Századok – 1966

Vita - A párt szövetségi politikájának történeti fejlődése (1936–1962) (Tóth István–Vértes Róbert) 138

153 A PÁRT SZÖVETSÉGI POLITIKÁJÁNAK FEJLŐDÉSE tak tömegbázisává. Véleménye szerint ezen tömegek általános ideológiai, politikai elmaradottságán kívül ennek főoka az 1944 —1948 közötti rövid időszaknak aránytalanul rossz objektív lehetőségeiben található, amely a szövetségi politika anyagi alapját korlátozta. (Háborús károk, ipari, mezőgazdasági termelési kiesés 1945-ben, 1946 — 1947-es aszályos évek, infláció, defláció, agrárolló, az újjáépítés terhei, a régi középosztály létformájának elvesztésével együttjáró anyagi, erkölcsi, politikai előnyök elvesztése.) A hatalomért folyó harc oh an időben zajlott le, amikor objektíve és átmenetileg az előbb említett nehézségek szükségszerűen kedvezőtlen irányban befolyásolták ezen rétegek magatartását (1945 — 1947-es választások). A tömegek magatartásának ezt az „átmenetiségét" 1948 után a Rákosi-féle vezetés nem tudta helyesen értékelni, és a tömegektől való félelmükben a szövetségesek kirekesztésére, a népfront elsorvasztására törekedtek.Mindez olyan időben történt, amikor 1948-ban a magyar párt is és a nemzetközi munkásmozgalom is válaszúton volt, felvetődött a hogyan, kikkel és a milyen formában való továbbhaladás kérdése. Az NPP történetének területén végzett kutatásai alapján egyetértett Zsilák Andrásnak azzal a megállapításával, hogy az MDP szövetségi politikájában 1948 őszén kezdődött a negatív fordulat. A'Tájékoztató Iroda 1948-as határozatának hatására az MDP felülvizsgálta a függetlenségi front népfronttá való átszervezésével kapcsolatos eddigi elképzeléseit, és ez egybeesett annak felfedezésével, hogy Magyarországon máiproletárdiktatúra van és ebből az ismert dogmatikus következtetéseket vonták le. Befejezésül annak a véleményének adott kifejezést, hogy 1945—1948 között folyamatosan a népfrontpolitika megvalósulásáról beszélhetünk. I. B. Berhin, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Történettudományi Intézetének főmunkatársa hozzászólásában az SzKP szövetségi politikájának néhány kérdését elemezte a demokratikus és a szocialista forradalom előkészítése és végrehajtása időszakában. Részletesen foglalkozott a szövetségi politika szempontjából az agrárkérdéssel. Rámutatott a Bolsevik Párt rugalmas politikájára, amely magáévá tette a parasztság követeléseit és ennek eredményeként „biztosította számára a szocialista forradalom idején csaknem az egész parasztság támogatását". Ugyancsak a Bolsevik Párt helyes politikáját bizonyította, amikor 1918-ban a megindult kollektivizálást — a parasztság érdektelenségét figyelembe véve — levette a napirendről és csak jóval később, fokozatosan tértek át a kolhoz-rendszerre. A továbbiakban a Bolsevik Pártnak a kispolgári pártokhoz való viszonyával foglalkozott a szocialista forradalmat követő időkben. Különösen aláhúzta annak jelentőségét, hogy a Bolsevik Párt szövetséget kötött a baloldali eszerekkel, akik mögött jelentős tömegek álltak, és ezek képviselői még a kormányba is beléptek. Ez a megegyezés szocialista alapon történt, és az eszerek elismerték a Bolsevik Párt vezető szerepét. A közfelfogással ellentétben — amely úgy tudta, liogy a forradalom győzelme után a kispolgári pártokat betiltották — hangsúlyozta, „ez nem igaz, ezek a pártok léteztek, legálisan működtek és a pártnak ezekhez való viszonya attól függött, hogy ezek a pártok hogyan viselkedtek. Az első hónapokban, 1917 végén — 1918 elején léteztek ezek a pártok, voltak baloldali, jobboldali eszerek, mensevikek, nemzeti burzsoá pártok. Ezek mind részt vettek a választásokban és képviselve voltak a szovjet rendszer minden egyes fokán és újságjaik is voltak. Amikor azonban megkezdődött az intervenció és ezek a pártok elkezdték támogatni az intervenciósokat, akkor június 11-én megjelent a végrehajtó bizottság dekrétuma ezeknek a pártoknak a betiltásáról. Betiltották a jobboldali eszereket, a centrumeszereket és a mensevikeket, — a baloldali eszereket ekkor még nem !" Utalt még arra, hogy a korábban kivált mensevikek és eszerek 1918 végén az európai forradalmak hatására újra balrafordultak, kiáltványukban támogatásukról biztosították a Bolsevik Pártot, ezért a Szovjetek Központi Végrehajtó Bizottsága újra visszavette ezeket a pártokat a szovjetek szervezeteibe és megengedte, hogy újságot jelentessenek meg. E pártok politikailag csak a húszas évek elején haltak el. A periodizáció kérdésében Berend T. Ivánnal polemizálva megjegyezte, hogy „egy folyamat teljes befejezettsége nem kell, hogy feltétlenül feltétele legyen a periodizáció megállapításának". Ezzel kapcsolatban ismertette, hogy a szovjet történészek hogyan periodizálják pl. az újjáépítés szakaszát az első világháború után. Az 1925-ös évvel zárják a periódust és 1926-ban megkezdődött a népgazdaság rekonstrukciója. Pedig 1925-ben az ipar még csak a háború előtti színvonal 75%-át érte el, és mégis elkezdődött a rekonstrukciós időszak azért, mert a legfőbb és meghatározó folyamat 1926-tól kezdve már a rekonstrukciós folyamat volt. A szocializmus alapjai lerakása folyamatának lezárásáról akkor lehet beszélni — hangsúlyozta -, amikor likvidáltuk a sokszektorúságot és a gazdasági életet minden vonalon a szocialista népi tulajdon határozza meg. A periodizáció kérdésének eldöntésekor