Századok – 1966
Tanulmányok - Kosáry Domokos: 1815 történetirodalmának kritikájához 371
390 KOSÁR Y DOMOKOS mégsem a keletközép-európai, Duna vidéki, kisebb népek nemzeti mozgalmai veszélyeztették elsősorban. Ez érthető Európa e részének sajátos feltételeiből, így abból, hogy e népek, egyenként, potenciálisan mind jóval kevesebb súlyt képviseltek, hogy gazdasági-társadalmi fejlődésük általában még lassabban, illetve még egyenlőtlenebbül haladt előre, és hogy nemzeti mozgalmaik (főleg olyan területeken, ahol egymással szembenálló társadalmi osztályok más etnikumot is képviseltek) egymással is dialektikus ellentétbe jutva bontakoztak ki. A restauráció nemzetközi államrendszerének leggyengébb pontjait, fő válságzónáját Németország és Itália képezte. A továbbiak során éppen ezen, viszonylag jobban fejlődő és (főleg a német esetben) nagy potenciális erőket magukban hordozó nemzeti mozgalmak váltak az európai politika legtöbb átalakítást követelő, fő problémáivá. 1815 nemzetközi egyensúlyi rendszere részben az olasz, de főként a német egység létrejöttével borult fel teljesen. A Habsburg-monarchia politikája elsősorban Németország és Itália felé irányult: előbb a hegemónia, vagy legalább valaminő vezető szerep megszerzésére, majd pedig annak fenntartására. Metternich tudta, hogy a német és az olasz kérdés a legnehezebb: lehetőleg ezekre koncentrálta a rendelkezésére álló politikai erőket. Magyarország, amely 1815 szemszögéből, mint a monarchia belső elemeinek egyike, nemzetközi problémát még nem képviselt, ehhez képest csak alárendelt jelentőséggel birt számára, ha a Duna vidékén elsőnek kibontakozó magyar mozgalom, a reformellenzék gyors erősödése egyre növelte is aggodalmait. Az ő politikája és a Habsburg-monarchia 1815 rendszerébe illeszkedő egész politikai struktúrája viszont, mint közös ellenfél, mint a polgári-nemzeti mozgalmak közös akadálya, bizonyos politikai összefüggést teremtett a német, olasz és magyar nemzeti mozgalmak között, amely, objektíve, attól függetlenül is érvényesült, hogy az érdekeltek ennek mikor, minő mértékben voltak tudatában, de persze szubjektív tényezőkkel is kiegészült, midőn egyik a másikra (rendszerint, lia nem is mindig, inkább a magyar a németre vagy az olaszra) alapította reményeit. Az 1817 utáni német válságjelek után Magyarországon is erősödött a rendőruralom. A magyar reformellenzék kibontakozását nemzetközileg az tette könnyebbé, hogy a bécsi kormányzat erejét átmenetileg lekötötték az 1830-i francia forradalom nyomán kibontakozó német és olasz mozgalmak. A magyar politikát 1848 tavaszán és nyarán nem kis mértékben befolyásolták azon várakozások is, amelyek a német nemzeti egység rövidesen várható létrejöttéhez fűződtek. S midőn Bismarck 1866-ban legyőzte, Németországból kiszorította, de egyebekben megkímélte, sőt szükségesnek ítélte a Habsburg-monarchiát: sok vonatkozásban ez a tény szabta meg az 1867-i osztrák — magyar kiegyezés számára is a nemzetközi feltételeket. Hátra van azonban még egy mozzanat, amelyről (kevés kivétellel) nem csak múlt századi, hanem mai történetírásunk is elég pontatlanul szokott szót ejteni. 1815 irodalmának bírálata során ehhez kell még röviden visszatérnünk. A Szent Szövetség létrejöttéről van szó. Az „általános reactio politikája emeltetett főszabállyá a népek kormányzatában", — írja e korszak magyar történetének legelső összefoglalásában Horváth Mihály. S hozzáteszi: e politika biztosítása céljából a három keleti nagyhatalom: Oroszország, Ausztria és Poroszország ,,szerződést is kötött, mely az új politikai rendszernek mintegy alapjául szolgálna".58 Legújabban az egye-58 Horváth Mihály: Huszonöt év. . . I. köt. Bpest. 18863 . 20. 1.
