Századok – 1966
Folyóiratszemle - Magyar folyóiratok - 218
228 FOLYÓIItATSZEMLE lényegében egyetért a magyar forradalom késésének Sipos tanulmányában kifejtett koncepciójával is, csak differenciáltabb megfogalmazást javasol: „Magyarországon a forradalmi helyzet kialakulása, a forradalmi folyamat egésze késésben van a többi kelet-európai országhoz képest, a háborús válság mélyüléséhez, a nemzetközi helyzetben beállott fordulathoz képest, ugyanakkor azonban a késve kibontakozó objektív feltételekhez viszonyítva a szubjektív feltételek is elmaradottak". — B. B. MAGYAR KÖNYVSZEMLE. 81. évf. (1965) 2. sz.: CASAMASSIMA, EMANTTELE A Corvin-kódexek néhány másolójára vonatkozó észrevételek és megjegyzések címmel egyes Corvina-másolók személyének meghatározására tesz kísérletet. — HERVAY FERENC L'imprimerie du mailre Philippe de Nagyszeben et les premiers livres en langue roumaine c. tanulmánya azt bizonyítja, hogy Nagyszebenben a XVI. század első felében cirillbetűs nyomda működött. A nyomdának három terméke ismeretes: egy 1544-ben nyomtatott román nyelvű katekizmus, amelyből ugyan nem maradt fenn egyetlen példány sem, de létezését megbízható adatok bizonyítják. A második könyv egy ó-egyházi szláv nyelvű evangeliárum, melyből két példány megmaradt: egyik a leningrádi Szaltükov-Scsedrin Könyvtárban, a másik az ungvári egyetem könyvtárában. A harmadik ismert nagyszebeni cirillbetűs könyv az 1547 — 48 körül készült kéthasábos román és egyházi szláv nyelvű evangeliárum, amelynek a Máté evangéliumát tartalmazó része megmaradt és ugyancsak a leningrádi Szaltükov-Scsedrin Könyvtár birtokában van. Ez utóbbi munka a legrégibb reánk maradt román nyelvű könyv. — BORSA GEDEON—WALS, JAMES E. Eine gedruckte Selbstbibliographie von J ohannes Sambucus címen közlik Johannes Sambucusnak egy, az Österreichische Nationalbibliothek-ban felfedezett, saját maga által műveiről készített bibliográfiáját. — KÓKAY GYÖRGY Göttinga és a magyar újságírás kezdetei c. tanulmánya a magyar újságírás úttörőjének, az első magyar újság szerkesztőjének, Rát Mátyásnak göttingiai diákéveivel foglalkozik azt kutatva: mennyiben hatottak ezek a tanulóévek újságírói magatartásának kialakulására. Göttingában, az Angliával perszonálunióban álló Hannover állam egyetemi városában szabadabb, felvilágosultabb szellem uralkodott mint a többi ekkori német egyetemen. Ennek egyik megnyilvánulása volt, hogy mint az államtan segédtudományát, külön studiumként tanítottak sajtótant. Ennek előadója a hazánk tudományos életére más vonatkozásban is nagy hatást gyakorló Schlözer volt. Sajtókollégiuma, rendszeres újságkommentárok, az „újságolvasás művészetére" akarta megtanítani hallgatóit. A szerző elsősorban Schlözer a sajtóra vonatkozó nézeteinek hatását nyomozza Rát munkásságában, alapul véve a német professzor Entwurf eines Zeitungs Collegii — Entwurf zu einem Reise Collegio c. tanulmányát, amelynek tételei fellelhetők Rát lapjának program jellegű megnyilatkozásaiban. — SILFEN JÁNOS A Bécsi Magyar Kiadó című cikke rövid méltatás az 1919 utáni demokratikus emigráció könyvkiadójának tevékenységéről. Áttekinti a kiadó által megjelentetett fontosabb politikai és szépirodalmi munkákat. A politikai művek elsősorban a fehérterror elleni aktuális írások. — JAKÓ ZSIGMOND Újabb adatok Hoffgreff György kolozsvári nyomdász életéhez c. tanulmánya a brassói iskola anyakönyve alapján bebizonyítja, hogy Hoffgreff kolozsvári származású volt. Abból, hogy neve az anyakönyvben a második helyen szerepel, arra következtet, hogy nem tanulója volt az iskolának, hanem az oktatószemélyzethez tartozott. Ennek alapján feltételezi, hogy Hoffgreffet szoros kapcsolat fűzte a brassói iskola vezetőjéhez, a neves humanista ós lutheránus Honterushoz. Fentieket megerősíti azzal a feltevéssel, hogy a wittenbergi egyetem erdélyi származású tanulóinak nevei között egy hasonló névalakban Hoffgreff tévesen írt nevét véli felfedezni, s így a neves nyomdásznak wittenbergi végzettséget tulajdonít. Külföldi iskolái indokolnák, hogy Honterus munkatársai sorába tartozott. A tanulmány állítása szerint Hoffgreff kolozsvári nyomdászi műkő dését 1550 előtt nem kezdte meg. — Sz. M. MAGYAR TUDOMÁNY. Új folyam 10. köt. (1965) 5. sz.: DONÁTH REGINA A Magyar Tudományos Akadémia első tervezete 1735-ből címen kifejti, hogy az első magyarországi akadémiai tervezetről Toldy Ferenc tudósít Az akadémia eszme Magyarországon Bessenyei előtt с írásában. Toldy szerint 1735-ben Lotharingiai Ferenc akkori császári helytartó tanácsosa, Germeten, kidolgozott egy akadémia alapítására vonatkozó tervezetet. Ezt a tervezetet Toldy egy névtelen és azóta elveszett történeti munka alapján ismerteti. Szerző Batthyány József hercegprímás iratai között talált egy 1735-ös keltezésű, magyarországi tudományos akadémia létesítését javasló tervezetet. A szerző véleménye szerint ez azonos a Toldy Ferenc által említett Germeten-féle tervezettel. A tanulmány függelékben közli a tervezet teljes szövegét. \