Századok – 1966
Tanulmányok - Sz. Ormos Mária: A fegyverkezés kérdése az európai diplomáciában Hitler uralomrajutása után (1933–34) 400
A FEGYVERKEZÉS KÉRDÉSE HITLER HATALOMRAJUTÁSA UTÁN 447 előzően már többször elutasította, sőt éppen ebben az időben, a francia külpolitika magáratalálása idején tanúsított viszonylag a legtöbb megértést a francia érdekekkel szemben. Igaz azonban, hogy a francia lépésre taktikailag kedvezőtlen időpontban került sor. A megfelelő pillanatot Franciaország 1933 októberében elmulasztotta, a következőt, melyet a francia külügyminiszter feltehetően szeretett volna előkészíteni, a kabinet többségének nem volt türelme kivárni. A francia jegyzék azt jelentette, hogy a leszerelés, illetve a fegyverkezés korlátozásának, a nemzetközi ellenőrzés gondolatának vége. Németország vad fegyverkezési hajszába kezdett. 1934 elején 160 000, nem sokkal később 215 000, az év végén 290 000, 1935 elején 380 000 német katona állt fegyverben, s ezzel Németország túlteljesítette az 1933-ban maga elé állított programot.140 1934 nyarán Németország nagy ütemben elkezdte a bombázógépek gyártását.14 7 Az új helyzet új politikát követelt. Amikor a francia minisztertanács április 16-i vitájában Laval felszólalt a jegyzéktervezet elfogadása ellen, azzal érvelt, hogy a jegyzék háborút jelent, s a kormánynak haladéktalanul a parlamenthez kellene fordulnia 20 milliárdnyi frank megszavazása érdekében e háború előkészítésere. Világos volt, hogy erre nincs lehetőség. Az ülés után Barthou a konklúziót a maga számára így vonta le: „Ezentúl nagyon bátor politikát kell folytatnunk és valódi szövetségesekre van szükségünk."148 « * A hitlerista hadigépezet kialakításának lehetőségét az ismertetett tények szerint végeredményben az európai általános helyzet két fő jellemző tünetcsoportja teremtette meg. Egyfelől az a körülmény, hogy a baloldali erők táborában a hitlerista rendszer valóságos jellege viszonylag lassan tudatosult, s ez akadályozta fellépését a német fegyverkezéssel szemben, gátolta a különböző baloldali erők egymással és a többi náciellenes erővel való egyesülését a legfőbb veszély elleni küzdelemre. Az 1933. január 31-ét közvetlenül követő időszakban még sem a kormányon levő francia radikális csoportok, sem az őket támogató szocialisták nem tudtak megszabadulni kozmopolita pacifizmusuktól, nem tudtak a kollektív biztonság politikájának útjára lépni. (Ebben egyébként nézetük megegyezett az angol labourista és liberális szemlélettel, ami azonban ez idő tájt nem jelentett kormánypolitikát meghatározó, legfeljebb csak színező tényezőt.) Ugyanakkor még lassabban haladt előre az angol konzervatív jobboldal erőviszonyainak átalakulása. A lényegében véve uralmon levő angol konzervatív pártnak a Németország elleni fellépést sürgető töredékénél egyelőre lényegesen erősebb volt az a csoportja, amelynek politikai fikciója értelmében Anglia üdvét a francia szövetség keretén belül csak a francia— német egyensúly biztosíthatja, s ugyanakkor már erőteljesen szervezkedett az a jobboldali réteg, amely a fasiszta Németországot a Szovjetunió ellen kívánta felhasználni. Ez utóbbi tény közvetlen hatásában és az által, hogy a bátortalan francia biztonsági törekvésekkel szembehelyezkedett s az angol politikától függő, az izolálódástól félő francia kormánypolitikát fokozottan 146 G. Castellan: i. m. 500 — 501. 1. 147 Uo. 173 — 175. 1. 148 G. Tabouis : i. m. 194. 1. 11*
