Századok – 1966

Krónika - Kazimierz Lepszy (1904–1964) (Székely György) 267

268 KRÓNIKA leti kérdéseivel kapcsolatos munkássága. Ez utóbbi gyakorlati tevékenységével is összefügg: 1951-ben az I. Lengyel Tudományos Kongresszuson Lepszy professzor mutatta be a későközépkori-koraújkori forráskiadás helyzetéről szóló beszámolóját és hívta fel a figyelmet a legsürgősebb teendőkre, vázolta a terveket. Annál nagyobb áttekintése volt a forrásokról és azok kiadásáról, mert alapító igazgatója volt a Lengyel Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete Dokumentációs Központjának (Krakkó, 1953), ami egyúttal tájékoztató kutatócsoport irányítását is jelentette. Mint a XVI. századi lengyel történet kiemelkedő forráskutatója, a lengyel történelem forrásainak és segédkönyveinek változatos skáláját tekinthette át, mint szerkesztő vagy szerző e területen irányító szerepet gyakorolt. így nevéhez fűződik a Lengyel Életrajzi Szótár számos kötetének kiadása és a Történeti Életrajzi Lexikon előkészítése, a Lengyel Történet Bibliográfiája több kötetének gondozása. Saját forráskiadói tevékenységében nagyjelentőségű Jan Zamoyski kancellár és nagyhetman levéltára 1585—88 évekre eső részének kiadása (19^8) és az Acta Tomiciana, az alapvető politikai és kultúrtörténeti dokumentumgyűjtemény XV. és XVI. kötetének szerkesztése (az 1950-es években). A lengyel történelemmel szorosan összefüggött a Baltikum története iránti érdeklődése, mint a lengyel—svéd összeköttetések és a lengyel flotta működésének színtere. Ezen a területen is sok jelentékeny könyve és tanulmánya jelent meg (Báthory István és Gdansk, 1933; A lengyel hadiflotta jelentősége a XVÍ. században, 1937; A lengyel flotta története, 1947; az általa szerkesztett Lengyelország és a második északi háború 1655—1660, 1957). Munkásságának mindvégig kiemelkedő területe volt a renaissance, reformáció ós az egyetemi élet szellemi áramlatainak kutatása, aminek társadalmi alapjaira újabb és újabb műveiben mind nagyobb figyelmet szentelt és a nép életével való összefüggéseit mind mélyebben kutatta. Mindezek a kutatások élete utolsó éveiben — részben külországokban — megjelentetett tanulmányokban és elhangzott előadásaiban nyertek részletkifejtést, ami egy már elkészíteni nem tudott hatalmas monográfia körvonalait sejteti. Ami azonban elkészült és olvasható, az is a lengyel történeti kutatás kiemelkedő teljesítményei közé tartozik. (Andrzej Frycz Modrzewski, 1953; A renaissance társadalmi-gazdasági alapjai Krakkóban, 1954; A lengyel testvérek radikális áramlatának eredete és társadalmi programjuk, 1956; A lengyel arianizmus plebejus szárnyának társadalmi programja, 1956; A renaissance Lengyelországban és nemzetközi kapcsolatai, 1961; A reformáció eredményei Lengyelországban és szerepe az európai renaissanceban, 1962; A reformáció társadalmi főproblémái Lengyelországban a lengyel történészek műveinek tükrében, 1963). Saját egyetemének története szinte egész pályafutásán az őt érdeklő témák között előtérben állt. A részlettanulmányoktól kezdve (III. Zsigmond látogatása a Jagello-egyetemen 1588-ban, 1931) az összefoglaló munkálatokig (A Jagelló-egyetem múltja, jelene és jövője, 1964) és a jubiláló krakkói egyetem nagy összefoglaló történetének szerkesztéséig (A Jagelló-egyetem története az 1364—1764 években, 1964) egy sor mű jelzi Kazimierz Lepszy átélt kapcsolatát a krakkói egyetem múltjával és feladataival. Elkészítette a krakkói jubiláris tudományos ülésszak megnyitó előadását, ezt a gazdag történeti és tudománytörténeti fejtegetést, amelyet azonban 1964. május 11-én a nagybeteg helyett csak távollétében adtak elő. A jubileumi ünnepségek nemcsak a gazdag aratást hozták az általa vezetett egyetemnek és szeretett ifjúságának, amelyet előadásaival és tankönyveivel gazdagított — de egyben élete utolsó mozzanatát jelentették. Bár nagy tervei voltak a lengyel történet további kutatásában, ezek a tervek többé nem valósulhatnak meg és szomorúsággal vegyülő büszkeség töltheti el a magyar történészeket, hogy körükben fejtette ki a lengyel történet belső és külső problémáinak elemzésében kiemelkedő tanulmányát (A centralizáció és szuverenitás kérdéséhez a XVI. századi Lengyelországban. A lengyel külpolitika fő kérdései a XVI. század második felében. 1573 — 1606, 1963). Akik ismerhették, sohasem felejtik a krakkói jubileum felemelő pillanatait, ahol halálos betegen is kétízben: a díszdoktorrá avatáson és az egyetem kitüntetési ünnepségén személyesen tevékenykedett, ahol az állam vezetőinek kezéből vette át a nép elismerését, a Lengyel Újjászületés nagykeresztje rendjelt egyeteme számára. A felejthetetlen kép, amint a hermelinprémes, bíborpalástú férfiú ott áll az állam vezetői között, bejárta a világot. De élnek a szinte végrendeletté vált rektori szavak: „A múltból azt kell meríteni, ami életet adó, amire ma a főiskolának szüksége van, ami megsokszorozza tevékenységét, ami közel viszi az ország időszerű szükségleteihez; mert csak az ilyen főiskola érdemli meg a nagy akadémia nevét, amely örökké ifjú marad, életrevaló és az ország szükségleteit állhatatosan szem előtt tartja" (1964. május 12.). Kazimierz Lepszyt szeretetreméltó egyénisége, a magas szintű tudományos munkát a közéleti tevékenységgel áldozatkészen összekapcsoló példamutató munkássága, a testvérnépek iránti kapcsolatok ápolásában és az ősi egyetem élő feladatainak irányításában végzett fáradhatatlan tevékeny-