Századok – 1966
Tanulmányok - Sz. Ormos Mária: A fegyverkezés kérdése az európai diplomáciában Hitler uralomrajutása után (1933–34) 400
A FEGYVERKEZÉS KÉRDÉSE HITLER H AT ALOM RA JUTÁS A UTÁN 407 gal nem képesek felvenni a versenyt. Ezért, miközben a német érdekek pártfogóiként léptek fel, valójában nem kívánták a német fegyverkezés szabadjára engedését, hanem azon munkálkodtak, hogy a fegyverzetek kiegyensúlyozottabb arányát teremtsék meg, lehetőleg olyan színvonalon, mely általuk is tarthatónak látszott. A fentiek következtében az olasz álláspont, ha egyes részleteket tekintve általában kedvezőbb is volt Németország számára, mint az angol, a fő kérdésekben igen közel állt hozzá. Olaszország egyidejűen igyekezett a német—angol és a német—francia vitában közvetítő szerepet biztosítani magának. Franciaország a leszerelés feltételeként hosszú ideje a biztonság megteremtését jelölte meg. A háború befejezése óta őrizte, egyszersmind modernizálta hadigépezetét. Ha az 1918 —19-i létszámhoz képest végre is hajtott bizonyos korlátozást, ez nem jelentette haderejének csökkentését, mert egyidejűen leszállította a szolgálati idő tartamát is, tehát növelte a kiképzett tartalék mennyiségét. A francia vezérkar nem gondolt egyetlen géppuska megsemmisítésére sem. Ugyanakkor a politikai tényezők, 1932 májusától konkrété a radikális kormányok a kiegyenlítés útját járva modus vivendit kerestek oly módon, hogy a leszerelésre irányuló készségükről is tanúságot tegyenek, s így megtartsák az USA és Anglia jóindulatát, de egyúttal lehetőleg megakadályozzák Németország nagymérvű felfegyverkezését és Franciaország nemzetközi helyzetét is megszilárdítsák. Ez a törekvés tükröződött a Paul-Boncour külügyminiszter által 1932. november 14-én benyújtott ún. „konstruktív terv"-ben. A terv kölcsönös segítségnyújtási paktum megkötése után egységes rendszerű, rövid kiképzési időn alapuló katonai szolgálat megszervezését javasolta, összekötve különleges, nehézfegyverzettel is ellátott, a Népszövetség felügyelete alatt álló speciális nemzetközi osztagok létesítésével.13 Minthogy a terv erősen a Népszövetségben hangadó Franciaország érdekeit látszott szolgálni, a többi államok egyikének sem felelt meg, s ezért valamivel kevesebb udvariassági gesztus kíséretében ugyanarra a sorsra jutott, mint Hoover javaslata. Németország a genfi leszerelési konferencia asztalánál mint az ígéretek végrehajtója jelent meg. Képviselője makacsul hajtogatta a nemzetét ért gyalázat, a vele szemben fennálló igazságtalanság, a jogtiprás elméletét, követelte a többiek leszerelését vagy Németország fegyverkezésének engedélyezését, követelte a „jogok egyenlőségét". Miután a jogegyenlőség elismerését Franciaország elutasította, Németország bejelentette, hogy jogainak elismeréséig nem vesz részt a konferencia munkájában.1 4 Ez csőddel fenyegette a leszerelés ügyét még mielőtt a delegátusok bármilyen érdemi munkához hozzákezdhettek volna. A zsarolás hatása és az erős angol presszió alatt á francia kormány végül megadta magát. A sok konstruktív tervezet helyett az egyetlen határozat, amit egy év munkája után a nagyhatalmak elfogadtak, Németország egyenjogúságának elismeréséről szólt. Az engedményt a Papén—Schleicher-13 J. Paul-Boncour : i. m. 222 — 232. 1.; V. M. Hajcman: i. ra. 325 — 334. 1.; J. Ghastenet: Histoire de la Troisième République. V. köt. 1931 — 1938. Hachette (Paris). 1962. 40—43. 1. 14 Aug. 21-én Papén Ígéretet tett a jogegyenlőség „korlátozott" alkalmazására, az aug. 29-i német jegyzékre azonban, melyben a jogegyenlőséget reklamálták, a francia kormány szept. 11-én elutasító választ adott. — A. François-Poncet: Souvenirs d'une ambassade à Berlin. Septembre 1931—octobre 1938. Paris. 1946. 51—53. 1.; Ursachen und Folgen ... VI. köt. 287 — 291. 1.
