Századok – 1966
Tanulmányok - Sz. Ormos Mária: A fegyverkezés kérdése az európai diplomáciában Hitler uralomrajutása után (1933–34) 400
430 SZ. ORMOS MÁRIA előtt elgondolásait éppen csak érintette. Ezzel szemben pontosan Mussolini az, akit terveiről részletesen tájékoztatni kíván. Álláspontját természetesen az olasz ízlésnek megfelelően fogalmazta meg, kifejtve, hogy nézete szerint inkább van lehetőség a fegyverkezés korlátozására, mint a fennálló fegyverzetek csökkentésére. A német'kívánságok részleteit Göring személyes tanácskozás során fejtette ki Mussolini előtt. Előterjesztése csak egy ponton tért el attól, amit Hitler az angol nagykövet előtt vázolt. Nevezetesen Göring hangoztatta, hogy Németország igényt tart harci repülőgépekre, beleértve a bombázókat is. Német számítás szerint az általuk követeltek értelmében kialakítandó német haderő a francia, belga, lengyel és csehszlovák egyesült erők 30%-ának felelt volna meg. A november 6 — 7-i tárgyalás során Göringnek sikerült ш olasz kormányfőt megnyugtatnia. Mussolini kijelentette, hogy a német lépés meglepte, de Hitler levele és Göring felvilágosításai után egyetért a német politikával és kész azt a jövőben is támogatni. Megegyeztek abban, hogy a kezdeményezést Angliára bízzák, hogy a további teendők megvitatása végett Suvich olasz külügyi vezértitkár Berlinbe látogat, s hogy a két ország nagykövete a jövőben a rendes diplomáciai munka mellett a két vezér, illetve a két rendszer közötti bizalmas viszony biztosításáról is gondoskodik.88 Németország tehát az ismertetett módon két fegyverkezési javaslatot proponált, a kettő közül érdekeinek a Mussolini elé terjesztett változat felelt meg inkább. A németek arra számítottak, hogy az angolok és az olaszok majd előállnak az általuk sugallt javaslatokkal, vitatkoznak fölötte, s a dologból a német hadsereg ügye kerül ki győztesen.89 Ugyanakkor tessék-lássék módon folytatták a megbeszéléseket a franciákkal is, ezzel azonban messzebbmenő céljaik nem voltak. Ami Franciországot illeti, amint láttuk, döntő lépésre, a nácikkal való szakításra nem merte elszánni magát, hanem továbbfolytatta egy olyan modus vivendi keresését, ami Anglia tetszését is biztosíthatja, kizárja Franciaország elszigetelődését, de ugyanakkor mégis a fennállónál valamivel nagyobb biztonságot nyújt a most már visszavonhatatlanul fegyverkező Németország tőszomszédságában. Paul-Boncour úgy látta, hogy a játszma még nincs elveszve. A Mac-Donald-terv ugyan félig-meddig legalizálta a német fegyverkezést, mivel azt jelentette, hogy az angol tervbe foglalt kereteken belül Anglia természetesen nem lép fel a német fegyverkezés ellen, de mindenesetre csak 200 000 főnyi kereten belül legalizálta. A francia külügyminiszter úgy gondolta, hogy a további német követelésekhez való francia hozzájárulás fejében módja lesz bizonyos garanciakövetelésekkel előállni. Az októberi leszerelési ülésszak végeztével Párizsba visszatérve kölcsönös segítségnyújtási paktumtervezetet dolgoztatott ki, s ennek lehetőségéről Litvinovval is tárgyalt. A tervezet lényege a Szovjetunió bevonása volt a francia biztonsági szisztémába. Úgy vélte, hogy a hazai helyzet mind a parlamentben, mind pedig ami a francia vezérkar felfogását illeti, lehetővé teszi e terv megvalósítását. Nehezebb problémát jelentett számára a francia szövetségesek egy részének (Lengyelország, Románia, Jugoszlávia) merev szovjetellenessége és Anglia viszolygása miatt a terv nemzetközi elfogadtatása. A várható ellenkezés leszerelése érdekében olyan elgondolást vett alapul, melynek keretében 88 Uo. 40. sz. 63 — 67. 1.; 45. sz. 78 — 79. 1.; 50. sz. 88—91. 1. és 78. sz. 142—143. 1. 89 Küm. pol. 1933—11/25 — 5893 Masirevich berlini magyar követ jelentése 1933. nov. 16-án a leszerelésre vonatkozó német álláspontról és tevékenységről.
