Századok – 1966

Krónika - A Magyar Történelmi Társulat közgyűlése 618

KItÓNIKA 627 profilja, s hogy a korábban megindított forrásközlések mellett elsősorban a tudományosnépszerűsítő munkák megjelentetését kell szorgalmazni. Azóta a társulati könyvkiadás helyzete még nehezedett. A kiadók önállóságukat féltve zárkóznak el társulati sorozatok elől. Javaslatokat kérnek, kapnak, de végezetül — az Akadémiai Kiadó kivételével — saját terveikhez, szerzőikhez ragaszkodnak. Ehhez a kérdéshez kapcsolódik a mai igazgatóválasztmányi ülésen elhangzott értékes figyelemfelhívás azoknak a történészeknek problémáival kapcsolatban, akik az ott felszólaló szerint a történettudomány perifériáin — szerintem nagyon is fontos munkaterületein — tevékenykednek, ti. a kiadóknál, a sajtóban, a televízióban és rádiónál. Sajátos ellentmondás, hogy amint felszólalónk csak helyeselhetően mondotta, ezek a történészek rendszeres foglalkozást igényelnek a Társulattól, másrészt hogy munkahelyeik lényegében a Társulat nélkül döntenek a szakmát ós a közvélemény történetszeitdéletét nagyon is érintő kérdésekben. Az új vezetőségnek véleményem szerint külön megbeszélésre kell hívnia az említett munkaterületen dolgozó történészeket, hogy együttes erővel tisztázhassuk a kérdéseket és megoldhassuk közös feladatainkat. Felmérve a jelenlegi helyzetet, világos, hogy a Társulatnak nem feladata régi értelemben a történész kutatómunka összefogása. Ezt ellátja az MTA Történettudományi Bizottsága. Figyelembe véve a társulati tagság összetételét, azt az örvendetes tényt, hogy a 870 főnyi tagságból 300-nál több a gyakorló pedagógus s tagságunknak mintegy fele vidéken működő történész, azt lehet leszögezni, hogy a Társulat a közvetítő szerepót töltheti be a történész intézmények között. Az oktató és kutató, a budapesti ós vidéki, a tudományos munkahelyen dolgozó és intézményen kívüli, országos témákkal foglalkozó és helytörténész szakemberek érintkezésének, az új tudományos eredmények terjesztésének fóruma lehet a Társulat. Ankétjain, tagozati és szekciói ülésein felszínre hozhatja azokat az igényeket és kezdeményeket, amelyek a történész társadalmon belül felmerültek. Részt vállalhat a Társulat abban, hogy az illetékesek figyelmét felhívja a kutatás és oktatás számára hasznos történészekre és kutatandó kérdésekre. A Társulat helyének végleges tisztázása érdekében az új vezetőségnek további erőfeszítéseket kell tennie. A továbbiakban fel kell vetnünk: mi az, amit ebből a közvetítő szerepből a Társulat már eddig vállalt, mi az, ami további tennivaló. A Társulat 1962 — 65. évi működéséről szóló beszámoló jelezte az eredményeket és hiányosságokat. Elsősorban a vándorgyűlések mutatkoztak alkalmasnak arra, hogy a Társulat égisze alatt intézetek, egyetemek, levéltárak, könyvtárak történészei együttműködjenek és a pedagógus történészekkel is megtalálják a kapcsolatot. Bár a vándorgyűlések egy kivételével vidéken folytak le, az eddig végzett közvetítő munka a vidék irányában nem volt kielégítő. A vándorgyűléseken ugyan megtörtént a helyi történészek bevonása, de nem sikerült elérni, hogy egyes vidéki csoportok eleven életet éljenek, a központ nem küldött le megfelelő számban előadókat. Ez a mulasztás ezért súlyos, mert az intézetekben, levéltárakban, tehát nem egyetemeken működő történész kutatómunkája mellől amúgy is hiányzik a szóbeli közlés lehetősége. A közvetítés azonban arra is kiterjedhetett volna, hogy vidéki történészek központi előadásokat tartsanak. Utoljára, de nem utolsósorban említhető, hogy a Társulat fontos közvetítő szerepet tölthet be a különböző egyetemek történeti tanszékei, illetőleg egyetemi tanszékek ós intézetek között, valamint a történészek és a rokontudományok képviselői között. A közvetítés fontos területe a külföldi kapcsolatok ápolása. Az utóbbi évek eredménye, hogy együttműködés indult meg a csehszlovák, a demokratikus német, s legutóbb a lengyel ill. jugoszláv történelmi társulattal. Ezek konferenciáin néhány társulati tag részt vehetett, sőt a német társulattal a pedagógus tagok számára csereutazást lehetett lebonyolítani. A Társulat a bécsi történész-kongresszusra is lehetővé tehette 24 fő részvételét. A Társulat közvetítő tevékenységének legfontosabb munkaterülete a legfiatalabb törtónésznemzedék támogatása lehet. Újabb erőfeszítéseket kellene tenni a középiskolai szakkörök patronálására. Már eddig is történtek lépések arra, hogy a történész egyetemi hallgatók részt vegyenek a Társulat munkájában. Különösen fontos feladat azonban, hogy a Társulat a végző és vidéken elhelyezkedő történész pedagógusok szakmai segítségét vállalja. Ez elsősorban a vidéki csoportok segítségével történhetik meg. Kívánatos, hogy az egyetemeken működő helytörténeti munkaközösséget és a tudományos diákköröket a Társulat támogassa és esetleg egy ifjúsági szekciót hívjon életre. Ez veti fel a szekciók kérdését, amely iránt társadalmi igény mutatkozik. Az adatszerű beszámoló jelzi, hogy a város ós a technikatörténet kutatói lényegében szekciókba tömörülve folytatják évek óta a munkájukat. Az agrártörténet kutatóira a szervezés nem terjedt ki, s ezek a közelmúltban önálló társulatot alapítottak — mindez jelzi az •