Századok – 1966
Tanulmányok - Kosáry Domokos: 1815 történetirodalmának kritikájához 371
1815 TÖRTÉNETÍRÓD ALMÁN AK KRITIKÁJÁHOZ 383 volt szemére, hogy elkendőzi Metternich reakciós vonásait és, egy egész historiográfiai irányzatra jellemzően, a restauráció felfogásához hajlik át. Srbik késői válasza szerint Veit Valentin adatokban gazdag munkát írt ugyan a német forradalomról, de Wentzcke már 1938-ban joggal megírta róla, hogy a német nemzeti mozgalom politikai megítélésében a weimari Németország helytelen nézeteit ve'szi alapul, mert világpolgári és marxista hatásra a demokratikus eszme fejlődésének kérdését állítja az előtérbe.3 9 Majd, érezve, hogy 1950-ben mégsem egészen helyeselhető az, amit valaki 1938-ban, Münchenben mondott a polgári demokratikus vagy éppen marxista nézetek elJen, Srbik magyarázatul hozzáteszi: „Egyáltalán nem vitatom a Valentin-féle világ- és államfelfogás jogosultságát a jelenben, fenntartás nélküli átvitelét azonban egy egészen más beállítottságú múltba, bűnnek tekintem a történelem szelleme ellen."4 0 Meyer újabb (1948) munkájának41 is azt veti szemére, hogy anakronisztikus felfogást visz bele a múltba: a haladás harcát vizsgálja a reakció ellen. Bizonyára helytelen haladó törekvéseket keresni ott, ahol nincsenek, vagy ha vannak, helytelenül, leegyszerűsítve, a valóságtól eltérően ábrázolni őket. Azt azonban, hogy a XIX. század első felében éles, tudatos és sokágú harc folyt a haladás zászlója alatt felsorakozó különböző erők és a status quo retrográd védelmezői között: ezt az alapvető tényt az tagadhatná a legkevésbé, aki akkora forrásanyag birtokában, annyi száz oldalon át, oly részletesen kísérte végig Metternich négy évtizedes, szüntelen, szívós részvételét éppen ebben a küzdelemben. Ez a régi típusú, konzervatív felfogás, ha vannak is még irodalmi folytatói, ma már többé-kevésbé divatjamúltnak tekinthető. Végső fokon mégsem lehet megállni egy olyan mintaképnél, aki, bármily szívósan, mégis csak a siker minden reménye nélkül védelmezte az egyre tarthatatlanabb feudalizmust a történelmi ténnyé váló polgári fejlődéssel és nemzeti mozgalmakkal szemben. Ezért e Metternich-eszményítéstől már sok vonatkozásban elhatárolja magát az az újabb, nyugati irányzat is, amely a Habsburg-monarchiát ugyan szintén nagy történelmi pozitívumnak tekinti, de nem mint feudális-dinasztikus nagyhatalmat, hanem mint nagyszabású kísérletet soknemzetiségű állam (multinational state) megteremtésére Európának egy olyan területén, ahol valami ilyen soknemzetiségű államra van szükség. Ezen irányzat fő képviselője, R. A. Kann osztrák származású amerikai történész, nemrég bírálta meg, bár igen tapintatos formában, a Metternich-irodalom elavult mozzanatait.42 A Habsburgmonarchia felbomlása szerinte is „nagyobbfajta tragédia" volt nemzetközi vonatkozásban. „Lélektanilag teljesen érthető" szerinte az is, ha a világháborúk és „korunk sötét erőinek" hatása alatt egyesek a valóságnál kedvezőbb színekkel próbálják festeni Metternichet és időszakának viszonylag békés évtizedeit. Kann hangsúlyozza, hogy társadalmi vonatkozásaiban Mfetternich politikája tarthatatlan volt, s hogy ezt ő maga is érezte, bár persze képtelen volt arra, hogy valaminő „népszuverenitással" (popular sovereignty) támassza alá rend-39 P. Wentzcke: 1848. Die unvollendete Deutsehe Revolution. München. 1938. IX. 40 „Ich bestritte keinenswegs das Gegenwartsrecht der Valentinischen Welt- und Staatsanschauung, aber ich sehe in ihrer vorbehaltlosen Übertragung in eine ganz anders gerichtete Vergangenheit eine Sünde gegen den Geist der Geschichte." Srbik : i. m. III. köt. 4. 1. 41 Werner Meyer: Die Ära Metternich, 1815 bis 1848. Potsdam. 1948. 42 Robert A. Kann: Metternich : A Reappraisal of His Impact on International Relations. The Journal of Modern History, 1960. 4. sz. 333 — 339. 1. 7*
