Századok – 1966

Krónika - A történelemtanítás aktuális problémáival foglalkozó első nemzetközi szimpózium (Unger Mátyás) 644

KItÓNIKA 649 len, de legfontosabb óratípusunk lehetne. Hivatkoznunk kell ezzel kapcsolatban Gentner professzorra, aki előadásában utalt arra, hogy a gondolkodásra nevelés elméleti kérdéseit illetően az NDK-ban jelentős előrehaladást értek el, de a minden oldalról megalapozott iskolai tapasztalatok még hiányoznak. Mindebből tulajdonképpen azt a következtetést kell levonnunk, hogy a német elméleti eredmények felhasználásával nekünk elsősorban a gyakorlati megoldás lehetőségeit kell keresni, illetve tökéletesíteni és általánosítani. A feladatok jellegének kialakítása, a feladat-rendszerek összeállítása, a csoportok alkotásának legjobb módja, mind-mind csupa kísérletezésre váró feladat. A gondolkodásra nevelés lehetőségeinek a megteremtésében jelentős szerep vár a tankönyvekre és más taneszközökre. Figyelemre méltó ebből a szempontból a jugoszláv •— közelebbről a zágrábi — kezdeményezés. Horvát kollégáink igen szép kiállítású tankönyveket adtak ki, s azokat a hagyományos feladatkörön túlmenően a tanulói munka eszközévé is tették. Ezekben a tankönyvekben szöveg, fogalommeghatározások, szöveget kiegészítő illusztráció és térképanyag, táblázatok és grafikonok, kérdések és feladatok vannak. A kezdeményezés ugyan nem egészen új — mi is próbálkoztunk hasonló megoldásokkal —, a bemutatott horvát tankönyvek külső kiállítása, különböző jellegű részeinek harmonikus egysége mégis nagy hatással volt a szimpózium résztvevőire. A tankönyv jelzett átalakítása mégsem oldhatja meg egyedül a problémát. A tapasztalatok — s ezt a jugoszláv delegáció is megerősítette — azt mutatják, hogy elsősorban a közvetlen munkát adó kérdéseket, feladatokat jobb a munkafüzetbe átvinni. A munkafüzet, úgy látszik, hamarosan általánosan bevett eszköze lesz majd a történelemtanításnak. Különösen német kollégáinkat foglalkoztatja a kérdés, melynek Osborn, a berlini Humboldt egyetem egyik metodikusa a legismertebb szakértője. Hamarosan — egyelőre kísérletképpen — munkafüzetet jelentetnek meg a VIII. osztály számára. Ebben a legfontosabb anyagrészekre és fogalmakra összpontosítva, a legváltozatosabb feladatokat teszik fel, amiknek a megoldása során a tanulónak hol írni, hol rajzolni, hol számolni kell, a tankönyvszöveg, a térképvázlat, a tankönyvben közölt illusztráció, grafikon, táblázat, a látott film stb. feldolgozása közben. Szóba került a történelmi gondolkodásra való neveléssel kapcsolatban a programozott oktatás kérdése is. Csehszlovák és német kollégáink számoltak be kísérleteikről. Úgy tűnt, hogy a fogalmat csehszlovák szomszédaink inkább az anyag meghatározott szempontú tagolására szűkítették (amelyet próbaképpen két osztályban hajtottak végre), német kartársaink pedig inkább az előkészített szövegekkel, feladatokkal végzett önálló munkát értik programozott oktatáson, ahol a tanulói megoldáshoz mindig kapcsolódik a tanári kiértékelés és összevetés. Egyetértettek a hozzászólók abban, hogy a programozott oktatás előkészítő lépéseit kell először elvégezni. Ez az előkészítés tulajdonképpen a hagyományos feladatok továbbfejlesztése, s leglényegesebb mozzanata a tananyag történelmi-logikai struktúrájának kialakítása. Az önálló munka és különösen a történelmi gondolkodás szolgálatába állították német kollégáink a taneszközök gyártását is. Ezt a Központi Pedagógiai Intézet keretén belül működő taneszközök főosztályán láthattuk. (Az egykori Lehrmittel-Institut került a Központi Pedagógiai Intézethez, önálló épülete azonban továbbra is rendelkezésére áll.) A gazdag anyagból különösen a Humboldt egyetem egyik fiatal metodikusa: Fiala által tervezett falitérképek nyerték meg tetszésünket és a greifswaldi egyetem metodikusa: Krause által készített film az első világháború katonai eseményeiről. A faliképek művészi, és főleg történeti értékéről már korántsem alakult ki ilyen egyértelműen pozitív vélemény. Abban azonban mindenki egyetértett, hogy az együttműködés továbbfejlesztése, tanszerek kölcsönös átvétele már csak azért is igen hasznos lenne, mert így gyorsabban, kisebb költséggel, gazdagabb szemléltető anyaghoz jutnánk. A szimpózium ugyan egyetlen kérdéscsoportra irányította figyelmét, mégis — a fő témával kapcsolatban — sok egyéb is szóba került. A legtöbb szó ilyen vonatkozásban érthetően a tanárképzésről esett, hiszen a legjobb kezdeményezések is csak a megfelelő szakmai és pedagógiai felkészültségű tanárok közreműködésével válhatnak valóra. Figyelemre méltó, hogy a ta?iárok továbbképzését mennyire fontosnak tartották a hozzászólók, s hogy ebben a tekintetben milyen sokféle lehetőséget teremtettek pl. az NDK-ban, ahol a Német Történelmi Társulat, a Központi Pedagógiai Intézet, az egyetemek tanszékei — az állam erkölcsi és anyagi támogatásával igen nagy munkát végeznek. A szimpózium, valamennyi résztvevő egyöntetű megállapítása szerint, rendkívül hasznos volt, Módot nyújtott a — helyi sajátosságok ellenére lényegében — közös problémák megvitatására, egymás eredményeinek, kutatási területeinek megismerésére, személyes kapcsolatok felvételére, a tapasztalatok nemzetközi méretekben való általánosítására. Éppen ezért nagy lelkesedés fogadta azt a határozati javaslatot, hogy a szimpóziumot — más-más ország fővárosában — két évenként meg kellene rendezni. Mivel a