Századok – 1966

Tanulmányok - Kosáry Domokos: 1815 történetirodalmának kritikájához 371

372 KOSÁR Y DOMOKOS kozott. Először is, mondja, ,,az újjászervezésnek csak is ez volt egyetlen helyes módja, mely erőszakos rázkódások nélkül kivihető lett volna". Azután „nem is hiányzának Bécsben státusférfiak, kik ennek világos belátásával jóakaratot párosítva, nem kételkedének határozottan állítani, hogy a monarchia érdeke múlhatatlanul követeli a kormány s udvar székének Bécsből Budára áttételét". Sőt maga Metternich is „hajolni látszék eleinte a monarchia ilyetén újjászervezésére". Ezt indokolták volna, morálisan, a magyarok „érdemei", hiszen ők segítették valaha győzelemhez Habsburg Rudolfot, ők mentették meg Mária Terézia trónját 1741-ben, ők nyújtottak a Habsburgoknak végső menedéket Napóleon elől. De mégjobban indokolták volna a politikai érdekek. A német-római császárság megszűnte után a Habsburg-hatalom súlypontjának keletre kellett áthelyeződnie, abban az irányban, amelyet számára a Duna vonala természetesként kijelölt. Az új monarchia elsősorban mint dunai birodalom számíthatott jövőre. Úgy, ha felszámolja németországi ambícióit és a Duna középső medencéjében találja meg természetes központját, Magyarországon, amint az már Savoyai Jenő és Kaunitz elképzeléseiben is felmerült. Horváth még egy német politikai röpiratot is idéz, egy orosz diplomata tollából, amely szerint itt nem a dinasztia német eredetét vagy német bürokráciáját kellett volna döntő érvnek tekinteni, hanem a birodalom földrajzi helyzetét, amely a különböző népeket összefűzte, és főleg a Dunát, amelynek Napóleon is felismerte fontosságát, és amely, „mint a monarchia élettere előre megszabta annak politikai irányát is".4 Horváth ezt a súlypont-áthelyezést, mint 1815 egyik elképzelhető megoldását, visszamenőleg is helyesli, csak a magyar országgyűlés hozzájárulását köti ki hozzá, utólag, feltételként. Mintha csakugyan idáig értek volna a dolgok. S mintha e megoldást, mint lehetséges alternatívát, 1815 körül valóban komolyan mérlegelték volna. Horváth Mihály kitűnő történész volt, aki jelentős, jól tájékozott és nagyhatású művekben úttörőként képviselte a polgári-nemzeti haladás eszméit a Habsburg-abszolutizmus és a magyar feudalizmus retrográd hagyományaival szemben. Arról, ami ] 815-ben tényleg végbement, lényegében véve, sőt: amennyire az adatok akkori ismerete lehetővé tette, sokhelyt részletekben is helyes képe volt. De midőn 1815 európai rendezésének mérlegelésekor a meg nem valósult, az elmulasztott lehetőségekről beszél: felismerhetően saját korának, és pontosabban: azon társadalmi osztálynak, a polgárosult, liberális magyar nemességnek utólagos törekvéseit, vágyait, reményeit vetíti vissza a múltba, amelynek ügyét ő maga is képviselte. Mert nem nehéz kimutatni, hogy érvei, közelebbről megnézve, nem bizonyulnak megalapozottnak, sőt több ponton saját, más, történeti megállapításaival is ellentétben állanak. Itt van mindjárt az az állítólagos 1806-i terv, amelyhez, szerinte, 1815-ben vissza kellett volna Bécsnek térnie. Gentz Frigyes egyik lehelében, az Ausztria 1805-i veresége, Tirol elvesztése utáni, kétségbeejtőnek tűnő helyzetben, valóban felbukkant az a gondolat, hogy a Monarchia katonai és politikai újjászervezéséhez, a francia fenyegetéssel szemben, új, védettebb központot lehetne Magyarországon találni.5

Csakhogy itt valaminő stratégiai visszavonulásról volt szó;

védhető bázis megteremtéséről Napóleonnal szemben, nem új, keleti 4 Uo. I. 15 —17. 1. (Az idézett röpirat: Europas Kabinete und Allianzen. Vom Verfasser der Pentarchie.) 5 Gustav Schlesier (hg.): Briefwechsel zwischen Gentz und Johannes Müller. Mannheim. 1840. 244 — 245. 1. ш