Századok – 1966

Történeti irodalom - Marx–Engels: Az I. Internacionálé (Ism. Jemnitz János) 187

( TÖRTÉNETI IRODALOM 187 és annak a körülménynek is, hogy a községi földművestanács határozatát nemegyszer az állásában meghagyott jegyző szövegezte. A könyv utolsó fejezete szintén igen fontos, adatokkal alátámasztott új megállapításokat tartalmaz. Azt bizonyítja ugyanis (185 —195. 1.), hogy a Tanácsköztársaság megdöntése után a dunántúli munkásság ragaszkodott továbbra is a Tanácsköztársasághoz, legtöbb helyen még augusztus 7 — 8-án is a munkástanácsok kezében volt az igazgatás, és „az ellen forradalom csak fegyveres harccal . . . tudta letörni a tömegek ellenállását". Ennek az ellenállásnak szép példáit találtuk Nagykanizsán is (Olvasókönyv Zala megye történetéhez. Zalaegerszeg. 1961. 116. 1., ZÁL. Alispáni iratok 1919. történeti cs. 21. sz.). Ez a befejezés igen jól jellemzi a munkásságot, mely minden nehézség, objektív baj ellenére is kitartott a Tanácsköztársaság eszméje mellett, és nem volt hajlandó arról lemondani. DEGRÉ ALAJOS MARX-ENGELS: AZ I. INTERNACIONÁLÉ (Budapest, Kossuth Kiadó. 1964. 285 I.) A Kossuth Könyvkiadó nagy szolgálatot tett a magyarul olvasók tájékozódásának megkönnyítésére, amikor e válogatást megjelentette. Meg kell mondanunk, hogy ezt talán mar hamarább is meg lehetett volna tenni, s úgy hisszük, néhány más írást is jó lett volna közölni, egyeseknél pedig a teljességre is inkább lehetett volna törekedni. A kötet így ugyan valamivel vaskosabb lett volna, de az ellenérveket messzemenően ellensúlyozták volna e teljesebb kiadás előnyei. Tartalmilag az olvasó néhány ismertebb Marx—Engels munkával is találkozhat, többek között a három 1870—1871-es „üzenettel" is, amiből a harmadik inkább csak mint a ,,1'ulgárháború Franciaországban" c. önálló írás ismeretes. Ugyancsak olvasott az Alapító Üzenet és a Szervezeti Szabályzat szövege is, továbbá néhány fontosabb levél, amiL a jelenlegi válogatás is közöl. Viszont Magyarországon most először került kiadásra az az instruktiv anyag, amit Marx az 1866-os kongresszus előtt terjesztett a Főtanács tagjai elé, s amiben tulajdonképpen az egész Internacionálé számára adott akcióprogramot, minden lehetséges munkásakciót felkarolva, de egyúttal adott esetben az elvi kritikát is megadva (különösen figyelemreméltóak ehelyütt a szakszervezeti munkáról, a szövetkezetekről gyermekmunkáról szóló passzusok, amelyek gondolatgazdagságukban és tömörségükben is imponálóak). E híres „utasítások" mellett kitűnik a bázeli kongresszus előestéjén kiadott jelentés, amely valóságos körképet ad az egész nemzetközi munkásmozgalom helyzetéről, s a sorok mögül szinte kiérezhető a szenvedélyes izzás, ami a jelentést publicisztikai, helyenként szinte szépírói értékűvé teszi. Mindez biztosítja, hogy az olvasó valóban átérezheti a kor levegőjót, s részesévé lesz a kor problémáinak, megérti nemcsak az azonos, hanem az eltérő jegyeket is, mikor az angol vagy francia, svájci vagy belga munkásokról hall. Ugyanez vonatkozik a Hágai Kongresszus beszámolójára is, ahonnan az üldözés méreteit ismerheti meg, s e méretekből megértheti, hogy a perek, tilalmak, elbocsájtások több helyütt valósággal „agyonnyomták" a szervezeteket. Érdekesek azok a sorok, ahol Marx az Internacionálé és főként a Kommün elszigetelődéséről írt. Kitűnik, hogy a New Yorkba menekítésnél Marx — Engels állásfoglalásánál mind a tudományos, mind a személyes megfontolások is szerepet játszottak (Londoni levelek. 184 — 185. 1.). Érdekes színfoltot képez az a marxi ironikus írás, amelyben a bakunini politikai közömbösség tételeinek tarthatatlanságát bizonyít ja,be. Kis terjedelmében valóságos remekmű Engels írása „a tekintélyről", amelyben a sokat vitatott, a munkásmozgalomban még később is sok problémát, indulatot kiváltó kérdésben egyszerűen a gazdasági termelési folyamatból vezeti le, hogy bizonyos tekintélyelv érvényesülése elengedhetetlenül szükséges. Ezentúl mutat rá a politikai tekintély ideiglenes előnyeire, majd későbbi szűkülésére. Helyet kaptak azok az írások is, amelyekben Marx és Engels az 1870-es években a spanyol, s részint a belga, olasz tapasztalatokra hivatkozva mutatják ki a bakunini dogmák hatástalanságát, a szektás, dogmatikus felfogás káros voltát, a mindenféle reform, kompromisszum elutasításának visszavető erejét. Végül még egy Marx-írásra hívnánk fel a figyelmet, a Georg Howellel folytatott vitairatra, amelyben Marx aláhúzza, hogy az Internacionálé a valláskérdést mindvégig tudatosan szorította vissza a lényegtelen problémák közé, nem engedve meg, hogy felekezeti ügyek ellentéteket szítsanak a szocialista, szervezett munkások között. Ezért vetették el mind a vallásos