Századok – 1966
Tanulmányok - Kosáry Domokos: 1815 történetirodalmának kritikájához 371
384 KOSÁR Y DOMOKOS szerét. S hozzáteszi: tévesen képzelik egyesek, hogy Metternichnek Oroszországgal szemben alkalmazott fékező politikája ma ( !) is mintául szolgálhatna, vagy hogy Metternich rendszere meghosszabbította a Habsburg-monarchia életét. Lehet, hogy ellenkezőleg: megrövidítette. Metternichnek azonban szerinte is volt rendkívüli érdeme, de nem valami politikai elmélet kialakításában, mint Srbik hitte, hanem egy „nemzetfölötti és pártfölötti elveken épülő, nemzetközi politikai rendszer megalkotásában". Persze nem hisszük, hogy Metternich politikája és rendszere csakugyan „pártfölötti" lett volna, vagy hogy sem ilyen, sem olyan irányban nem vívott (mint Kann mondja) „keresztes hadjáratot", — mert ugyan mi egyebet tett az ellen, amit „felforgatásnak" tekintett, és mi mindent tekintett „felforgatásnak" ! Itt azonban csak azt az egy fő kérdést szeretnénk még pár szóval megtekinteni, amelyet illetően a Kannféle felfogás a Srbik-féléhez viszonylag még a legközelebb áll: Metternich, vagyis helyesebben 1815 nemzetközi politikai rendszerét. Ennek is „nemzetfölötti" vagy, más szerzők szerint, „európai" jellegét szeretnénk megvizsgálni, és egyúttal azt, hogy ez a nemzetközi rendszer miben és miért volt új, más, mint a korábbiak. A nyugati diplomáciatörténeti irodalom az első világháború után mind nagyobb hangsúllyal kezdte emlegetni, hogy az európai politika problémáit soha azelőtt nem vetették fel ily széles körben, együtt és rendszeresen/hogy a legyőzött ellenfelet sem próbálták végleg tönkretenni (Franciaország nagyhatalom maradt), és nem robbant ki soviniszta gyűlölködés; s hogy végül az egyes államok hatalmi igényeit egy összefüggő európai rendszer és közös béke magasabb érdekei alapján igyekeztek összhangolni. Ez magyarázná, hogy (mint egy angol szerző írja) 1815 több-kevesebb változás (így Belgium különválása, 1831) ellenére „Európának majdnem fél évszázad viszonylagos nyugalmat adott".43 Egy másik angol szerző szerint: „bármiként is vélekedjünk róla ma, ez valódi európai rendszer volt, amely lényegében véve az adott időpont realitásain nyugodott".4 4 Utóbb, más diplomácia-történészek, a részletekbe bocsátkozva, a nemzetközi ügyek intézésének 1815 utáni szervezeti, technikai „újításait", a nemzetközi kongresszusok rendszeresítését stb. emelték ki fontos, új mozzanatként, nem egyszer mondhatni szűkebb, „szakmai" szempontból. H. W. Schmalz szerint 1815 —1820 között történt az első pozitív kísérlet összeurópai szervezeti formák kialakítására, „nemzetfölötti nagyhatalmi politika" (übernationale Grossmachtpolitik) alkalmazására.45 H. Rieben azt hangsúlyozta, hogy Metternich politikája egyszerre, együtt próbált osztrák és európai érdekeket képviselni.46 S a második világháború utáni irodalomban is folytatódott az 1815-ben kialakult rendszer európai jellegének elemzése.47 Mindez nincs teljesen alap nélkül. Valami általános európai érdekű, új elem kétségkívül jelentkezett 1815 rendszerében. 1815 persze lényegében véve az ancien régime restaurációs kísérlete volt. A régi, „klasszikus" diplomácia emberei hozták tető alá, olyanok, akik külön-43 R. B. Mowat: History of European Diplomacy, 1815 — 1914. London. 1922. 5. 1. 44 R. W. Seton-Watson : Britain in Europe, 1789 — 1914. Cambridge. 1938, 45. 1. 45 H. W. Schmalz: Versuche einer gesamteuropäischen Organisation, 1815 —1820. Aarau. 1940. 4G H. Rieben : Prinzipiengrundlage und Diplomatie in Metternichs Europapolitik, 1815-1848. Aarau. 1942. 47 H. G. Schenk: The Aftermath of the Napoleonic War. The Concept of Europe: an Experiment. London. 1948.
