Századok – 1966
Tanulmányok - Sz. Ormos Mária: A fegyverkezés kérdése az európai diplomáciában Hitler uralomrajutása után (1933–34) 400
A FEGYVERKEZÉS KÉRDÉSE HITLER HATALOMRAJUTÁSA UTÁN 431 a középkelet-európai francia szövetségesek biztonságát előtérben tartották, ugyanakkor pedig egyenrangú félként bevonták volna Németországot is. A kölcsönös segítségnyújtási paktum keretében garantálni kívánták Németország keleti határait, azaz létrehozták volna a franciák által már oly sokat emlegetett Keleti Locernót. Az elgondolás új mozzanata abban állt, hogy Franciaország ebben a rendszerben most már elsősorban a Szovjetunióra kívánt támaszkodni. Ezt az alapegyezményt ki akarták egészíteni azzal, hogy a Keleti Locarnót egy külön egyezmény értelmében Anglia, az eredeti locarnói szerződést pedig a Szovjetunió a maga részéről szintén garantálja. A tervet természetesen csak abban az esetben lehetett megvalósítani, ha a Szovjetunió hajlandó belépni a Népszövetségbe. , A francia kormány 1933 november folyamán megkezdte a tárgyalást a tervezetről mind Berlinnel, mind pedig Moszkvával. November 7-én François-Poncet berlini francia nagykövet Köpke német miniszteri igazgatónak kifejtette, hogy a nagyhatalmak minden bizonnyal hozzájárulnának Németország felfegyverzéséhez, ha Németország hajlandó lenne keleti szomszédaival megnemtámadási paktumot kötni, illetve elismerné Ausztria függetlenségét és visszatérne a Népszövetségbe. Két nappal később Neurath külügyminiszternek már világosabban jelezte, hogy a Keleti Locarno megkötésére gondol. Ezúttal François-Poncet az angolszász államokra hivatkozott, mint amelyek ragaszkodnak a leszerelési koncepcióhoz, s nem hajlandók az új német álláspontot a fegyverkezésre nézve elfogadni. Azt a nézetét hangoztatta, hogy ellenszenvüket talán el lehetne oszlatni, ha Németország hozzájárulna a Keleti Locarno megkötéséhez, s emellett deklarálná, hogy nem áll szándékában megsérteni Ausztria függetlenségét. A francia javaslatot Neurath elutasította. Kijelentette, hogy a Keleti Locarno gondolata Németországtól távol áll, mivel megfosztaná cselekvési szabadságától.90 A francia terv nem felelt meg Németországnak. Bülow külügyminiszterhelyettes úgy látta, hogy annak lényege a versailles-i határok elismertetése. Bár a németek elvileg nem tartották kizártnak a francia—német megegyezést, s úgy vélték, hogy erre a francia kormányban meg is van a készség, fontosabbnak vélték Anglia megnyerését. A francia vonalat pedig csak az angol leszerelési koncepció elejtése esetén lehetett követni. Ugyanakkor azonban Németország azt sem akarta, hogy a francia—német viszony kiéleződjék, mert ez a francia balközép bukása és egy jobboldali francia kormány alakulása esetén, amire a francia belpolitikai helyzet alakulása alapján joggal lehetett számítani, könnyen konfliktushoz vezethetett, s Németország erre még nem érezte magát felkészültnek. így a német külügyminisztérium taktikája arra irányult, hogy a dolgokat halogassa, a helyzetet tisztázatlanul tartsa, mindenfelé nyitva hagyja a kapukat, s a franciákat újabb és újabb fogásokkal abba a hitbe ringassa, hogy a megegyezés lehetséges.91 Bár a szélesebb francia közvélemény meg volt győződve arról, hogy Hitler ajánlatai esetében — amint Villani Frigyes párizsi magyar követ jelentette, tisztán csak manőverről van szó, mely oda irányul, hogy a franciákat szövetségeseiktől eltávolítsák",9 2 a francia kormány tovább haladt az alkudozás útján. 90 J. Paul-Boncour : i. m. 361 — 369. 1.; a francia nagykövet tárgyalásairól: DGF P (C)II. köt. 54. sz. 97 — 98. 1.; 61. sz. 108—112. 1. 91 Uo. 62. sz. 112. 1. 92 Küm. pol. 1934 — 11/25—282(5922) Villani párizsi magyar követ jelentése 1933. nov. 18. 11*
