Századok – 1966

Krónika - Kazimierz Lepszy (1904–1964) (Székely György) 267

KRÓNIKA KAZIMIERZ LEPSZ Y (1904—1964) A lengyel—magyar történész vegyesbizottság 1966. évi budapesti ülésén emlékeztünk meg a bizottság lengyel részlegének elnökéről, aki az előző évi krakkói ülésen még részt vett és elnökölt. Kazimierz Lepszy Krakkóban született, atyja, Leonard Lepszy művészettörténész volt, akik a Thurzók lengyelországi szerepléséről jelentékeny munkát alkotott. Kazimierz Lepszyt családi környezete is a renaissance korának kutatása felé vonzotta, majd e kor lengyel történeti kapcsolatainak mind sokoldalúbb feltárása vezette a magyar—lengyel érintkezések fontosságának felismerése és kutatásának serkentése, szervezése irányába. Lepszy szülővárosában indult el tudományos és oktatói pályáján. 1928-ban a Jagelló-egyetemen lett bölcsészdoktor és 1939. július 31-ón ugyanannak az egyetemnek újkori történész-docense. Pályáját csaknem kettétörte a német megszállás. 1939. november 6-án a krakkói egyetem egyik tantermébe összehívott többi professzorral együtt letartóztatták és Lepszy is évekig szenvedett koncentrációs táborokban, Sachsenhausenben ós Dachauban, majd 1941-ben szabadult. A megpróbáltatás emberi és politikai tanulságait élete végóig őrizte, barátainak meg szokta mutatni a termet, ahol elfogták és beszólni szokott az ,,éj és köd" szenvedéseiről, amelybe népét a hitleri fasizmus taszította. Ezekben az években előadója volt a földalatti krakkói egyetemnek, amely intézmény ékes jele volt annak, mennyire hozzátartozik a lengyel élethez a nemzeti kultúra fejlődése. Országa felszabadulása után Kazimierz Lepszy tovább haladt tudományos pályáján, 1946-tól docensi státuszt töltött be, 1954-ben rendkívüli egyetemi tanár, 1956-ban a Jagelló-egyetem XVI—XVIII. századi lengyel történeti tanszékének vezetője, 1959-től a XV—XVIII. századi lengyel történet rendes tanára. Oktatói tevékenysége mellett hosszú időn keresztül magas egyetemi móltóságokat töltött be: 1962 — 63-ban a Történettudományi Kar dékánja, 1953 — 56 években a krakkói egyetem rektorhelyettese, ez utóbbi tisztséget ismét betöltötte 1960—62 esztendőkben, s 1962-től haláláig a Jagellóegyetem rektora volt. Tudományos tevékenységét e mellett mint a krakkói Lengyel Tudományos Akadémia (Akadémia Umiejçtnoéci) tagja fejtette ki, élete utolsó éveiben pedig a Lengyel Tudományos Akadémia (Akadémia Nauk) krakkói részlege történettudományi bizottságának elnöke. Mint haladó közéleti személyiség 1961-től a lengyel sejm tagja volt. Lepszy professzor 1956 augusztusában Budapesten és Pécsett járt a Hunyadiemlékünnepségeken, azután nagy szerepe volt a vegyesbizottság megszervezésében. Kezdeményezője volt a lengyel—magyar renaissance ós reformáció konferenciájának, amelyre Budapesten került sor. Felvetette a lengyel—magyar renaissance kutatás állandó együttműködésének gondolatát és ebbe irodalomtörténészek, művészettörténészek ós történészek sorát kívánta bekapcsolni. Emlékének azzal is áldozunk, ha ezt a gondolatot ébren tartjuk és megvalósítását szorgalmazzuk. Mint a vegyesbizottság lengyel részlegének elnöke többször járt Budapesten, látogatást tett Győrben és Egerben, az általa kutatott korszak fontos végváraiban. A krakkói egyetemi jubileum egészséges ember számára is megterhelő feladatait betegen látta el, közben is külön gondolt a magyar delegációra, s egyik utolsó irata a vegyesbizottsági jegyzőkönyv volt, amelyben közös munkáinkra s a felszabadulás utáni fejlődés feldolgozására irányította a figyelmet. Halála nem csak egyetemének és Lengyelország külföldi történeti kapcsolatainak (magyar, csehszlovák és svéd együttműködés) okozott nagy veszteséget, hanem egy sokoldalú és még egyre gazdagodó történészpálya végére tett tragikus pontot. Lepszy professzor történeti munkássága több, bár egymással szorosan összefüggő csoportba sorolható. Elsősorban a XVI. századi lengyel történet, különösen a politikai történet kutatója volt. Ezzel függ össze forráskiadói tevékenysége és a források kiadásának elmé-