Századok – 1966

Történeti irodalom - Biró Sándor: Történelemtanításunk a XIX. század első felében a korabeli tankönyvirodalom tükrében (Ism. Vörös Károly) 215

( TÖRTÉNETI IRODALOM 217 míg e merev szembeállításban szerző nem érzékelteti а korabeli nemzeti függetlenségi gondolat még sokban rendi gyökereit, ugyanígy elmellőzi a Ratio Education is egyes, kétségtelenül felvilágosodott vonásait is. Gyakorlatilag ez legjellegzetesebben a történelemtanítás és a nacionalizmus viszonya bemutatásának és elemzésének teljes hiányában jelentkezik: az az apró részletkérdés, melynek kapcsán szerző e problémát megemlíti (Szelepcsényi érsek szlovák nyelvű pasztoráeiós munkájának elítélése a Hármas Kis Tükör 1848-as pesti kiadásában) ennek, az éppen itt, e tárgynál döntő jelentőségű problémának mellőzéséért egyáltalán nem kárpótol. Mindehhez nagyban hozzájárul szerzőnek az a másik sajátos szemléleti korlátja, mely a történelemtanításnak társadalmilag csak a hatását hajlandó vizsgálni, — a történelemtanításra a társadalom részéről a hagyományos történetszemléleten ill. általában a történeti köztudaton, s a hazai és külföldi történettudomány (ill. ennek révén a hazai társadalomtudományi tudományosság) termékein át érvényesülő hatásokat (eltekintve a göttingaitól) viszont nem. így lesz lehetséges ui., hogy szerző a feudalizmus elmélyülő válsága és a történelemtanítás között egyrészt olyan fokú közvetlen kapcsolatot lásson, amilyen a valóságban soha nem volt, - másrészt nyugodt lélekkel indulhasson ki a történelemtanítás céljainak megállapításánál a különböző tantervekből: két olyan körülmény, mely ahogy egyrészt jelentősen indokolhatja szimplifikáló történeti szemléletét, ugyanúgy jellemzően tükrözheti is azt. Ám bárhonnan nézzük is: összefüggésük mindenesetre tagadhatatlan. Mindennek következtében végül is szerző hajlamossá lesz arra, hogy konkrét tankönyvelemzéseiben és méginkább a történelemtanítás hatásáról szólva, a tankönyvírók ós a tankönyvek jelentőségét nagyban túlbecsülje, megfeledkezve arról, hogy a kor történetfelfogását — s ezáltal a tömegek politikai magatartását befolyásoló történeti vonatkozású tudati elemeket — elsősorban mégsem csak a tankönyvek (s még kevésbé a tantervek) irányították, hanem éppen fordítva, az a hagyományosan kialakult történeti köztudat, mely egyes vonatkozásokban még a gazdasági alap és a politikai felépítmény válságának legközvetlenebb jeleit is képes volt tévesen interpretálni, s végül is sokban illuzionista, hamis tudattá torzítani (pl. éppen a szabadságeszme, a nacionalizmus vonatkozásaiban). De ugyanígy figyelmen kívül hagyja azt a körülményt is, hogy e történeti köztudat formálásában, annak határozott történetszemléletté való tudatosításában elsődleges szerepük mégiscsak azoknak a sui generis történeti szakmunkáknak volt, melyből adataikat s jórészt szemléletüket a tankönyvírók és tantervszerkesztők egyaránt merítették, fc kétoldali hatások mellőzésének szempontjából legjellemzőbbnek talán Herder hatásának tárgyalását érezzük: a göttingai professzor történetszemléletének néhánysoros ismertetéséből éppen az az elem hiányzik, mely a kor hazai történetszemléletére éppen a legmaradandóbb hatást gyakorolta (melyet ugyan Herder maga is másodkézből vett át): a szláv gyűrűbe zárt magyarság nemzethalálának gondolata. Bevezetőnkben arra utaltunk, hogy a történelemtanítás története nem vizsgálható elszakítva a kor egész történeti tudatának s az azt kialakító egyéb tényezőknek történetétől. Biró munkája — anélkül, hogy anyagfeltárásának s az így feltárt anyag elemzésének munkájában elért igen jelentős eredményeit kétségbe kívánnók vonni — ezt meglehetősen elhanyagolta. Ezáltal — munkája e negatívumával is — úgy véljük, felhívja a figyelmet az efféle, a társadalmi tudat szférájába tartozó kérdések lehető legkomplexebb vizsgálatának fontosságára. S külön a történészek figyelmét arra is, hogy e területeken magának a történettudománynak is még súlyos — s sokban csak a rokontudományokkal együttműködve megoldható — megoldatlan feladatai, le nem rótt tartozásai vannak. VÖRÖS KÁROLY