Századok – 1966
Tanulmányok - Kosáry Domokos: 1815 történetirodalmának kritikájához 371
1815 TÖRTÉ OT5TIR0DALMÁNAK KRITIKÁJÁHOZ 381 a Bund létrehozásával, amely a német nemzeti fejlődés szempontjából valóban igen előnytelennek, tehertételnek bizonyult. Az is igaz, hogy utóbb még a Bund felépítéséből adódó szűk lehetőségeket (pl. a XIX. cikkely alapján az egyes német államok közti vámok részleges kiküszöbölését) is igyekezett megakadályozni.31 De ha 1815 németországi valóságát úgy próbálnánk azzal szembesíteni, amit Treitschke róla mond és benne keres, mint fent, a magyar példa elemzésénél, akkor az eltérés, úgy gondoljuk, még nagyobbnak, Treitschke értékmérője pedig mindenesetre kevésbé haladónak fog bizonyulni. Metternich politikája ugyanis, az adott erőviszonyok kihasználásával, éppen azért sikerülhetett, mert a német polgári-nemzeti fejlődés erői, s velük az egység feltételei, még nem alakultak ki kellő mértékben. A nemzeti egységmozgalom már kibontakozóban volt, de a feudális partikularizmus ekkor még erősebb. A polgári fejlődés kezdetei már megjelentek, de még gyengének bizonyultak. Vom Stein elképzelései az egységről, német vámunióról, a nemzeti önállóság különböző megoldásairól előre mutattak a jövő felé, de még nála sem voitak azonosak mindazzal, amit a XIX. század második felének német nacionalizmusa természetes követelménynek vett: így ő is, Humboldt is, másokkal együtt, külső hatalmaktól, kívülről várt még támogatást, sőt garancia formájában tartós védelmet.32 A német polgári-nemzeti egységnek magában Németországban roppant akadályai voltak. Metternich a bécsi kongresszuson és utána ismeretes cékitűzései érdekében a feudális-partikuláris erőket (azok bizonyos csoportjait) támogatta az akkor náluk még gyengébb nemzeti egységmozgalommal szemben. Mivel azonban a német (és az olasz) kérdés 1815-ben, a kialakulatlan, változó erőviszonyok között, mindenképpen nehezen volt tartós érvénnyel megoldható, utóbb az így létrehozott status quo fenntartása is egyre nehezebbé vált. A nemzeti-liberális történetírásnak lehettek és voltak hiányosságai, de lényegében véve helyes szempontból indult ki, midőn elmarasztalta azon kísérleteket, amelyek a történeti fejlődés útját próbálták eltorlaszolni. S midőn ehelyett arról kezdünk hallani, hogy 1815 és a Metternich-féle politika mily biztonságos védelmet nyújtott különböző, növekvő bajokkal szemben: nehéz meg nem érezni e változott szempont mögött képviselőinek aggodalmát saját koruk társadalmi fejlődésének új jelenségei miatt, és azon reményét, hogy a múltban talán mégis lehet biztonságot nyújtó receptet találni ellenük. Metternich „átértékelésének" első kísérletei a század végén, akkor bukkantak fel, midőn a Habsburg-monarchia belső válsága kiéleződött. Egyszerre kezdett szebbnek feltűnni a feudális abszolutizmus azon, 1848 előtti időszaka, midőn a különböző nemzeti mozgalmak még nem igen jutottak levegőhöz. Ottokár Lorenz, az osztrák származású jénai történész, már Metternichben fedezte fel azt az „igazi államférfit", aki a Habsburg-monarchiát vezetni képes volt.33 Igazában véve azonban az első világháború és a forradalmak után jelentkezètt, nem véletlenül, komolyabb mértékben az a tendencia, amely a „nyugalom", a béke, az egyensúly fenntartójaként kezdte ünnepelni 1815 és Metternich rendszerét. Az a német munka, amely a „politika mestereiről" ezidőben megjelent, szerkesztői előszavában félreérthetetlenül utalt arra, hogy a jelen 31 Henry Cord Meyer: Mitteleuropa in German Thought and Action. The Hague 1955. 10. 1. 32 F. v. Meinecke: Weltbürgertum und Nationalstaat. München. 1922°. 184. 1. 33 Ottokar Lorenz: Staatsmänner und Geschichtsschreiber des 19. Jahrhunderts. 1896. 7 Századok 1966/2—3.
