Századok – 1966

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 562

FOLYÓIRATSZEMLE 563 régebbi korokkal foglalkozó munkákat a kiadók alig jelentetnek meg. Ugyancsak helytelennek tartja a tankönyvek szűkös terjedelmét, általában a történeti munkákra szánt csekély terjedelmet, hiszen a történeti munkák terjedelem szempontjából nem hozhatók egy nevezőre a természettudományi dolgozatokkal. Lényegesnek tartja a kutatás koordinálását, s ebben az Akadémia segítségét is várja. 1965. 9. szám. — А. V. GULIGA: A fogalom és a kép a történettudományban (3 —14. 1.) a használatos megismerési eszközökkel, felhasználásuk hatósugarával ós korlátaival foglalkozik. Ilyen megismerési eszköz a történeti absztrakció, amely persze minél általánosabb fogalmat alkot, annál absztraktabbá válik, így az általános kategóriák (pl. „termelőérők") már túl absztraktak. Max Weber ideáltípusainak van bizonyos racionális magvuk, hiszen teljesen tisztán, elvontan egyetlen jelenség sem található meg a történelemben. Weber hibája az volt, hogy összekeverte a ^ipologizálást és az idealizálást, s úgy vélte, elvben sem lehetséges valamely jelenség tiszta állapotban való megléte. A tipologizálás valójában a közös alap kiemelését jelenti, vagy egy fejlődő rendszer struktúrájának az elemzését. A történelem menete nem azonos a történeti megismerés menetével. A történelem nem halad az absztrakttól a konkrét felé, hanem az egyik konkrétumtól a másikhoz. A kapitalizmus logikai struktúrája nem azonos történeti kifejlődésével. De akármelyik társadalmi formáció logikai elemzése adja meg a kulcsot keletkezésének történeti elemzéséhez. Az absztrakció mellett azonban az individualizálás is lényeges. A történettudomány nemcsak általánosítja az egyedit, hanem egy korszak vagy jelenség egyéni képét is adja. Az idiografikus és nomothetikus tudományok megkülönböztetésében annyi a reális alap, hogy csakugyan vannak tudományok, amelyek csak az elvont törvényeket kutatják, más tudományok viszont azok konkrét egyedi megnyilvánulásait is. A kettőt azonban nem lehet mereven szembeállítani egymással, hiszen a történeti egyónítésnek is megvannak a maga határai. Az általános, különös ós egyedi egységét kifejező logikai forma a fogalom. A történeti fogalomban az időrendisóg a fő mozzanat, ezt azonban olykor egyéb jelenségek keresztezik. Végeredményben minden tudománynak a következő öt kérdésre kell válaszolnia: mi, hol, mikor, honnan, miért. Az ötödik kérdésre adott válasz emeli a történelmet elméleti jellegűvé. A fogalomba tartozó dolgok kiválasztásának kritériuma: az olyan események, amelyeknek van közük a történeti törvényszerűség megvalósulásához. E mellett az értékelméleti kritérium is fontos. Valójában „sine ira et studio" írt munka nincs. A történeti kutatás tárgyának van esztétikai struktúrája is. Az író behatolhat az egyén lelkivilágába, új képeket alkothat. A történész viszont csak a meglévőket használhatja fel, de ezekkel is kelthet érzelmeket, ha a kép igaz. Nincs kétféle történetírás: filozófiai, amely az általánosan érvényes törvényszerűségeket tárja fel, s ezért szürke, ós történeti, amely az egyedi eseményeket mondja el. — M. Sz. SZELEZNYEV, M. N. CSERNOMOKSZKIJ : A forráskutatási bázis létrehozásának kérdései a szovjet társadalom történetének vonatkozásában (15 — 24. 1.) a selejtezés néhány kérdését vizsgálják meg. Alapelv, hogy selejtezni lehet mindazt, ami más forrásban is megvan. Viszont sokszor egy összegező jelentésben sokkal kevesebb adat maradt fenn, mint forrásaiban. Ugyancsak fontosak pl. egy törvényszöveg előzményei, holott a formális szabályok szerint selejtezni kellene. Egyes iratfajtákra vonatkozólag már általános gyakorlattá vált, hogy kiselejtezendők, ilyen pl. a levelezés. Helytelen, hogy az egyéni adatokat is kiselejtezik, pl. a gyári munkalapokat, ugyanis 1933/34-től kezdve csak ezek alapján lehet a munkásosztály összetételét megállapítani, mert országos összeírások nem voltak. Helytelen az alsóbb szervek iratainak tömeges megsemmisítése is, hiszen ez a helytörténetírás alapanyaga. Nem lehet nyugati minták után indulva „funkcionális" alapon megszabni, hogy milyen intézmények iratanyagát kell megtartani. Minden önálló intézmény anyagát el kell fogadni, s ezen belül minden történeti érdekű dokumentumot meg kell tartani, a lehető legnagyobb számban. Ezeknek az elveknek a megvalósulásához persze szükség van új helyi levéltárak felállítására és a megfelelő szakemberek kiképzésére. — V. V. ZELENYTN: A szovjet — jugoszláv fegyverbarátság a második világháború éveiben (25 — 35. 1.) különösen 1944 februárjától, a szovjet katonai misszió kiküldetésétől tekinti át adatszerűen a fejlődést: 1944 során szovjet repülőgépek 1930 berepülést hajtottak végre, 1758 1 anyagot szállítottak. Az év januárjában a Szovjetunió területén jugoszláv önkéntes hadosztályt állítottak fel, bár az emigráns kormány ezt nem akarta. A katonai együttműködés tetőpontját Belgrád felszabadítása jelentette 1944. október 20-án. — G. M. LIFSIC, K. G. L.JASOSENKO: Hogyan jött létre a második „Föld és Szabadság" programja? (36 — 50. 1.) tisztázzák, hogy ez a második narodnyik szervezet nem 1878-ban alakult, mint eddig tudták,