Századok – 1966

Krónika - Levéltári hírek - 271

KRÓNIKA 273 amely a XVILI. század végétől 1849-ig tárgyalja a horvát kérdés fő vonásait. A dolgozat kiemelkedő fejezeteit a horvát kérdés gazdasági-társadalmi alapjainak megrajzolása, a, nemzeti mozgalom bázisának bemutatása, a Határőrvidék gazdasági-társadalmi fejlődésének rajza alkotja. Nem kerüli el a szerző figyelmét, hogy a magyar uralkodó osztály miképpen akadályozta Horvátország gazdasági-társadalmi fejlődését. A szerző a horvát kérdést jól beállította a magyarországi fejlődésbe, a nemzetiségek történetének problematikájába. A szintézis a marxizmus platformjáról száll szembe a magyar és horvát nacionalizmussal. A gazdaságinál jóval rövidebb politikai fejezetekben a pártviszonyok bemutatása áll a tárgyalás középpontjában; jól figyelemmel kísérhetjük a bonyolult pártalakulásokat, valamint ezeknek a magyar—horvát ellentétekkel való összefüggését s a magyar uralkodó osztályon belül, a horvát probléma megítélésében kiütköző ellentéteket. Az--opponens megalapozottnak tartotta a szerző azon megállapítását, hogy a magyar kormány a horvát kérdésben nem látott mást, mint közjogi problémát. Helyesen emeli ki a szerző, hogy a kiegyezésben megállapított „közös" intézmények alapjában a magyar uralkodó osztályok érdekeit képviselték. A politikai fejezetek közül Arató Endre kiemelte a ,,-címerügy"-gyel, a magyar nyelv horvátországi problémáival és az 1883-as népmozgalmakkal foglalkozó alfejezeteket. Khuen-Héderváry két évtizedes kormányzását a szerző újszerűen és elgondolkoztató módon elemzi. Megfelelő helyet kap a horvátországi szerbek sajátos körülményeinek bemutatása, a magyar függetlenségi ellenzéknek a kormányokénál türelmetlenebb nacionalista politikája. Kritikai megjegyzései során kifogásolta, hogy a század első fele horvát mozgalmának két irányzata s ezek egymáshoz való viszonya nem kap megfelelő helyet a dolgozatban. Arról van szó ugyanis — mondotta —, hogy a 30-as években a közjogi autonómiáért harcoló nemesi irányzat egyesült a polgári csoporttal, amely mögött a kereskedő polgárság, értelmiség állt. Az 1848—49-es esztendők eseményeinél nem kapunk választ arra, hogy a balszárny egy ideig miért támogatta Jelaöicot. Több fontos, a bevezetőbe kívánkozó részlet hiányzik még, mint pl. a tavaszi közeledés a magyar és horvát mozgalom között, a paraszti és nemzeti mozgalom összefüggései, a horvát—szerb kapcsolatok, a magyar kormány engedményei stb. Hiányolható, hogy a szintézisből kimaradt a kulturális élet bemutatása, összefüggésben a nemzeti mozgalommal. Az opponens a felhasznált forrásanyagról szólva felhívta a szerző figyelmét a kézirattári hagyatékok tanulmányozásának jelentőségére. Szerkezeti problémák vizsgálata kapcsán rámutatott, hogy az alapos és értékes gazdasági fejezetek aránytalanul nagyobbak a politikai fejezeteknél, s önálló gazdaságtörténetet adnak. Az opponens vitába szállt a szerző „átmeneti strukturális válságról" alkotott felfogásával. Az opponens szerint a kapitalizmus vontatott kifejlődése az országot ért gazdasági elnyomás, a feudális maradványok továbbélése miatt következett be. A feudalizmus egy ilyen meghosszabított periódusáról beszélni azonban azért sem indokolt, mert Horvát-Szlavónia egyes területei lényeges különbséget mutatnak. Nem lehet elfogadni a. formációváltással járó problémák általánosabb felvetését sem, mert nyilvánvaló, hogy nyugaton a polgári forradalom, felszámolva a feudalizmust, azonnal megnyitotta a kapitalista fejlődés útját. Kelet-Európában a feudális maradványok, valamint az uralkodó nemzet polgársága részéről jelentkező elnyomás keltheti azt a látszatot, hogy a válság periódusa elhúzódott. A disszertáció anyaga bizonyítja, hogy 1848 előtt a tőkés fejlődés megindult, 1848 után meggyorsult, s jelentős fejlődési különbségek mutathatók ki területenként. A valóban elmaradott viszonyok nem „formációváltozással járó átmeneti korszakra", hanem a lassúbb, de feltétlenül kapitalista irányú fejlődésre utalnak. E mesterkélt és nem helytálló tétel könnyen elhagyható a dolgozatból. Nehezen lehet elfogadni azt a gondolatot, hogy a tőkés termelés uralkodóvá válása negatív hatással volt a korábban kialakult nemzeti burzsoáziára. Problematikus az a megállapítás is, hogy a horvát kereskedők számára a feudális viszonyok, „a gazdasági széttagoltság, a zárt helyi piacok" nemcsak korlátokat, hanem létük „bástyáit" is jelentették. Az opponens a továbbiakban szóvá tette, hogy a gazdasági fejezetekben nincs kellő alapossággal bemutatva a horvát polgárság tőkeereje. Khuen-Héderváry bánságának 20 éves korszakát a szerző alapjában helyesen értékeli. A finomabb módszerek mellett határozottabban kellene hangsúlyozni, hogy Khuen-Hédervárynak is voltak legalább olyan durva eszközei, mint a zágrábi pénzügyigazgatónak. A munkásmozgalomra vonatkozó megállapítások is igényelnek néhány korrekciót. Helytelen a Jogpártnak a munkásosztály megszervezésére irányuló politikáját a 70-es években haladónak minősíteni, hiszen ebben az időben már volt szocialista munkásmozgalom, és a Jogpárt a nacionalizmus tömegek közötti terjesztésével nagy károkat 18 Századok 1966/1.