Századok – 1966
Tanulmányok - Sz. Ormos Mária: A fegyverkezés kérdése az európai diplomáciában Hitler uralomrajutása után (1933–34) 400
412 SZ. ORMOS MÁRIA 1932 decemberétől a radikálisok megbékélő csoportja állt az államügyek élén. Ennek platformjával összeegyeztethetetlen volt mind a szembeszegülés Angliával, mind a leszerelés merev elutasítása. Ugyanakkor a kormányok parlamenti többségét a szocialista párt szavazatai biztosították. Az egyre súlyosodé gazdasági válság körülményei között, amikor az állami deficit csillagászati számok felé haladt, a kormány a tervbevett bér- és nyugdíjcsökkentések, valamint adóemelések megszavazása fejében a szocialistáknak bizonyosfokú leszerelést, tehát a katonai költségek apasztását Ígérgette, sőt e területen tett is néhány lépést, ami átmenetileg ellentéteket okozott a katonai és a politikai vezetés között. Bár a kívánt parlamenti eredményt ez sem hozta meg,2 2 a leszerelés hangoztatása ekkor még megfelelt a szocialista párt hivatalos programjának. A francia radikális kormányok2 3 1933-ban végeredményben olyan politikát igyekeztek kialakítani, mely megfelelt saját szavazótáboruk háborúellenességének (alig-alig kísérelve meg felvilágosítását a való helyzetről), szocialista támogatóik leszerelési törekvéseinek, de egyidejűen megnyugtathatta a vezérkart és a fokozott nemzeti védelmet követelő különféle elemeket a biztonság megteremtésének hangoztatásával. Röviden: a francia kormány a leszerelés kérdésében bizonyos remélt koncessziók fejében a Németországgal való egyezkedés politikáját folytatta. Á Németországgal folytatott alkudozások mellett azonban lépéseket tett Franciaország szövetségi rendszerének megszilárdítása, ill. kiszélesítése érdekében is. Paul-Boncour külügyminiszter tervbe vette a kisantant és Len-Németország nemzeti felébredése részben Franciaország kíméletlen és imperialista magatartására is visszavezethető, itt a szélső baloldali pártok némelyike kivételével senki sem gondol." Küm. pol. 1933 — 11/25 — 793. Jelentés 1933. márc. 13-án. 22 Az 1929-ig aktív francia költségvetés a következő években növekvő deficittel zárult (1930 — 31: 4 917 643 761, 1931 — 32: 5 484 020 307, 1932: 4 628 425 803, 1933: 11 508 547 192 frank), ami szoros kapcsolatban állt az 1931-től kibontakozó termelési válsággal. Különböző gazdaságtörténészek eredményei alapján megállapítható, hogy a francia gazdaság, mely kb. 1923-ban érte el a háború előtti szintet és azt 1929-ben mintegy 25%kal haladta túl (a fejenkénti növekedés 20% volt, miközben az USA-ban 55%), 1932-ben visszaesett a háborút megelőző nivóra. Ebből az állapotból a háború kitöréséig már nem is tudott kitörni, 1939-ben a termelési érték kb. akkora volt, mint 1912-ben. A nemzeti jövedelem 1929 — 33 között mintegy 30%-kal csökkent. A válság pénzügyi oldalát erősítette a német jóvátétel megszűnése, amit a francia kormány az USA-val szemben fennálló háborús tartozásainak likvidálásával eredmény nélkül próbált ellensúlyozni. Ezután három egymást követő kormány a deficit megszüntetésére irányuló, az állami alkalmazottak béreinek és nyugdíjának csökkentésére, valamint egyes adónemek növelésére vonatkozó javaslatai kapcsán, a szocialisták többségének ellenszavazatai következtében bukott meg. A szocialista párt az erősödő társadalmi polarizálódás, a tömegek növekvő aktivizálódásának körülményei között nem kockáztathatta meg olyan törvényjavaslatok megszavazását, melyek választóinak széles rétegeit közvetlenül érintették. Ugyanakkor ellentétek keletkeztek a kormány és a katonai vezetés között a hadi költségvetés kisebbmórvü csökkentésével kapcsolatban. Weygand tábornok 1947-ben azt vallotta, hogy tevékenységének lényege ezidőben a leszerelés elleni harc volt. (Les événements survenus en France ... I. köt. 237—239. 1.) Az 1933-i francia belpolitikai helyzetre vonatkozó jelentések Küm. pol. 1933. évi 11. tétel 1. altételében vannak összegyűjtve, összefoglalót nyújt 1934—11 —123/246 sz. alatt Villani párizsi m. követ évi jelentése. — Újabb általános természetű feldolgozás: J. Chastenet: i. m. 9 — 70. 1. 23 A tárgyalt korszakban egymást váltó francia kormányok: E. Herriot (1932. jún. 3. —dee. 14.), J. Paul-Boncour (1932. dec. 18. —1933. jan. 28.), E. Daladier (1933. jan. 31.—okt. 23.), A. Sarraut (1933. okt. 27,—nov. 23.), C. Chautemps (1933. nov. 27,— 1934. jan. 27.), E. Daladier (1924. jan. 27.-febr. 7.), G. Doumergue (1934. febr. 10,— nov. 8.). — A külügyminiszterek: Herriot (1932. dec. 14-ig), Paul-Boncour (1934. jan. 27-ig), Daladier (febr. 7-ig) és L. Barthou (okt. 9-ig).
