Századok – 1966
Tanulmányok - Sz. Ormos Mária: A fegyverkezés kérdése az európai diplomáciában Hitler uralomrajutása után (1933–34) 400
426 SZ. ORMOS MÁRIA lenne, sőt a növekvő háborús veszéllyel szemben éppen ezt tekintené igazán hathatós biztosítéknak. A francia légügyi miniszter hazafelé menet Prágában megállva egy interjúban joggal jósolhatott nagy jövőt a francia—szovjet kapcsolatoknak ,7 2 A szovjet—francia viszony alakulására vázlatosan azért volt szükséges kitérnünk, hogy láthassuk: Franciaország számára fennállt annak a lehetősége, hogy helyzetét a szovjet Szövetséggel, s mindenekelőtt a francia—szovjet katonai szövetséggel megszilárdítsa. Amikor Németország 1933. október 14-én becsapta maga mögött a Népszövetség és a Leszerelési Konferencia kapuját, minden tekintetben a legkedvezőbb alkalom jött el arra, hogy Franciaország, háta mögött a szovjet támogatással, beszüntesse a németekkel folytatott alkudozásokat, körülbástyázza a sokat emlegetett sécuritét, s nyomást fejtsen ki Angliára. Miután Németország cáfolhatatlan jelét adta intranzigenciájának, Anglia, ha garancia-nyújtásra nem is volt hajlandó, a tárgyalások megszüntetése ellen nehezen léphetett volna fel. A francia kormány azonban a kedvező pillanatot ezúttal elmulasztotta, úgyszólván az utolsó pillanatot, amikor még a lényegében fegyvertelen Németországgal állt szemben. Továbbra is ingadozott, pontosabban szólva minden vonalat tovább akart folytatni, s így az egyikkel a másikat gyengítette. * Németország kilépését a Népszövetségből a legbeavatottabbak kivételével diplomáciai körökben általában ballépésnek tekintették. Úgy gondolták, hogy Németország teljesen izolálta magát. Ami a francia baloldalt s ezen belül a radikálisokat illette, a német lépés jelentősen hozzájárult egységük meglazulásához, s ahhoz, hogy a párt vezetőinek egy része a korábbi megegyezési politikát a német veszedelemmel szemben való fokozott védekezés politikájára cserélje fel. Erre vallott P. Cot francia légügyi miniszter nyilatkozata, amelyben kijelentette, hogy „Franciaországban vele együtt igen sokan voltak, akik messzemenő engedmények árán is iparkodtak volna Németországgal megegyezést keresni, Hitler azonban elidegenítette magától ezeket a baloldali politikusokat, a nacionalistákra pedig sohasem számíthatott". A légügyi miniszter úgy, vélte, hogy Németország e legutóbbi lépése után teljesen magára maradt a nemzetközi porondon.73 A radikális tábor egységének megbomlásával kapcsolatban idézhetjük Herriot megnyilatkozását is. Ő a Párizsban akkreditált Bischoff osztrák követ előtt ezidőtájt bevallotta, hogy „...csalódott Németországban és hogy egész eddigi politikája, mely a birodalommal való kiegyezésre irányult, a legutóbbi események folytán tévesnek bizonyult". Nézete szerint minden további, a francia—német viszony rendezésére irányuló lépés eleve reménytelen.7 4 Mint látni fogjuk, a Cot—Herriot-féle felfogás nem 72 P. Cot útjáról: Küm. pol. 1933 — 11/28 — 2218/5746) Villani párizsi magyar követ jelentése 1933. nov. 2.; 11/28—2795, 2795(2901). Cindrie helsinkii id. magyar ügyvivő jelentései 1933. szept. 19-én és 27-én; 11/28 — 5953 Wettstein prágai magyar követ jelentése 1933. nov. 21-én; O. Tabouis : i. m. 168— 171. l.Les événements survenus en France . . . I. köt. 271 — 272. 1. 73 Küm. pol. 1933 — 21/40 — 5551 és 1933 11/7 — 5551 Villani párizsi magyar követ jelentése 1933. okt. 17. 74 Küm. pol. 1933 — 11/11 — 6230. Nelky bécsi magyar id. ügyvivő jelentése 1933. dec. 21.
