Századok – 1966
Tanulmányok - Sz. Ormos Mária: A fegyverkezés kérdése az európai diplomáciában Hitler uralomrajutása után (1933–34) 400
A FEGYVERKEZÉS KÉRDÉSE HITLER H AT ALOM RA JUTÁS A UTÁN 403 vezett fasiszta csoportokat, mindenekelőtt az SA szervezetét is, — modern fegyverzet híján még nem jelentett komoly, vagy pláne veszélyes tényezőt. Bár 1932. december 11-én egy öthatalmi megállapodás kimondotta Németország fegyverkezési egyenjogúságát és ez kétségtelenül gyengítette a versailles-i hatalmak további érvelési lehetőségét, ez a németek által annyit hivatkozott formula aláírása pillanatában csupán elvi jelentőséggel bírt. A deklaráció egyetlen német katona bevonul tatását sem tette lehetővé az előírt 100 000 fő felett, mivel az elvileg elismert jogegyenlőséget gyakorlatilag arra az időre helyezte kilátásba, amikor a konferencia a leszerelési egyezmény keretében már valamennyi részvevője számára megállapította a fenntartható fegyverzet mértékét.4 Versailles katonai előírásai változatlanok maradtak s érvényben maradt a 213. cikkely rendelkezése is, amely a feltételek megsértésének gyanúja esetén a Népszövetség Tanácsának többségi határozata alapján ellenőrző bizottság kiküldését, azok igazolódása esetén pedig katonai szankciók alkalmazását tette lehetővé. A III. Internacionálé hetilapja, a Baselben megjelent Rundschau a nyilatkozatot értékelve rámutatott a legfontosabb nyitvahagyott kérdésre: „Az ,egyenjogúság alaptételének' felállításával semmit sem mondtak arról, hogyan fest majd ez az ,egyenjogúság' a gyakorlatban. Igv azonnal újból felmerül a régi probléma: azáltal kell-e az .egyenjogúságra' törekedni, hogy a többi államok szállnak le (szakaszokban) Németország jelenlegi fegyverkezési szintjére, vagy Németországnak és a három másik .leszerelt' államnak kell-e megengedni (s ha igen, milyen szakaszokban), hogy magukat felfegyverezzék. ' '5 Németországot illetően két tényező állt egymással szemben: Hitler azonnali és határozott fegyverkezési szándéka, amit a német minisztertanács 1933. február 8-i ülésén be is jelentett,8 és a német haderő képtelensége a sikeres ellenállásra abban az esetben, ha a hatalmak erélyesen fellépnek és szankciókhoz nyúlnak. Ez utóbbi ténnyel Blomberg tábornok birodalmi hadügyminiszter és Adam tábornok 1933 márciusi közös memorandumának tanúsága szerint a német katonai szervek tökéletesen tisztában voltak .„Jelenleg nem vagyunk képesek háborút viselni. Mindent el kell követni, hogy elkerüljük, akár diplomáciai vereség árán is" — olvasható a szövegben.7 Az ellentét csak abban az esetben volt feloldható, ha Németország biztosítva látja, hogy a versailles-i hatalmak képtelenek egységesen és erélyesen fellépni ellene. Ezt a biztosítékot 1933 március közepén az angol kormány ún. leszerelési tervezete szállította számára első ízben és első megfogalmazásban. Mivel az ún. MacDonald-terv a „leszereléssel" állt kapcsolatban, röviden foglalkoznunk kell e kérdés lényegével és történetével. Németország saját fegyverkezéséhez az érveket a versailles-i szerződésből merítette. Ez ugyanis kilátásba helyezte, hogy a háborúban legyőzött államok leszerelése után a győztes országok is megegyeznek egymás között 4 Documents on International Affairs. 1933 (kiadta J. W. Wheeler-Bennet). London. 1934, 296—297. 1. (a továbbiakban: DIA). 5 Der Friedensvertrag. Berlin. 1919. A katonai rendelkezésekről az V. rész intézkedik (80 — 99. 1.); a 213. cikkely (99. 1.) értelmében hatályba lehetett léptetni a 430. cikkelyt (220. 1.), mely a megszállás visszaállításáról intézkedik. — Rundschau, II. évf. 1. sz. 1933. jan. 1. 2 — 3. 1. 6 Documents on German Foreign Policy 1918—1945. Series С (továbbiakban DGFP [С]). I. köt. London. 1959. 35 — 37. 1. 'в. Meinck: i. m. 19. 1.
