Századok – 1966

Vita - A párt szövetségi politikájának történeti fejlődése (1936–1962) (Tóth István–Vértes Róbert) 138

144 A PÁRT SZÖVETSÉGI POLITIICÁJÍNAK FEJLŐDÉSE 144 cia szűkítésével, majd teljesen formálissá változtatásával párosult." Nem tisztázták az új körülmények között folytatandó szakszervezeti munka jellegét sem. S a szociáldemokraták ellen általában elindított kampány akadályozta, hogy a munkásosztály 1948 nyarán létrejött szervezeti egysége eszmei-politikai egységgé kovácsolódjék, rombolta a párt tekintélyét a munkások között, zömében éppen a legjobb szakmunkásokat rágalmazta meg. Ezzel éppen azokat hidegltette el a párttól, akikre támaszkodnia kellett volna az ipari munkáslétszám gyors növekedését kísérő negatív jelenségek elhárításában. A szakszervezetek nem foglalkoztak eleget a dolgozók szociális problémáinak megoldásával sem, pedig a szakszervezetek érdekvédelmi szerepének érvényesítésére nagy szükség lett volna. A továbbiakban részletesen foglalkozott a munkásosztály szociális helyzetének alakulásával, a bérnivellálás hatásaival, az egy keresőre eső reálbérek és az egy családra jutó reáljövedelem alakulásának 1953-ig megnyilvánuló tendenciájával. 1953 nyarán a pártvezetőség felülvizsgálta a párt politikai irányvonalát és gyakorlati tevékenységét. Ezután, 1953 szeptemberében a Politikai Bizottság a szocialista építés megkezdése óta először hozott határozatot a munkásosztály helyzetének beható tanulmányozására. A későbbiekben kidolgozták azokat az intézkedéseket, amelyek elősegítették a munkásosztály gazdasági, szociális és kulturális helyzetének javítását. Azonban a gazdasági nehézségek végleges leküzdését 1953 után politikai bizonytalanság is akadályozta. Már kezdettől fogva zavarta a kibontakozást a Nagy Imre képviselte jobboldali revizionista és a Rákosi — Gerő-féle vezetés baloldali, szektás irányvonala közti közel másfél évig tartó elvtelen kompromisszum. Majd 1955 elejétől a szektás irányvonal és gyakorlat visszaállításával a munkáskérdés tanulmányozása újra lekerült a napirendről. A parasztság helyzetével foglalkozva abból indult ki, hogy a pártnak a munkásosztály és a parasztság viszonyának erősítésére irányuló politikáját már a népi demokratikus feilődés első szakaszában is ált alában a birtokos parasztság, ezen belül a jobbmódú parasztok megnövekedett számát is figyelembe véve kellett kialakítani. Másrészt a mezőgazdasági termelőszövetkezeti mozgalom megindítása után új tendencia kezdődött falun, az egységes paraszti osztály kialakulásának folyamata. A Központi Vezetőség 1948 — 49 folyamán többször is napirendre tűzte az új körülmények között folytatandó parasztpolitikát, a viták során elvetette Nagy Imre jobboldali, a paraszti kisárutermelő gazdaságok kapitalista tendenciáját lekicsinylő, a mezőgazdaság szocialista átalakításának szükségességét tagadó nézeteit. A KV még helyesen hangsúlyozta, hogy nincs ellentmondás a mezőgazdaság szocialista átszervezése és a kisárutermelő parasztgazdaságok támogatása között. De a középparasztsággal való szövetség feltétele a munkásosztály vezető szerepe és hogy ez a szövetség a proletárdiktatúra erősítését, az osztályok megszüntetését szolgálja. Nagy Imre az egyéni paraszti termelés fejlődésének szabadsága alapján állt, és ezen az alapon akarta megszilárdítani a középparasztsággal való szövetséget, közben következetesen elfeledkezett a szegényparasztságról. A későbbiekben Rákosiék ugyancsak eltúlozták a középparasztság súlyát és jelentőségét, csakhogy ez — Nagy Imre álláspontjával ellentétben — a kapitalizálódási tendencia, a kulákosodási veszély felnagyításával volt egyenlő, ami ellen hadakozva állították a falusi pártmunka középpontjába a középparasztság megnyerését. Ezt egyrészt a középparasztságnak hízelkedve, másrészt a kuláksággal szemben alkalmazott kérlelhetetlen politikával keltett félelem révén igyekeztek elérni. A szegényparasztság nemcsak a gyakorlati intézkedések vonatkozásában és nem is mindig hallgatólagosan, lényegében kívül esett Rákosiék látószögén is. Az előadó az agrárpolitikában elkövetett súlyos hibák eszmei alapját abban jelölte meg, hogy a NEP politikát Rákosiék tulajdonképpen nem a munkás-paraszt szövetség, még csak nem is a város és a falu közti árukapcsolatok kérdésének, hanem e kapcsolatok lebonyolítására hivatott elosztó gépezet* problémájának tekintették. Ezzel kapcsolatban részletesen foglalkozott Rákosinak azzal az álláspontjával, mely 1948 végén a mezőgazdaság szocialista átalakításának terminusát helytelenül 3 — 4 évben határozta meg és a begyűjtési rendszerrel, amely a párt egész falusi munkáját áthatotta és ezáltal a párt egész agrárpolitikájának eltorzulásához hozzájárult. Továbbá a mezőgazdaság, ezen belül a termelőszövetkezetek anyagi támogatásának elhanyagolásával ós hatásával, majd az 1953-as júniusi határozattal, amely a parasztkérdésben is új politikai irányvonal kidolgozását és alkalmazását tűzte ki. A júniusi határozattal elkezdett fordulat azonban Nagy Imre miniszterelnökké tételével és a július 4-i parlamenti programbeszédében mondottakkal mindjárt hamis vágányra siklott. A továbbiakban elemezte az 1956-ig tartó huza-vonát és az e téren megmutatkozó bizonytalankodó, kapkodó politikai vonalvezetést. Megállapította, hogy a Rákosi—Gerőféle vezetés 1953 előtti agrárpolitikája, Nagy Imrének 1953 utáni előtérbe állítása és nézeteinek hatása, majd 1954 után a régi agrárpolitika visszaállítására való törekvés