Századok – 1966

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 562

582 FOLYÓIRATSZEM LE 582 forrásanyagának ismertetésére is. Három nagy forráskört jelöl meg. Az első csoportba a munkássajtót, a jegyzőkönyveket és a könyvészeti anyagot sorolja. Ezek a források mind guesdista „saját" anyagok és rokonszenves színben tüntetik fel a pártot. A második forráscsoport a rendőrségi s egyéb állami szervek feljegyzéseiből, jelentéseiből áll. Ez a csoport természetesen kedvezőtlen színben tünteti fel a mozgalmat, de a vezetőkre, létszámra, szervezeti életre sok adatot szolgáltat. Végül harmadik forráskörként Willard a magánlevelezéseket, magánlevéltárakat tünteti fel, amelyek esetenként kulcsfontosságú kérdésekben nyújthatnak felvilágosítást. Willard foglalkozik a guesdista párt megerősödésének, szociális összetételének problematikájával is. Ez utóbbit illetően igen sok az esetlegesség, mert hiszen egy esztergályos esetében még nem lehet tudni, hogy az illető kisiparos, bórmunkás-e, kisüzemi, vagy gyáripari bérmunkás-e stb. A bizonytalansági tényezők ellenére néhány általános következtetést leszűr. így megállapítja, hogy a párt 3/5-e gyáripari 'munkásokból került ki, de az évek múlásával, a párt munkásjellege inkább csökkent, mint nőtt. A munkások közül leginkább a textileseknél és a feldolgozó vasiparban eresztett a párt gyökeret. A parasztság körében is voltak követői, főként a szőlömüvelőknél. A városi középrétegek, főként értelmiségiek, szabadfoglalkozásúak a választási küzdelmeknél törtek előre, s a pártfunkcionáriusok tekintélyes részét tették ki. A párt nem egyformán volt erős a különböző országrészekben. Majd azt vizsgálta, miért volt Párizsban a Munkáspárt gyengébb, miért halványultak el a forradalmi távlatok. Néhány kérdésben hangsúlyozza, hogy a válaszok megadásához további kutatások szükségesek. Ilyen feladatnak látja a reformizmus elterjedésének nemzetközi összehasonlító elemzését, annak vizsgálatát, hogy a Dreyfus-válság milyen mély volt, a dreyfusardok és antidreyfusardok mekkora erőt képeztek, milyen mértékben fenyegette tényleges veszély a köztársaságot. Mindennek megválaszolásától függ a régi Guesde-Jaurès vita eldöntése is. Kérdéses, mennyire játszottak a szubjektív tényezők döntő szerepet a guesdisták elszigetelődésében. Mindamellett ezek hozzájárultak a guesdisták befolyásának szűküléséhez. Willard főként azt látja ilyen gátló körülménynek, hogy a guesdisták a marxi elemzéseket megmerevítették, s azokat a francia viszonyokra nem tudták alkalmazni. — A könyvismertetés rovatban JEAN DAUTRY egy új Babeuf-válogatásról számol be (128 — Í30. 1.). Dautry megjegyzi, hogy Babeufről új dokumentumok kerültek elő, s a végleges képet nem lehet elkészíteni, míg a moszkvai Marxizmus-Leninizmus Intézet a birtokában levő Babeuf-írásokat, tudósításokat nem rendezi sajtó alá. Mindamellett Babeuf életének kevéssé ismert részleteire, az 1793 —95-ös évek válságokkal teli periódusára, a jakobinusok és sansculottok szakadására, a kezdeti thermidori megzavarodottságra új eredményekkel szolgál e válogatás. — PAUL MEIER Henry Collins és Chimen Abramsky nagy érdeklődést kiváltott könyvéről, „Karl Marx és az angol munkásmozgalom az I. Internacionálé éveiben" számol be (130 —134. 1.). Meier a könyv alapján az 1862 — 1872-es korszak problematikáját kíséri végig. A szerzők megfigyelései alapján kiemeli, hogy az angol szakszervezetek az 1867 — 68-as reformok után váltak fokozatosan mind érdektelenebbé az Internacionálé iránt, de nem lehet itt sem végleges megállapításokat elfogadni, s e vonatkozásban a könyv legsikerültebb részeinek tekinti a Kommün periódusa angliai visszahatásának elemzését. Ugyanakkor a szerzők néhány következtetését megkérdőjelezi. — JEAN DAUTRY ugyanitt bemutatja Jean Massinnak az I. császárságról összeállított almanachját (136 —137. 1.), amely nagy történeti, irodalmi és szépművészeti anyag alapján azt világítja meg, hogy mi változott, s mi maradt változatlan Napóleon idején. — J. LE MOUVEMENT SOCIAL 1965. ápr.-jún. 51. sz. — MAXIMLLIEN RUBEL: AZ I. Internacionálé Kartája (3 — 22. 1.) mottójául Marx egy Hyndmanhoz írott leveléből ragadott ki egy gondolatot, miszerint a munkáspártok programját nem szabad kizárólag egy szerzővel vagy művel azonosítani. Ë gondolat alapján Rubel, noha elismeri Marx kiváló képességeit, s az Internacionálé Főtanácsában játszott szerepét, azt taglalja, hogy mellette másoknak ugyancsak nagy befolyásuk volt, s néhány marxi megállapítás eredetiségét is vitatja. Foglalkozik magával a „marxizmus", „marxisták" fogalom keletkezésével, amelyekről megállapítja, hogy az a bakuninisták körében, majd Brousse-nál nyert először megfogalmazást. Majd igen részletesen idézi az Alapító Üzenet keletkezésére vonatkozó anyagokat. Aláhúzza, hogy Marx hosszú időn át tudatosan háttérben maradt, s megelégedett az Internacionálé eszmei ihletőjének szerepkörével. 1864-ben Wolff mazzinista programtervezetét Marx annak idején azzal vetette el, hogy az az Internacionáléban egy központ túlságos teljhatalmát teremtené meg. A XIX. század első felében az ipari fejlődéssel párhuzamosan