természetes, összeforrott egységet alkottak, egyik a másikat kiegészítette : a marxista elmélet adott számára biztos iránytűt a gazdasági és politikai fejlemények helyes megítéléséhez, másrészt pedig az időszerű gazdasági, társadalmi és politikai problémák gondos megfigyelése adott indítást, ösztönzést tudományos kutatómunkájának. De politikai tevékenysége nem korlátozódott a megfigyelésre, a regisztrálásra: évtizedeken át aktívan dolgozott fontos kormányzati és vezető tudományos posztokon, mint népjóléti miniszter, többször külügy- és igazságügyminiszter, Magyarország moszkvai nagykövete, majd mint a Legfelső Bíróság elnöke. Idősebb korában is, — amely már a pihenést tanácsolta volna —, fáradhatatlan volt teendői pontos ellátásában s még legutóbb is épp oly szívesen fordította idejét, melynek értékét pedig jól ismerte, hevesmegyei választókerülete meglátogatására, mint tudományos munkájára. Nagy szerepe volt Molnár Eriknek a történettudományi kutatás irányításában is. Mint akadémikus részt vett az Akadémia Elnökségének és a Filozófiai- és Történettudományi Osztály vezetőségének munkájában. Elnöke volt az Akadémia Történettudományi Bizottságának és 1949 — megalakulása — óta 1*