Századok – 1966

Krónika - Levéltári hírek - 271

274 KRÓNIKA okozott. Hiányos a munkásmozgalom kezdeteinek bemutatása, nem kerül említésre hogy a zágrábi munkásság magáévá tette az eisenaehi programot. Jelen formájában a munkásmozgalom történetével foglalkozó fejezet nem tartozik szervesen a dolgozathoz-A továbbiakban Arató Endre a historiográfiai részekkel kapcsolatban tett észrevételeket, majd több kisebb-nagyobb jelentőségű megállapítást kifogásolt vagy kiegészíteni javasolt. Végezetül az opponens hangsúlyozta, hogy a dolgozat erényei messze túlmutatnak a hiányosságokon. Javasolta a kandidátusi fokozat odaítélését Katus Lászlónak. Hanák Péter opponens elöljáróban megállapította, hogy a jelölt — amennyire a kortárs megítélheti — maradandó értékű munkával gyarapította történettudományunkat. A monografikus részletezést, a finom kézműves munkát ós a nagyvonalú koncepciózus szintézist szerencsés kézzel, egy érett történész szaktudásával, rendszerező ós értelmező képességével olvasztotta egybe. A disszertáció többet ad, mint amennyit a címe jelez. Nemcsak a horvát nemzeti kérdést, hanem Horvátország ekkori fejlődésének egész történetét feldolgozza. A horvát—magyar viszony alakulását egyáltalán nem szenvtelen, hanem a kölcsönös nacionalista előítéleteket és törekvéseket mindvégig bíráló s az ellentét objektív alapját feltáró tudományos tárgyilagossággal ítéli meg. Ugyanakkor mentes az egyoldalú önkritika túlzásaitól, amely marxista történetírásunkat kezdetben nem egyszer jellemezte. A marxista szemlélet kitűnően alkalmazott marxista módszerrel párosul. A disszertációban s egész történettudományunkban rangos helyet foglalnak el a gazdaság- és társadalomtörténeti fejezetek. Az értekezésből világosan kirajzolódik a sziavon megyék „porosz típusú", a Határőrvidék „balkáni típusú" s a polgárj Horvátország átmeneti, a „porosz út" egy sajátos változatát képviselő agrárfejlődése. E három együtt létező típus fejlődése, a zadrugák lassú felbomlása, az agrárfejlődés vontatottsága alkotja az átmenet egyik nagy problémakörét. Ugyanakkor а szerző kimutatja, hogy az osztrák és magyar tőkés fejlődés, majd Horvátország beolvasztása a Monarchia piacába miként sorvasztotta el a manufaktúraipar és a kereskedelem virágzó ágait. A szerző sokoldalú statisztikai módszerrel is elemzi a gazdasági fejlődést. Az agrárstruktúrát és az ipar szerkezeti arányait feltüntető s összehasonlító táblázatai példamutatóak gazdaságtörténeti irodalmunkban. Az opponens kiemelte, hogy Katus a három különböző típusú, egymással kölcsönhatásban álló agrárfejlődés konfliktusaiból, a kereskedelmi tőkefelhalmozás megtöréséből levezeti „az átmeneti strukturális válság" fogalmát. Bebizonyítja, hogy a Monarchia fejlettebb tőkés viszonyai közé ékelt Horvátország kapitalista átalakulása súlyos zavarokat okozott a sajátos agrárstruktúra miatt más átmeneti módszereket igénylő horvát társadalomban. Az opponens egyetértett e fogalommal, tartalmi kifejtésével és periodizációjával, megjegyezvén, hogy a kérdés még további elméleti általánosításra is módot nyújt. Ugyancsak elismerésre méltó eredménynek tartotta, hogy a szerzőnek sikerült a gazdaság-társadalom-osztályviszonyok-pártharcok egymásra épülő rétegeit, folyamatait szerves összekapcsoltságukban bemutatnia. A monografikus mélységű gazdaságtörténet .így végül is nem válik öncéllá, hanem építőelemként illeszkedik a társadalomfejlődésről, a nemzeti kérdésről kialakított koncepcióba. E fejezetek olyan szilárdak, hogy a bírálat számára csak csekély rés nyílik rajtuk. A megjegyzések inkább kiegészítésekre ós problómajelzésekre szorítko/nak. A szerző például kevéssé használja a közgazdaságtudomány néhány általánosan elfogadott kategóriáját. A nemzeti jövedelem összetételének és megoszlásának arányai, az egy főre eső termelés, ill. fogyasztás, a termelékenység mutatói birtokában reálisabban lehetne meghatározni Horvátország helyzetének hátrányait és relatív előnyeit a Monarchia függési rendszerében. Az átmeneti válság kérdésénél talán nem lenne felesleges tisztázni, hogy az átmenet zavarai alapjában nem a Monarchia függésrendszeréből, hanem a kapitalizmus általános törvényszerűségeiből, spontán hatásaiból, az egyenlőtlen fejlődésből következtek. Hatása alól államilag független, de elmaradottabb országok egész sora nem tudta kivonni magát. Rá kell mutatni a folyamat másik oldalára is: a külföldi tőkeverseny és tőkebehatolás sok területen serkentette a kapitalista fejlődést. Jobbfen ki kellene emelni 1848 következményeit, mivel a horvátországi deformált fejlődés számos problémája a forradalom befejezetlenségéből, felülről való végrehajtásából fakadt. A disszertáció nem ad meggyőző választ arra a nem könnyű kérdésre, hogy a horvát vezető osztályok miért foglaltak el már a reformkorban ausztrofil, magyarellenes álláspontot. Érdemes lenne tisztázni, miként hatott a Duna vonalán észak felé, Pesten, ill. a Nyugat-Dunántúlon fellendülő kereskedelem a horvát kereskedőtőkére, bár a nemzeti mozgalom ausztrofil orientációjának okait nem lehet csupán a kereskedőburzsoázia közvetlen anyagi érdekeiben keresni. Célravezető lenne a birtokos nemesség, az értelmiség, általában a „középosztály" helyzetét és szerepét jobban megvizsgálni, mivel a magyarellenes nacionalizmus indítékai inkább közvetlen politikai érdekek ütközésében rejlettek. Kifogásolta továbbá, hogy a szerző délszláv finánctőke kialakulását /