Századok – 1966

Tanulmányok - Kosáry Domokos: 1815 történetirodalmának kritikájához 371

1815 TÖRTÉ OT5TIR0DALMÁNAK KRITIKÁJÁHOZ 375 e két mozgalom: a régi és az új közé esett. A nemesség hamar meghátrált a forradalom újabb fejleményei elől. 1792-ben már Franciaország ellen fogott kezet az udvarral. S ettől kezdve, a magyar jakobinus-vezetők, demokratikus értelmiségiek kivégzésétől, bebörtönözésétől (1795) sem különösebben zavartatva, de a háborús konjunktúra előnyeit élvezve, hosszú évek során át, mindvégig adta a katonát, pénzt, terményt a Habsburg-udvar francia háborúihoz. Napóleon ellen is, aki 1809-ben hiába biztatta őt Magyarország függetlenségének kivívására. Még azután is, hogy a vesztett hadjáratokkal elhatalmasodó pénzügyi válság nyomán repedések (1807), majd nyílt törések (1812) mutatkoztak az udvar és nemesség közös frontján. Még országgyűlésen kívül is. I. Ferenc a lipcsei csata idején, 1813 őszén, újabb segítséget kórt a „hű magyar nemzettől" (vagyis a devalváció ellen tiltakozó és ezért meggyűlölt nemességtől) a monarchia épsége és a trón méltósága érdekében, hozzátéve: „a jelen körülmények nem engedik, hogy a segélyt országgyűlésen tárgyaljuk, hová azt egyébiránt tartozónak kegyelmesen elismerjük", de hiszen a rendek „különben is bőséges bizonyságait bírják, hogy alkotmányukat fenntartani őszintén akarjuk". S bár a jelek éppen az ellenkezőjét bizonyították (az udvar a legszívesebben a nyílt abszolutizmust vezette volna be Magyarországon), a megyék, mint a nemesség politikai szervezetei, szerencsekívánatokkal halmozták el az udvart katonai sikereiért, azon alkalomból, hogy (mint Pest megye írta) „a szilaj ellenség. . . saját határai közé szoríttatott s a független nemzetek megigázására célzó törekvései saját veszedelmére fordíttattak". S a különleges helyzetre hivatkozva országgyűlésen kívül, önkéntes megajánlás formájában adták össze, amit az uralkodó kívánt tőlük. Pest megye, buzgóságában, még a kívántnál többet is beszedett. A megyék az I. Ferenc által 1814 novemberében kért, újabb 60.000 újonc kiállítását is megkezdték, és csak azért nem fejezték be, mert közben a szövetségesek bevonultak Párizsba és a háború végetért. S midőn Napóleon visszatértekor, 1815. március 29-én I. Ferenc ismét segélynyújtásra hívta fel a magyar rendeket, azok újra eleget tettek e kívánságnak, halaszthatatlan szükségre hivatkozva újra országgyűlésen kívül. A magyar nemesség e politikai magatartása akkor is tény marad, ha számolunk azzal, hogy soraiban tovább élt, sőt növekedett az ellenérzés a bécsi udvar abszolutista törekvéseivel szemben. Akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy 1815 után, a háború befejeztével, a közös front felbomlott, és hogy főként a nemzetközi erőviszonyok alakulása miatt nem tudta a nemesség a frissen restaurált Habsburg-hatalommal szemben elégedetlenségét kifejezésre juttatni. Akkor is, lia tudjuk, hogy az egykorú alkalmi irodalom tollforgatói, akik beszédek, cikkek, röpiratok, versezetek egész sorában, kórusban ünnepelték a Habsburgok és szövetségeseik győzelmét, Franciaország és Napóleon bukását vagy I. Ferenc diadalmas hazatérését Bécsbe 1814 júniusában, a szívek mélyén élő tendenciák közül csak olyanoknak adtak kifejezést, amelyek az adott helyzetnek, az adott hazai és nemzetközi erőviszonyoknak és a „hivatalos" kívánalmaknak megfeleltek. Magyarország a Habsburg-hatalom egyik fontos anyagi és katonai bázisának meglehetősen passzív szerepét játszotta, és nem olyan önálló vagy legalább vitát ébresztő tényezőét, amely a monarchia egészének átalakítását igényelte volna vagy éppen nemzetközi fórum elé kerülhetett. Paraszt-katonái és nemes tisztjei a császári hadvezetés parancsai alatt harcoltak messzi Itália vagy Franciaország földjén. Aulikus mágnásai fényes öltözetben, de néma szerepben pompáztak a bécsi kongresszus' főrendű statisztái között. A polgári átalakulás időszakának eljövendő vezetői ifjú kezdők