Századok – 1966

Krónika - Beszámoló Munk Károly kandidátusi disszertációjának vitájáról (Vida István) 653

KRÓNIKA 655 márciusában megtartott második katonai konferencia lefolyásának, határozatainak részletes elemzését. Helyeselte a szerzőnek azt a törekvését, hogy a hadsereg fejlődését beleágyazza a népi demokratikus átalakulás menetébe. Az opponens egyetértett a szerzővel abban, hogy a proletárdiktatúra győzelme után a magyar hadsereget mélyrehatóan át kellett alakítani a munkáshatalom követelményeinek megfelelően. A szerző koncepciójának lényege abban foglalható össze, hogy a proletárdiktatúra nem átalakította a régi hadsereget, hanem fokozatosan, polgárháború nélküli osztályharcban felszámolta. Ez a koncepció, mondotta Lackó Miklós, — számos reális mozzanat ellenére — alapjában véve egyoldalú. A szerző 1948—49-ben a pártvezetésnek, Rákosiéknak, Farkaséknak a hadsereggel kapcsolatos tevékenységét lényegében kritikátlanul szemléli. Minden fenntartás nélkül elfogadta Rákosiék egyoldalú bírálatát az addig működött Katonai Bizottságról, amely a párt aktív katonai tagjainak a Bizottság vezetésében való háttérbe szondását eredményezte. A hadseregen belüli pártszervezetek feloszlatásának hibás voltát eltúlozva — s ugyancsak egyoldalúan — a Katonai Bizottságot teszi felelőssé és fel sem veti, hogy miért fogadta el azt a párt Politikai Bizottsága. Magáévá teszi az osztályharc szükségképpeni éleződésének helytelen elméletét. Átveszi Rákosiék azon rágalmazás számba menő tételét, melyet az V. katonakonferencia így rögzít: ,,az osztálytudatos éberség és az osztályellenség elleni harcos öntudat csaknem teljesen kikalt a párttagságból". A szerző túlbecsüli az ellenség lehetőségeit az 1948-as fordulat küszöbén s lényegében egyetért azokkal a módszerekkel, amelyeket Farkasék 1948/49-ben alkalmaztak. A disszertáció koncepciójával szembemLackó Miklós arra utalt, hogy a régi hadsereget nem fokozatosan számolták fel, azt a Szovjet Hadsereg megsemmisítette, az 1945 — 48-as évek nem egyszerűen a régi hadsereg fokozatos felszámolásának évei voltak, hanem egy erősen jobboldali befolyás alatt álló demokratikus hadsereg megtisztításának, népi jellege elmélyítésének évei. A honvédségi pártszervezetek feloszlatása, az opponens véleménye szerint, korlátozott taktikai jellegű mozzanat volt, s ténylegesen nem jelentette a párt vezetőszerepének háttérbeszorítását. A feloszlatás hátterében a párt vezető szerepe kizárólagossá tótelének szándéka állt , azt azonban helytelen, balos módszerekkel akarták elérni. Rákosiék 1948 májusában minden kritika nélkül el is fogadták ezt a javaslatot. Az intézkedés tehát valójában balos indítékú volt. A Rákosi—Farkas-féle vezetés 1948 őszén viszont már élesen elítélte a pártszervezetek feloszlatását, s ez azért kellett, hogy a JKP-ügy kapcsán jobboldali „likvidátori" bűnöket fedezhessenek fel Magyarországon, és indokolhassák a kommunista katonai vezetők háttérbe szorítását. Az opponens befejezésül több, kisebb jelentőségű bíráló és kiegészítő megjegyzést tett, s rámutatott arra, hogy a disszertáció szemléletbeli fogyatékossága csak részben a szerző hibája, ezekben a kérdésekben eddig a történettudomány sem látott világosan. Elek Tibor hozzászólásában először a disszertációnak a MKP szerepéről adott értékelésével foglalkozott. Véleménye szerint a szerző alapjában véve jól látja és helyesen értékeli a pártnak a hadsereggel kapcsolatos politikáját a fejlődés különböző szakaszaiban, mégsem ad — mint Borús József rámutatott — szabatos képet a párt politikájáról. A hadseregben dolgozó pártszervezetek és pártcsoportok a szervező munka mellett egyéb feladatokat is megoldottak. Állandó agitáció és propaganda munkát fejtettek ki, nekik volt köszönhető többek között a politikailag megbízható határőrség létrehozása. 1945 végétől kezdve sem az I., sem a VI. hadosztálynál, majd pedig a határőrségnél sem történhetett egyetlen egy lényeges változás sem a pártszervezetek akarata ellenére. A csoportoknál kivétel nélkül a MKP szervezetei voltak a legerősebbek. Emiatt a tényleges vezetés a hadseregen belül ekkor már nem a reakció kezében volt. Mindez nem jelenti azt, hogy a hadseregen belül a reakciónak semmilyen lehetősége sem lett volna a népi demokratikus fejlődés hátráltatására. A pártszervezetek feloszlatásának kérdésében nem értett egyet Elek Tibor az opponensekkel. Véleménye szerint Münk Károly a történelmi tényeknek megfelelően írja le az eseményeket, helyes marxista értékelést ad. A hadseregbeli pártszervezetek feloszlatásáról szóló javaslatot Pálffy György ós Jánosi Ferenc kezdeményezte, s ezt Farkas Mihály is támogatta, elfogadásáért az egész akkori Katonai Bizottságot és bizonyos mértékig a Politikai Bizottságot is felelősség terheli. A javaslatot azonban nem valami céltudatos politikai kártevés feltételezésével kell összefüggésbe hozni, hanem az akkori vezetők elméleti gyengeségével. A szovjet hadsereg forradalmi győzelmeinek fényében nem látták a szocialista hadsereg ellentmondásosságából fakadó problémák sokaságát. Később az V. katonai konferencia elé kerülő, az előző határozatot megváltoztatott javaslat előkészítői szintén Pálffy György, Jánosi Ferenc, valamint Elek Tibor voltak. 24*